GPS navigációs versenyen voltam
Június első hétvégéjén rendezték meg második alkalommal, az úgynevezett pontgyűjtő tájékozódási off-road versenyt terepjárósok részére, melyen én is részt vettem. Sajnos terepjáróval nem rendelkeztem, de ez nem volt akadály az induláshoz, így az általatok is ismert piros Fiattal (ezzel az autóval szállítom a versenyre is az árut) vettem részt a versengésben, azzal a kockázattal, hogy elakadhatok, vagy pedig nagyon sok utat gyalogosan vagy futva leszek kénytelen megtenni szemben a többi résztvevő terepre kiképzett autójával. A versenyt nagyon érdekesnek és jónak találtam.
A verseny a következőképpen zajlott:
A versenyzők kötelező és nélkülözhetetlen eszköze egy GPS navigációs műszer volt, amely képes pozíció meghatározásra és műholdas navigációra. Közlekedési eszközök közül csak a motorbicikli volt kitiltva, de mivel alapvetően terepjárósok részére rendezték a versenyeket, ezért aki terepjáró nélkül indult, rögtön hátrányba került (az én esetemben is ez volt, mivel nagyon sokszor csak gyalogosan tudtam az ellenőrző pontot megközelíteni, mivel a Fiatnak a terepi mozgásban korlátjai voltak). A versenyzők a rajtnál kaptak egy azonosító lapot melyen, a terepen elhelyezett 100 ellenőrzőpont koordinátája volt található. Térképet nem adtak, de nem volt tiltva annak használata sem. Egyszerre indult mindenki, és csak egy érkezési határidő volt, amit ha valaki túllépett, kiesett a versenyből. Mindenki a legjobb tudása szerint határozta meg a koordináták terepi elhelyezkedését és döntött a felkeresendő ellenőrző pontok sorrendjéről. Cél az volt, hogy minél több pontot gyűjtsünk be a kihelyezett százból. A pontokat egy 6*10 kilométeres területen helyezték el szinte véletlenszerűen, csak arra ügyeltek, hogy a pontok megközelíthetők legyenek. A terep a várpalotai katonai lőtéren volt Öskütől egészen Csórig, a 8-as út északi részén. Igazán jó terep volt sok ösvénnyel és földúttal, így nem volt nehéz a pontok járművel való megközelítése. A szervezők még szintet is belecsempésztek az átmenetekbe, így sokszor 50-70 méteres szinteket is meg kellett mászni. Sajnos az ellenőrző pontokat jelző karók túlzottan kicsik voltak és semmilyen szimbol nem volt, így sokszor át kellett kutatni az egész aljnövényzetet egy 10-20 méter sugarú területen, hogy a pontot megtaláljuk.
A GPS navigáció annyiban több mint egy hagyományos tájfutós tájékozódás, hogy nem csak arról kell döntenie a versenyzőnek, hogy két pont között milyen átmeneten megy végig, hanem arról is, hogy a pontokat milyen sorrendben fogja meg, hogy a lehető leggyorsabban lehessen begyűjteni azokat.
Nagyon érdekesnek találtam azt, hogy különböző típusú GPS különböző technikát igényel, mind a pontkeresésben, mind az útvonal kiválasztásában. A GPS segítségével való tájékozódás viszont egy teljesen más típusú technikát igényel, mint a klasszikus térképes navigáció tájolóval. Ezt a módszert is érdemes egyszer megtanulni, mert kitűnő szórakozás és alapvetően egy GPS-t igényel és némi kitartást. Az általam bejárt útvonalat a GPS segítségével rögzítettem, így mutathatok némi ízelítőt, hogy miként lehet egy pont közelében bóklászni, mire megkerül a pont.
Már nagyon régóta foglalkozom a gondolattal, hogy a tájékozódási futást egy kicsit a technikai sportok irányába elmozdítva létrehozzak egy olyan tájékozódási verseny típust, ahol a tájékozódás alapja és alapvető eszköze a GPS. A haladás eszköze nincs megkötve (azaz bármilyen eszközzel vagy akár gyalog is lehessen az ellenőrző pontokat megközelíteni). Akit bővebb információ érdekel ezzel kapcsolatban, bátran forduljon hozzám, állok rendelkezésére.
Ezt a versenytípust a látványossága miatt is érdemes a tájfutó versenyek mellé kiegészítőként és média-vonzó eseményként bevonni. Tervezem, hogy a nyár végén, esetleg az ősz folyamán rendezek egy ilyen versenyt.
Guttmann Zoltán
Vissza a Tájoló 2001/05 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!