Mivel a csapat több, mint fele vb-debütáns, ráadásul a helyszín is igen nehéznek ígérkezett, kiemelkedő egyéni eredményeket csak két tapasztalt versenyzőnktől, Katitól és Domától várhattunk. A hangsúlyt mi többiek inkább a váltóra helyeztük.
A verseny központja, Tampere Helsinkitől 200 km-re északra található nagyváros, amely már egy alkalommal, 1979-ben volt helyszíne felnőtt VB-nek. Egy külvárosi, de igen kényelmes rendőriskolába szállásolták el a világ 36 országából érkező több, mint 400 résztvevőt.
A verseny bő egy hetes programja természetesen terepbemutatóval kezdődött. Azt már hallomásból tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk a skandináv terepen, itt pedig a saját bőrünkön is tapasztalhattuk. A növényzet teljesen más, a láthatóság lecsökken, a talaj egyszer puha és ruganyos, sok helyen pedig ún. kalliós, azaz egybefüggő kőplatókon kell végigfutni, amit csak szintvonallal jelölnek.
Tájékozódni mocsarak és kalliók alapján lehetett a legjobban. Az erő beosztásával különösen vigyázni kellett, mert észrevétlenül teljesen kifárasztotta az embert a terep.
A tájfutás történetében először rendeztek ennek a számnak világbajnokságot.
Parkverseny jellegű, tehát rövid és pörgős pálya (12 perc) városszéli parkerdőben. Érdekesség, hogy a versenyzőket ráengedték a terepre előző nap, így az semmi meglepetést nem okozott. Korábbi eredmények alapján jelölték ki az egy országból indítható versenyzők számát. A legjobbak hármat-hármat, mi magyarok pedig egyet-egyet nevezhettünk nemenként. Doma és én képviseltük a magyarokat, Kati taktikai okok miatt nem indult.
Tampere Kauppi részén zajlott a verseny, a nők 2,2 km-es, a férfiak 2,6 km-es pályán futottak. Igazából hibázni nem nagyon lehetett, csak kicsiket, vagy útvonalválasztással, de egy ilyen rövid versenyen ez is épp elég. Kis hiba mindkettőnknél becsúszott, de nálam alapvetően a sebességen múlott sok. Végeredményben a nagyon szoros mezőnyben a 32. és 33. helyeket szereztük meg. A női arany Svájcba került Vroni König-Salmihoz, míg a férfiaknál a svéd Jimmy Birklin győzedelmeskedett.
Mind a két nap Tamperétől északra 40 km-re utaztunk. azonos helyre. Igazi skandináv terepen futottunk. A nemenként két selejtezőből 30-30 fő jutott a másnapi döntőbe. Doma 20., Kati 21. helyen jutott tovább. A helyezések csak a döntőn fordított indítási sorrend miatt zavarta őket. Zsuzsi és Bence keveset hibáztak, inkább a biztonságos tempó mellett döntöttek, Eszter, Fecó, Zoli és én nagyobb hibáink miatt nem léphettünk tovább.
A döntő napja borúsan indult, erős szél fújt és hideg is volt. Izgatottan vártuk Katit, és jött is! Amikor befutott, öt perccel verte a másodikat, és ezt tartotta is egy ideig. Később azonban jöttek azok, akiknek már taposott ösvények vezettek a pontokhoz, és így gyorsabb tempóra voltak képesek. Kati, aki végül holtversenyben a 18. helyen végzett a tavalyi világbajnokkal, a finn Kirsi Boströmmel, így foglalta össze futását:
Tetszett a pálya, technikailag nem volt nehéz, fizikailag annál inkább, mert az amúgy is nehéz skandináv terephez hozzájárult a magas aljnövényzet. A mezőny első felében rajtoltam, ezért nekem jobban kellett küzdenem a bozóttal, mint a később rajtolóknak. A mostani fizikai állapotomat figyelembe véve elégedett vagyok a teljesítményemmel, mert keveset hibáztam. Többen is esélyesek voltak, de ezúttal a svájci Simone Ludernak jött ki a lépés.
Doma a pályaközi részidők alapján egyenletes teljesítményt nyújtott, 43. helyen végzett, futását pedig így kommentálta:
Küzdős, bozótos pályát kaptunk, az erdőben nehezen ment a futás. Hiányzott, hogy nem rajtoltak körülöttem igazán jó versenyzők, akikkel együtt biztos erősebb tempóra lettem volna képes. Nem tudtam magam teljesen kifutni, mert a pálya közepén hibáztam, ami kicsit visszavetett és az egyik, hosszú átmenetben is választhattam volna jobb megoldást.
Egy nap pihenő után elérkezett a váltóverseny, amire talán többen is a leginkább készültünk. Kellemesebb terepen rendezték, mint a klasszikust, kevesebb szinttel és mocsárral. Érdekes módon a női és férfi versenyt teljesen elkülönítve, egymás után indították, így egyszerre csak egy felé kellett figyelni. A jó pályakitűzésnek köszönhetően a versenyzők többször is elfutottak a cél környékén. A verseny pontos állásáról az erdőben kihelyezett kamerák segítségével állandóan értesülhettünk, de erről részletesen később.
A női váltó első és második futója 4,8 km-s, a harmadik és negyedik 5,8 km-es pályát futott. Én kezdtem, csekély hibával hoztam a váltót bő 5 perc hátránnyal a 11. helyen. Zsuzsi közel azonos időt jött velem. Néhányan felfutottak rá, és még szorosan álltunk a 17. helyen. Harmadiknak Eszter ment ki, aki pillanatnyi figyelmetlenségből egy nagyobbat hibázott, de így is feljött egy helyet. Kati remek futásával még két helyet léptünk előbbre, így fejeztük be a versenyt a 14. helyen.
A férfiaknál a táv megosztás éppen fordítva volt. Az első kettő volt a hosszabb pálya, 8,6 km, a vége pedig rövidebb, 5,8 km. Doma kiválóan futott, bejött az élboly végén, kb. egy perc hátránnyal. Fecónak jutott a másik hosszú pálya. Saját bevallása szerint nem volt formában, mégis hozta szoros mezőnyben a 13. helyen, nem egész tíz perc hátránnyal. Zoli több kis hibával, de jól futott, tizenötödikként váltva Bencét, aki ezt tartotta a végéig. Sproki tűnt a legmérgesebbnek magára, mert egyszer le is hagyta az előtte kifutó ukránt, csak utána hibázott és Gavrilenko visszaelőzte. Így a magyarok maradtak a tizenötödikek.
A dobogó felső fokára mindkét kategóriában a finnek álltak, óriási üdvrivalgás közepette. Férfiaknál kisebb meglepetést a csehek harmadik helye jelentett, itt a svéd negyedik futó megsérülése is nekik dolgozott. A nőknél hihetetlen 200 méteres hajrá zajlott a 2. helyért a svéd Svärd és a norvég Staff között, olyannyira, hogy csak befutásuk után öt perccel, a videofelvétel többszöri megtekintése után merték az ezüstöt a svédeknek ítélni! (Hanne Staff a banketten meg is magyarázta, hogy Svärd csak mellbedobással győzőtt, a szó szoros értelmében
)
A váltóval azonos célhelyen, de más irányban zajlott a selejtező. Érdekes módon a terep nem volt nagyon más, mégis technikásabbnak tűnt a pálya. A végeredmény nem sokban különbözött a klasszikus selejtezőjétől. Kati és Doma jutottak be, de most Kati kedvező helyen, csoportjából harmadikként. Sajnálatos viszont, hogy Eszter és Zsuzsi is első kieső voltak futamukban, nem sokon múlott tehát a továbbjutásuk
A döntőre ismét elborult az ég, és a végén már erősen esett az eső. Nagyon vártuk az eredményt, Kati is mondta, hogy napról napra jobban megy neki a futás. Vártuk, vártuk az első rádiós ponton, de nem akart a fák mögül kibukkanni. A második pontra hibázott egy komolyat, onnan számára gyakorlatilag véget ért a verseny. Sajnáltuk, hogy elmaradt az egyszámjegyű eredmény, de megnyugodtunk, hogy nem esett baja
Domának jól indult az első egy-két pont, de nem tudott hibátlant futni ez alkalommal sem, ami láthatóan zavarta. Pedig a lábában volt egy húszon belüli helyezés. A férfiak versenyét egy elsőéves felnőtt, a finn Pasi Ikonen nyerte, aki már három éve tájoló nélkül fut, és szent meggyőződése, hogy ez a tájékozódás legjobb módja. Lehet, hogy a gond velünk van, akik görcsösen ragaszkodunk ahhoz a nyamvadt északhoz?
Egy végigversenyzett, végigizgult fárasztó hét után már csak a bankett volt hátra, jelentem, derekasan helytálltunk.
Köszönjük Bobónak azt a rengeteg jókedvet, lazaságot és buzdítást, amivel a héten tartotta bennünk a lelket. Sosem maradtunk énekszó nélkül, és a konyhás néni is nagyon megszerette a végére a magyarokat!
Úgy érzem, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk a héten, és biztos vagyok benne, hogy ez valamikor felszínre kerül akár jövőre Sümegen, akár 2003-ban Svájcban
Az idei világbajnokság méltán lesz az egyik legemlékezetesebb. A tájfutásban először kivetítőn kísérhettük figyelemmel az egész versenyt. Egy óriásképernyő és egy eredménykijelző elég volt ahhoz, hogy a nézőközönség még a befutókordonnak is fittyet hányva egy helyben ülve, egy képernyőt bámulva izgulja végig a versenyt. Az erdőben kihelyezett TV állványok akár1-2 km-ként pontos képet mutattak a verseny állásáról. (Mindennek velejárójaként a váltóversenyen az erdőben legalább ötször kellett kábeleket átlépnem a leglehetetlenebb helyeken
) Tudtuk ki hibázik, láttuk, hogy hibázik. A képernyő alján szerepelt a versenyző neve, nemzetisége, ideje, aktuális helyezése, valamint, hogy mekkora hátránya van a hozzá legközelebbi addigi részidőtől. Befutáskor rögtön kiírták a végeredményt a kijelzőre, így az eredményközlés csúszása megszűnt. A finn TV a klasszikus döntőről három órás élő közvetítést nyújtott, és mivel mindenki a kivetítőt nézte, majdhogynem az járt jobban, aki otthonról nézte. (Legalább nem ázott el.)
Rengeteg kérdést és ötletet vet fel a média belépése. Az IOF tagjai már erősen gondolkodnak új számok bevezetésén, a távok rövidítésén, az egész verseny láthatóvá tételén és a sport minél inkább médiának történő eladhatóságán. Felmerült már a selejtezők megszűntetése és a VB hetének lerövidítése is. 2003-tól pedig évente rendeznek majd világbajnokságot.
Egyszóval fejlődik ez a sport is, csak bírjunk vele mi magyarok is lépést tartani
Makrai Éva
Vissza a Tájoló 2001/07 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!