Alpok-Adria kupa az Alpok déli, mediterrán lejtőin


Szeptember 7-9. között került megrendezésre Olaszországban az idei Alpok-Adria kupa, melynek normál távú száma egyben Olasz Bajnokság is volt. Mi magyarok 4 régióból 2 nagy busszal képviseltettük magunkat.
Az első napi rövidtávú verseny célját Maniago kisváros főterén állították fel. Maga a terep egy meredek bozótos hegyoldal volt, küzdős pályákkal. A másnapi normál távra azonban jó ráhangoló versenynek bizonyult. Szombaton borongós időre ébredtünk, de szerencsére az eső megkegyelmezett nekünk és hála a mediterrán déli áramlatoknak a hideg is elkerült minket. E napon rendezték a normál távot mely egyben az Olasz (normáltávú) Bajnokság is volt egyben, tehát az Alpok-Adria kupa mezőnye kiegészült az egész olasz élmezőnnyel.
A verseny 550-750 m magasan egy kis alpesi, de ugyanakkor mediterrán hangulatú falu (Pradis di Clauzetto) melletti részen volt. Meglepő módon pálmafák, füge és mindenféle örökzöld növények voltak itt a déli Alpok 700 m-es magaslatain. A terep igen változatos, néhol karsztos igen sziklás, majd nyílt ligetes részek és néhol igen meredek metsződésekkel szabdalt hegyoldalakból állt.
A felépített óriási célban szinte minden volt: hatalmas sörsátor, gyermekmegőrző, ideiglenes camping vizesblokkokkal (egyedül a zuhanyzó maradt el) stb. A sörsátorban mindenkinek adtak egy meleg ebédet és a célba érkezést követően svédasztal fogadott minden befutót, üdítővel, gyümölccsel, joghurttal, kekszekkel stb. és aki a verseny végén ért célba még annak is jutott bőségesen.
A pályák mind fizikailag, mind technikailag igen kemények és magas színvonalúak voltak. Mi magyarok igazán nem is vagyunk hozzászokva ezekhez a pályákhoz, itthon lényegesen lazább pályák vannak, pedig a magyar élmezőnynek legalább évi 5-6 ilyen színtű pálya, verseny kellene. Az időkből sok minden kiderül, a női elitben (7,8 km/370 m) a győztesnek nem sikerült 10 perces km átlagot sem futnia és a férfi elitben is a 11,5 km/605 m-es pályán csak 1 embernek sikerült 100 perc alatt teljesíteni a pályát. Ez nem a mezőny gyengesége, hanem a nehéz pályák miatt volt így. Ennek megfelelően ezen a napon nem sok babér termett nekünk magyaroknak a felnőtt kategóriákban. A fiatalabbaknál Domján Zsuzsa (N18 3. hely) révén azért volt dobogósunk is. Este nem maradhatott el a szokásos tészta parti sem, melyhez finom olasz vörösbor is párosult a rendezők jóvoltából. A vasárnapi váltóra már a nap is kisütött, mely ugyanazon a terepen és célhellyel lett megrendezve mint az előző napi verseny. Itt már születtek jobb eredmények is, a gyors, de néhol technikás pályákon több magyar váltó is felállhatott a dobogóra.

Kiácz Bence

A régiók versenyében:
1. Trentino-AA	(ITA)	280 pont
2. Steiermark	(AUT)	250 pont
3. Baranya 		245 pont
5. Zala 			175 pont
6. Győr-Sopron    124 pont
8. Somogy 		104 pont

Jobb magyar eredmények:
Rövid táv:
N18	2. Domján Zsuzsa
N21E	4. Kelemen Bernadette
    	6. Lovasi Katalin
  7. Kesztyűs Szilvia
F21E	4. Vonyó Péter
 	5. Vizi Tibor
      	10. Fehér Ferenc
Normál táv (Olasz Bajn.)
N18	3. Domján Zsuzsa
N21E  7. Kesztyűs Szilvia
	10. Kelemen Bernadette
F21E	7. Vonyó P.
    	9. Vizi Tibor

Váltó:
N21E	2.Baranya
      (Domján, Kelemen, Kesztyűs)
F21E	3.Baranya
      (Sprok, Viniczai, Vonyó)



Vissza a Tájoló 2001/8 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!