O-Ringen: kihal-e a dinoszaurusz?


Valószínűleg kevesen tudják, hogy az ötnapos, Svédország egyes tájain végigvonuló verseny rendezésének alapgondolata több mint harminc évvel ezelőtt fogalmazódott meg. A hagyomány folytatódik, ám az idők változnak.

Az idei (a 2000-ben rendezett versenyről van szó – szerk. megjegyzése) O-Ringen tizenhatezer ember emlékezetében az állandó eső, a dagonyás versenyközpont és a mocsártenger-erdő képében maradt meg. Az időjárás, ami a versenyről tett benyomást leronthatja, azonban mégis a rendezők réme, leginkább fizikai és pénzügyi téren. Állítólag kiszámolták, hogy az 1998-as O-Ringen utolsó napján Gävlében a felhőszakadás a rendezőknek 750 ezer svéd koronájába került (egy egész golfpályát kellett felújítaniuk). Ekkora összeggel idén nem kellett természetesen számolni, de fél millió elment a rendkívüli mentőgépekre és a megnövekedett anyagfelhasználásra. Ráadásul az árusítóbódék bevétele is megcsappant, hiszen nem sokan kívánták ilyen időben a fagylaltot...
És ha már az anyagiaknál járunk: a fáradhatatlan tájfutók ingyenes munkaereje és az elegendő érdeklődő versenyző mellett egy harmadik dologra is szükség van, amin az egész szervezés múlik. Az alapötlet teljesen egyszerű – feltételezendő tizenötezer nevező, a maradékot a szponzorok és a helyi hatóságok pénzéből kell fedezni. Ezt jelen esetben tavaszra úgy ahogy sikerült is megszerezni.
Az O-Ringen alapos tervezést igényel, az egyes feladatokat az egyes érdeklődő klubok közt osztják szét. Például az egyik egyesület dolga a rajt felállítása, a másiké (pl. Hagaby GoIF) saját napi céljának és közlekedésének biztosítása. Ez egyszerű feladatnak tűnik, ám szinte megdöbbentő, milyen mamutméreteket is tud ölteni.
De vajon hogy élte át a 2000-es O-Ringent egy rendező egyesület? Nos, rendezői lázban nem égett igazán senki. Fél évvel előtte nem járt senki logós ruhákban, senki nem beszélt a versenyt befejező rendezői buliról. Mintha mindenki attól félt volna, hogy ha majd eljön, csak a gond és a baj lesz vele. Végül is majdnem így történt...
Az igazi nekifeszülés csak a verseny előtti nap jön, amikor is a zöld mezőn be kell rendezni egy egész versenyfalvacskát. Minden a legapróbb részletekig ki van dolgozva, az egyes objektumok helye kikarózva, az áram szétvezetve (minden sátor megkapja a maga elosztóját), az anyag és a munkaerő a helyén – és mégis reggeltől éjfélig folyik a kőkemény munka, gyerekek az agyondolgozott cégvezetőkkel kart karba öltve. És mindeközben az eső csak esik és esik... A magunkfajták csodálkoznak ezeken az apróságokon: fólia és pallók fektetése a saras területekre, többszáz méteres deszkakerítések építése, lyukak fúrása az aszfaltba a cövekeknek (géppel), az alapanyagok szállítgatása emelők és buldózerek segítségével, a vizenyős területek lecsapolása szivattyúkkal, a fölösleges nyárfaligetecske kivágása, stb. Már eleve azt a két tucat nehéz katonai sátrat puszta kézzel felállítani...
Papíron nem jön ki olyan jól, de az O-Ringen egy napi központját kiépíteni néhány tíz embert igényel, akik egy hét szabadságot vettek ki erre az alkalomra. A kész mű fölött aztán elméláznak egyesek, vajon érdemes-e ekkora felhajtást csinálni egy verseny miatt, még ha tizenötezer emberről van is szó. (Hozzá kell tenni, hogy a lebontáshoz viszont elég feleannyi idő és ember is.)
Az, hogy egy tájfutóverseny rendezőinek munkája fáradságos és hálátlan, nem újdonság. De vajon melyik versenyzőnek jut eszébe – aki természetesen a saját eredményére és küzdelmére gondol – az utolsó napi rajtban, hogy valaki már ötödjére megy ki hajnali háromkor az erdőbe elűzni a versenyterületről a rénszarvasokat? Vagy hogy valaki már több napja önként végigüli az egész napját a szakadó esőben néhány ellenőrzőpont közt? És még azok, akik éjjel-nappal emberi körülmények közt próbálták tartani a sárban épp elmerülni készülő, egy néhai tó fenekén elhelyezkedő kempinget? Az ilyen névtelen önkéntesekről szól az egész. De vajon legközelebb is vállalják? És pár év múlva?
Mint ahogy tudjuk, a pénz ereje a mi sportágunkat is egyre nagyobb mértékben meghatározza. Az idei O-Ringen programjába beiktattak egy szabadnapot. A hallsbergi polgármesteri hivatalban úgy számolták, hogy ha egy ekkora tömeg beszabadul a városba, az csak kecsegtető lehet a helyi kasszára nézve. De ahogy esett – a fáradt tájfutó, aki az autóját sem képes kivakarni a sárból, olyan, mint a partra vetett hal, természetesen egy csésze forró teának ad elsőbbséget egy gumicsizmás kirándulás előtt. Azért ennyire nem volt kiélezett a helyzet, hisz a közeli Kumlában levő PWT fordulóra így is vagy négyezer ember ellátogatott.
Véget ért az idei O-Ringen. A rendőrség kérte a versenyzőket, hogy aki fáradt, inkább később induljon útnak. Na de ki nem érezte magát annak? Az biztos, hogy a rendezőknek még eltartott egypár hétig, míg az egészet felszámolták és a pénzügyeket elrendezték. A horribilis végösszegekre karácsony környékén derül teljes fény.
Az O-Ringennel összefüggésben még biztos egy egész sor érdekesség összegyűjthető, ami megér egy pár szót. De akkor miért is beszélek itt arról, hogy ez a dinoszaurusz kihalna? Tulajdonképp nem is tudom. Egy ilyen verseny nélkül kicsit úgy tűnik, a rendezők maguktól nem is fognak rendezésbe. A versenyzők száma is nő, a pénz is egyre több és az emberi közösség is minden területen egyre inkább az irgalmat nem ismerő professzionalizmus felé hajlik A helyi napilapok szerint az O-Ringen egy átlagos ötfős svéd családnak körülbelül 12 ezer svéd koronába került...

Az Orientacní beh alapján
M. É.



Vissza a Tájoló 2001/05 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!