Remek tömegszállást sikerült szereznünk egy légópincében. Ablaka nincs, viszont hatalmas vasajtók védenek minket a várható atomtámadástól. A versenyt megelőző szombati napot rövid átmozgatással töltjük, kipróbáljuk a vaxolást és a pályát. Ege az egyetlen versenyzőnk, aki klasszikus stílusban megy, az ő lécét vagy egy órán keresztül próbáljuk bevaxolni különböző azonosíthatatlan, ezeréves kliszterekkel, amelyekről csak az a biztos, hogy az áruk kopejkában van megadva. Ezen próbálkozásunk egyébként igen vidám perceket szerez a pince közönségének.
Vasárnap feltömegközlekedünk a rajtba. Aki már volt O-Ringen-en, az sejtheti, milyen kép fogad: több ezer ember tolong, öltözik, pakol, vaxol, eszik, iszik, megy a rajtba, sorban áll a WC-hez vagy próbál alternatív megoldásokat kitalálni az utóbbi problémára. A rajtoltatás 4 menetben történik, előbb az elit, majd az A, a B indulhat, végül sorra kerülünk mi is, a Volkslauf. Ez a legnépesebb kategória 4227 versenyzővel, ráadásul a rajt pozíciója arra kárhoztat minket, hogy kb. 300 méterrel a tényleges rajtvonal mögül induljunk. Indítás előtt még túlesünk a zenés bemelegítésen, amit a menő diszkók mintájára egy emelvényről táncos lányok irányítanak. Kizárólag karizomra vonatkozik, lévén a legtöbben már a kötésben vannak és egyébként sem nagyon lehet ugrálni a tömegben. A rajt ellövése után meglepően gyorsan oszlik a nép, a rajtvonaltól kezdve már lehet is versenytempóban haladni. A magány azért itt sem nyomasztja az embert, és ez már végig így is marad. Az első 10 km tavakon megy, így gyakorlatilag teljesen sík, igazán gyors, amolyan élvezetes rohanás. Öt kilométerenként van "frissítőpont", de két ilyen között is lehet számítani a helyi lakosokra, akik narancsot, teát esetleg házisüteményt kínálgatnak a mezőnynek, az egyik falu határában pedig a helyi dalárda szórakoztat minket. Pont, mire elkezdenék fáradni jön az első emelkedő és paradox módon itt lehet pihenni. Az emelkedő ugyanis következetesen mindig szűkülettel is párosul és itt úgy beáll a tömeg, mint hétfő reggel a hetes buszon. Pár percig lépdelünk előre, közben piszkosul próbálok vigyázni a felszerelésemre, mert a botra/lécre lépés szinte állandó. Az út mellett elszórt bot- és kötésdarabok figyelmeztetik az embert, hogy ennek a fele sem tréfa. Két-három ilyen vidám tolongás után jön St. Moritz. Nem utolsó élmény egy luxus üdülőváros főutcáján végigsíelni! A pályát ráadásul úgy csinálták meg, hogy egy kb. 1,5 méter magas hóemelvényen fut, így aki arról kiszorul, az igen látványos, de elég rövid síugró karrier végén a betonon landolhat. A tériszonyosok kedvéért azért van egy földszintes nyomvonal is. St. Moritz után jönnek a fölfelék, amelyektől már előre tartottunk. Nem is alaptalanul, de a várakozással ellentétben nem az a baj velük, hogy nehezek, hanem, hogy nem lehet a tömegtől haladni rajtuk. A helyzet a lefelében sem sokat javul, mindenki keményen hóekézik, kivéve Martint, aki lesikló múltját kamatoztatva itt valószínűleg több perc előnyre tesz szert. 20 km környékén végre kiérünk a síkságra, végre oszlik a nép, lehetne haladni. De nem lehet. Közben ugyanis új ellenség támad, az addig is kitartóan sütő nap mélyen felpuhította a havat, kezd nehézzé válni a síelés. Egyébként is jönnek a holtpontok, 30 és 35 között már nem esik annyira jól a sífutás, mint eleinte, bár szerencsére a pálya nagyrészt enyhén lejt. 35 után éppen kezdem magam beleélni, hogy mindjárt vége, amikor elérjük a pálya végén slusszpoénnak tartogatott könnyű emelkedőket. Ezekből előzetes információink szerint három van és nem nagyok. Én hatig számoltam őket és egyáltalán nem tűntek kicsinek. 41-nél várnak a fotósok, szerencsére erre tábla figyelmeztet, kérik, hogy 100 méter múlva mindenki mosolyogjon. Egy szakállas öreg háta mögött sikerül elosonnom, így a gyermekeim valószínűleg megmenekülnek attól a látványtól, amit akkor nyújthattam. A befutó természetesen felfelé van, szép, nagy kanyarokkal közelít a célvonalhoz. Az utolsó méterekre tartogatott elhatározás, miszerint majd hajrázok, gyorsan szertefoszlik, bemegyek úgy, ahogy sikerül. A célban, mire felocsúdik az ember, már le is regisztrálták, lehet menni a cuccokért, öltözni, sőt, ha lány lennék (vagy nagyon bátor) akkor zuhanyozni is, lévén csak női zuhany van... Martin már több mint 10 perce beérkezett, de hamarosan jönnek a többiek is. Úgy tűnik, mindenki elégedett, az alapelvárásnak végigmenni - mind megfeleltünk, ráadásul egész jók a futott idők is.
Az esti Marathonfest-ről munkaügyekből kifolyólag le kell mondanunk, inkább elindulunk hazafelé. A buszban órákon át folyik az élménybeszámoló, és ez a legbiztosabb jele annak, hogy jó buliban volt részünk. A mostani időink feltehetően kvalifikálnak minket előnyösebb csoportokba, így már előre tervezgetjük, hogy mennyit tudunk javítani jövőre. Mert jövőre is megyünk.
Marosffy Dániel
Eredmények:
idő összhelyezés /kategórián belüli (/mennyiből) helyezés
Horváth Magdi 3:45.39 1389 / 1880 310 / 720
Urbán Katalin 3:12.05 1009 / 1880 122 / 720
Egei Tamás 3:40.36 7796 / 9355 1555 / 2953
Hajdú Martin 2:25.39 3847 / 9355 102 / 2953
Marosffy Dániel 2:36.29 3847 / 9355 216 / 2953
Vissza a Tájoló 2001/03 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!