Homokkősziklák között


A Postás Kupával egy időben a Prágától 70 km-re lévő Bezdedice környékén rendezték a csehek idénynyitó versenyét, a Prágai Húsvétot. Az időjárást tekintve azonban – három napon át szakadt a hó – talán a Prágai Karácsony elnevezés találóbb lett volna. Kisebb meglepetés, hogy végül mindenki túlélte a csúszós, havas-sáros sziklák közötti bóklászást.
A versenyen a hazai versenyzők mellett több, mint 50 külföldi klub vett részt, a legtöbb (21) Svédországból. Magyarországról az Egri Spartacus 15 tájfutója, valamint a Hegyvidék-MOM két tehetséges fiatalja – Salfer Balázs és Zsebeházy István – indult. Utóbbiak utazását a Budapesti Szövetség és a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége segítette.
A terepet a lapos, megművelt fennsíkok jellemezték, köztük homokkősziklákkal teli meredek oldalú, mély völgyekkel. Ennek megfelelően a pályakitűzők sem a szintekkel, sem a sziklákkal nem spóroltak. Előszeretettel karikáztak be a térképen egy nagy rakás sziklafalat, pontmegnevezésnek előzékenyen megadták, hogy, mondjuk, középső sziklafal lába, aztán lehet keresgélni. A második-harmadik napra már lassan ráállt a szemünk a különböző sziklaalakzatokra, így egész jól eligazodtunk a sziklafalak között.
A legjobb eredményt Zsebeházy István érte el, aki a 16-os fiúk között a három napból kettőt megnyerve, magabiztosan győzött svéd és svájci válogatott ellenfele előtt. Harmadik lett Lakó Judit (N21B) és Boros Zoltán (F50), míg hatodik helyen végzett F14-ben Salfer Balázs.
A díjakra nem sok gondot fordítottak a szervezők: a győztesek érem helyett egy szalagokkal tűzdelt virgácsot, továbbá valami apróságot kaptak. A 10–14 éves gyerekeknél viszont kihirdették az első nyolc helyezettet, de még a 16-os kategóriákban is az első hat kapott díjat.
Aki szereti a hasonló, homokkősziklákkal teli fenyveseket, annak érdemes részt vennie az augusztusi 5 napos Bohémia Kupán, mely Novy Bor környékén, az 1972-es VB terepén lesz. Technikailag igencsak nehéz pályákat ígérnek: az öt napból négyet 1:7500-as méretarányú térképpel rendeznek.

Kisvölcsey Ákos



Vissza a Tájoló 2001/04 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!