Portré: Dr. Szentpétery Tibor történelmünk fényképész krónikása
Tibor bácsi 1971-től 1985-ig gyakori látogatója volt a modern tájékozódási versenyeknek, összesen 42 versenyt örökített meg fényképeivel. Kötődése sportunkhoz még a turista tájékozódási terepgyakorlatok korára nyúlik vissza. A Magyar Vándorsport Szövetség által 1948-ban rendezett első csapatbajnokságon győztes, 3 fős KaSE együttes vezetője, csapattársai dr. Dworák József és dr.Vízkelety László voltak. Nemcsak a szabad természetben és műteremben fényképezett. Haditudósító század fotósaként már1942-ben kikerült a doni frontra. Megsebesült, aztán tovább tudósított, filmezett, fényképezett az amerikai hadifogságban is. 1956-ban is haditudósító ösztöne vitte Budapest utcáira. Később a Budapesti Történeti Múzeumnak dolgozott főleg ásatásokon. Évekig járta Erdélyt, hogy az erdélyi szász erődtemplomokat megörökítse. A Budapesti Városvédők Egyesülete elnökségi tagjaként nemcsak a városban fotózott, de felkutatta, begyűjtötte az összes fellelhető fővárosi határkövet. 2000-ben a Budapesti Film Szemlére portré film készült a 85 éves fényképészről. Kiállításokon, újságokban, könyvekben gyakran találkozhatunk közelmúltunk történelmét megörökítő képeivel.
Mikor és miért húztál először turista bakancsot? Milyen túrákon vettél részt akkoriban?
1934-ben fiatal egyetemistaként, egy idősebb barátom, túratársam hatására szerettem bele a természetbe és a fotózásba. A Magyar Turista Egyesület tagjaként szinte minden vasárnapot a szabadban töltöttem. Először is a Budai-hegyeket kezdtük járni. Helyenként tilos területek korlátozták a túrázást, így például a Holdvilág-árokban is csak az erdőbirtokos írásos engedélyével lehetett áthaladni. 1939-ben Kárpátalja viszszatértekor kezdtem meg az ezer éves magyar határon végig vezető Kárpát-gerinc túrát, amelynek Orsovától Dévényig terjedő 2600 km-es távját, több részletben, leginkább magányosan, évek alatt maradéktalanul teljesítettem.
Mik voltak az első tájékozódási élményeid, tudtál-e Ripszám Henrik 1925-26-ban rendezett versenyeiről?
A 30-as évek végén, a 40-es évek elején kezdtem részt venni úgy nevezett turista terep gyakorlatokon. Ezek a versenyszerű események a tájékozódási ügyességen túl egy túravezetőtől elvárható egyéb ismereteket is igyekeztek próbára tenni. Ripszám versenyeiről akkoriban nem tudtam semmit, sőt a Berend Ottó féle 1934-35-ös kezdeményezésről is csak a háború után szereztem tudomást, amikor ezek a korai tájékozódási csapatversenyek, mint baloldali, antifasiszta színezetű rendezvények kaptak nagyobb publicitást. Eközben a turista mozgalmat is elérték a társadalmi változások, a feloszlatott Magyar Turista Szövetség helyébe lépő Magyar Vándorsport Szövetség Tanácsa 1947. október 22.-én Terepgyakorlat Bizottságot alakított, amelynek kezdetben vezetőségi tagja lehettem. 1948 tavaszán az általam vezetett csapat szerezte meg a győzelmet az első országos bajnokságon. Kevéssel később Erős Antal, aki az ÁVH megbízottjaként tevékenykedett a Szövetségben, jelezte, hogy kezében van a kárpátaljai túrámról írott, ugyan publikálatlan, de súlyosan elítélendő beszámolóm. Jóságosan megígérte, hogy nem juttat börtönbe, ha örökre kivonulok a sportvezetésből. Így is történt. Azonban továbbra is résztvevője, esetenként rendezője voltam tájékozódási terepgyakorlatoknak. Az '50-es évek közepén megélhetési gondok miatt kellett erről a kedvtelésről lemondanom.
Milyenek voltak az akkori versenyek?
A terepgyakorlatok lényege a szöveges menetutasítások szigorú és ütemes végrehajtása volt állomástól állomásig. A menetidőt is ki kellett számítani, figyelembe véve még a feladatok kiértékelési idejét: 100m távolság megtételére másfél perc, 10m szintre egy perc állt rendelkezésre és e szerint kellett túratempóban haladni. Az állomások közötti útvonalon rejtett ellenőr, titkos időmérő is lehetet. Az állomásokon akadályversenyszerűen elméleti kérdéseket is kaptunk vagy gyakorlati feladatokat: pl. távolság, irány vagy magasság becslésből. Egyben értékelték az előző szakaszon elért időeredményt; mind a sietést, mind a késést hibapontokkal büntették. Kötelező felszerelést is kellett vinni: hátizsákot, kulacsot vízzel, zsebgyógyszertárt, varrókészletet, zsineget, éjjeli gyakorlatnál világítóeszközt, természetesen iránytűt és irónt is. Az ilyen versenyek mai szemmel nagyon játékosnak tűnhetnek, de mi vérre menően komolyan csináltuk. Bár minden rendező igyekezett a térkép hibáit kiaknázni vagy valamilyen új csalafinta trükköt bevetni, és nagy jelentősége volt a véletlenszerű helyzet felismerésnek, mégis kialakult egy viszonylag állandó rangsor a csapatok között. A verseny végső eredményének kiértékelése hosszabb időt kívánt, ezért az eredményhirdetés általában hetekkel a gyakorlat után történt csak meg.
Vannak-e tárgyi emlékeid ebből a korszakból?
Mindig is fontosnak tartottam események dokumentálását, tárgyak, emlékek megőrzését. Szívesen mutatom az 1948-as, általam elsőnek tekintett országos csapatbajnokságról készült fényképet. A versenyt a MOM rendezte Szépvölgyi Antal vezetésével a Pilisben, Viktor kunyhó és az Acsay menedékház között. Az ünnepélyes eredményhirdetésen MOM ébresztőórát kaptunk. Egyébként a versenyek szinte kötelező velejárója a jelvény volt. Vannak térképeim, menetutasításaim, 1946-os programfüzetem a résztvevők neveivel, 1948-as versenyszabályzatom a sportág történetével és a terepgyakorlatokról tartott rádióelőadás leírásával. Egy 1954-ből származó kedves emléklapom a terepgyakorlat ironikus magyarázatával és az ideális felszerelés? versenyző karikatúrájával sokat sejtet az akkori rendezvények hangulatából (szöveg és kép: Terepgyakorlat a Pilisben a következő számunkban közöljük a szerk. megjegyzése)
Milyennek látod a mai versenyeket?
A tájékozódási terepgyakorlat számomra még a természetjárás részének számított. A mai tájékozódás már egészen más, de azért könnyen megbarátkoztam vele. 1974-ben Ez a tájfutás címmel oktató, propaganda filmet is készítettem. Mindhárom leányom ebben a közegben, természet közelben nőtt fel, vejeim közül kettő tájfutó, egy erdész. Minden mai tájfutónak kívánom, hogy a versenyzésben legalább annyi örömet és maradandó élményt találjanak, amennyit az nekünk, számunkra nyújtott.
/bozán/
Vissza a Tájoló 2001/04 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!