A szervezést Mozsár két hónappal a verseny előtt elkezdte, és gyakorlatilag az utolsó pillanatig folytatnia kellett. Az autók és két csapatnyi ember összeszedése a betegségek, sérülések, munkahelyek miatt nem volt könnyű feladat. A szokásos kemény mag néhány vendégművészszel bővült. Két kísérővel, három tömött autóval indultunk útnak, ami a várakozásoknak megfelelően korántsem volt rövid (~ 11 óra) és kellemes. (Bár a cseh - német határ előtti útszéli lányok látványa azért okozott némi derültséget.) Társaság nagy része késő este ért a versenyközpontba, amit a Jenához közeli Schöngleina repülőterén rendeztek be. Reggel kiderült, hogy a célt innen majdnem 1 kilométerre, a reptér túloldalán helyezték el. Ez több szempontból sem tűnt szimpatikus megoldásnak, de hamar sikerült beletörődni.
A rajt 9:00-kor lett volna, de csúszott, mivel egy felvezetőnek gondja akadt az egyik ponttal. Végül 90 csapat részvételével 9:15-kor elrajtolt a mezőny, köztük három magyar versenyzővel. Az első futások után egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a verseny helyszínének kiválasztásánál a már meglévő infrastruktúra volt az elsődleges szempont, ugyanis a terep a legnagyobb jóindulattal sem volt ideálisnak mondható. Az erdőben bozóttal, a réteken, mezőkön pedig az elefántfűvel lehetett küzdeni. S bár a keletkező csapások idővel sokat javítottak a helyzeten, az alaptaktika így is a kerülj, ahol csak lehet volt. A pályákra szerintem nem lehetett különösebb panasz (kivéve azt a néhányat, melyek arról szóltak, hogy fusd körül a repteret; ezek minden fantáziát nélkülöztek, egyszerűen unalmasak voltak).
Nappal szépen, lassan ment minden magától előre, különösebb izgalmak nélkül. Persze azért nem unatkoztunk: többünknek már a verseny reggelén hasmenése volt, s később egyre többen csatlakoztak a WC túrához. Így a sátor TOI-TOI oda-vissza útvonal sokszori megtétele további jelentős plusz kilométereket rótt ránk. (Még szerencse, hogy a kék bódésor a célba menet is útba esett.) Ezen kívül Jutkának már az első futása során kiment a bokája. De ezt kénytelen volt gyorsan elfelejteni, mivel a kiállását a többiek nem bírták volna el a verseny elején. Az egyes csapatban Egei Tomi helyett újoncként debütáló Szentei Tamás mindenki meglepetésére nagyon jól bírta a terhelést és az iramot.
Ahogy közeledett az este, egyre inkább felpörögtek az események, megkezdődött a taktikázás. Az éjjel egyik meglepetése a többszöri áramszünet volt, minek következtében a fáradtságtól és álmosságtól eleve csökkent látó-, és felfogóképességű versenyzők csak intuíció alapján sejthették, mikor fut be a váltótársuk, a kijelző ugyanis nem működött. Ráadásul a két befutó pont miatt nem lehetett tudni, hogy melyik irányból. Igaznak bizonyult Pista jóslata is, miszerint egyvalakinek ki szokott menni a lámpája ezt most éppen Szaki nyerte meg, egy zárlatot kapott akkumulátor segítségével. Még szerencse, hogy rutinjának és egy önzetlen német versenyző lámpájának segítségével, gyakorlatilag időveszteség nélkül végig tudott menni a pályán. Bonuszként reggel még érvénytelenítették az utolsó futását is, mert átvágott a búzatáblán. (A rendezők hajthatatlanok voltak, és több versenyzőt is kizártak ezért a hibáért.) Így a kettes csapatnak eggyel kevesebb váltása lett annál, mint amennyit valójában teljesített, ezáltal mégsem sikerült megverniük az eltaktikázó BEAC -osokat. Ennek ellenére szerintem mindkét csapatunk nagyon ügyes volt, részemről mindenkinek jár egy gratula (esetleg sörre beváltható)! Ja, és egy köszi segítőinknek, Mozsinak és Pistának, akik végig igyekeztek képben lenni, és emellett még finom gulyáslevest és sajtos tésztát is főztek nekünk.
S mivel senki nem mondott olyasmit, hogy soha többet, nem sok esélyt látok rá, hogy két év múlva kihagyjuk ezt a versenyt Ö (habár ilyen benzinárak mellett?).
kisjutka és Molnizsár
Milyen terepre számítottál?
A német autópályán Thüringia felé haladva gyönyörködve szemléltük a mellettünk elsuhanó szebbnél szebb fenyveseket és élénken sárgálló repceföldeket. Magunk elé képzeltük leendő versenyközpontunkat: fenyves kis hegyoldal lábánál egy virágos mezőt, természetesen egy tiszta tóval a közepén. Tiszta fenyvesekben nemigen, de nyakig érő repcében annál inkább volt részünk a verseny során, bár utóbbival főként az első futóknak akadhatott gondja, a később indulóknak csak rá kellett állniuk az irányban megfelelő csapásra. A versenyközpont egy fennsíkon helyezkedett el a vitorlázó repülőtér mellett.
Milyen típusú pályák voltak?
Összesen 15 nappali, 2 szürkületi, 13 éjszakai és 7 farsta pálya volt. A rendezők négyféle nehézségi fokozatba sorolták a pályákat: Short Easy, Long Easy, Short Difficult, Long Difficult. Éjszaka pedig ugyanezek Night változatban. A pályák sorrendjét nem szabták meg, csak a csapat sorrendet kellett betartani, így lehetett taktikázni. Mi például erőinket felmérve egy LD-t rögtön félreraktunk arra hivatkozva, hogy az úgysem fog beleférni a 24 órába.
Hogyan kezdődött a verseny?
Péntek éjszaka egy német együttes próbált minket szórakoztatni, de a versenyzők nagy része inkább nyugovóra tért. Másnap madárcsicsergésre és báránybégetésre ébredtünk. A báránycsordán átverekedve magunkat eljutottunk a tömegrajt színhelyére, mely kb. 1 km-re volt táborhelyünktől. Sajnos a váltóhely is ott volt, így nem tudtuk állandóan figyelemmel kísérni csapattársaink sorsát. A tömegrajt negyed órát csúszott, de első futóink már fél órán belül lezavarták a pályát. Beszámolóikból megtudhattuk a terep szépségeit, a nyakig érő mezőket és a fehér erdők zöld mivoltát. Én negyedik futóként kerültem sorra. Iván egyetlen szava a váltásnál ez volt: Kerüljél!. Én ezt meg is tettem, így nem gabalyodtam bele a bozótosokba. Az Easy pályák többnyire futósak voltak, míg a Difficult inkább bozótkúszás.
És az éjszakai pályák?
A nappali pályák hőségben való végigküzdése után következtek 20:30-kor a szürkületi szakaszok. Nagy örömünkre egyszer csak Lux Andi futott el a sátraink között biztatásunk közepette. Aztán következtek az éjszakai pályák, ezeken már sok ismerős ponttal is találkozhattunk. A pontok már messziről feltűntek fényvisszaverőikkel.
Mit csináltatok befutás után?
A pályák végén első utunk a zuhanyzóba vezetett, ahonnan némileg felfrissülve tértünk vissza. Majd magunkhoz vettünk egy kis élelmet, többek között Mozsár, Dankó Pisti és Szaki gulyásleveséből is belakhattunk. Gondoskodtunk egymás ellátásáról, és meghallgattuk egymás élménybeszámolóit. Itt-ott aludni is megpróbáltunk több-kevesebb sikerrel. Hajnalban gyönyörködhettünk a napfelkeltében már aki nem aludt , és bár eléggé fáradtan, de kimentünk utolsó pályáinkra. Öszszességében mindenki 4-6 pályát teljesített. Mindannyian teljes lelkesedésünket, minden erőnket belevetettük a pályákba és nagyon élveztük az egész versenyt. Sátraink lebontása és összepakolása után már csak a hazautazás várt ránk.
Vissza a Tájoló 2001/05 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!