Hogyan készüljünk fel a parkversenyre, hogyan szerepeljünk rajta jól? Ezt a kérdést nem most hallom először (és remélem, nem is utoljára), de magam sem tudom rá a pontos választ. Egy-egy PWT győzelem mindig meglepetéssel tölt el, mert mindig csak néhány másodpercen múlik, ugyanakkor nagyon kevés elég ahhoz is, hogy az ember lecsússzon a pontozott helyezésről.
Alapjában véve a parkfutás kétségtelenül komoly fizikai erőnlétet igényel, ugyanúgy, mint a hagyományos tájfutás. Talán csak a hangsúly tolódik el a gyorsaság felé, de nemcsak betonon, hanem terepen is. A gyors tempónak a verseny közben természetesen kell jönnie, nem pedig kierőszakoltan, mert a fejnek abban a mindössze 15 percben rengeteg más feladata van. Edzés szempontjából ez heti legalább egy, az anaerob küszöb határán teljesített edzést jelent (felkészülési időszakban), versenyek előtt pedig rövid résztávos edzést.
Végeredményben a parkverseny nem jelent semmi újat a hagyományos tájfutással szemben, viszont előtte mindenképp jót tesz két nap pihenő alapos átmozgatással.
A térképhez való hozzáállás terén azonban már jelentősen eltér a hagyományos tájfutástól. Számít, a verseny rangja, a térkép méretaránya, az ellenőrző pontok száma, a terep jellege, és hogy mindezekkel én mennyire tudok elbánni. Számos taktika létezik, épp ezért azt hiszem, nincs értelme mindet sorban kielemezni, egyben azonban az összes megegyezik: nagyon intenzív futásról van szó részletgazdag térképen (sok olyan aprósággal, ami a tájékozódásomhoz nem is kell), igen rövid átmenetekkel. Sokat nyom a latban a térképkészítő terephez való hozzáállása és az idegen elemek jelenléte (autók, emberek...). Ezen kívül rengeteg dolog, amelyekre ha a futó nincs felkészülve, akkor lényegesen rontják a versenyzését. És ezzel el is érkezünk a harmadik, mondhatnám, a döntő összetevőhöz, ami az első kettő nélkül teljesen fölösleges, mégis végsősorban döntő. Ez pedig az egész lelki hozzáállás és pszichikai felkészülés, beleértve a motivációt is. Ha a verseny előtt képes vagyok néhány olyan helyzetre felkészülni, amelylyel a pályán szembetalálkozhatok, nem kell majd ott helyben megoldanom, ennek pedig ott és akkor kiemelkedő szerepe van. Verseny közben nincs sok idő a gondolkodásra, és ha az ember képes eddigi, más versenyek során felhalmozott ismeretei tükrében gyorsan és intuitívan dönteni, akkor elvileg nyert ügye van. Legalábbis önmaga fölött, így biztos a legjobbat bírja magából kihozni. Ha verseny előtt mindenképp nyerni akarok, akkor már rég vesztettem. Csak a magam legjobbját kell nyújtanom, a többi már az ellenfeleken múlik, így a helyezés is.
Ha ez a parkversenyek receptje, akkor miért nem nyeregettem meg őket tavaly? Talán azért, mert az elvi rész csak egy a gyakorlat meg még egy. Épp ezért nem is félek, hogy a cikk elolvasása után bárkiből rögtön Mr. Park lesz. Nem olyan könnyű ugyanis győzni!
MÉ
Vissza a Tájoló 2001/05 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!