Irányszakaszok kialakítása
Irányfutásra a tagolt domborzat, a terep keresztirányú szabdaltsága, vagy valamely felfogóvonal megközelítése esetén kerül sor írja Bozán György a Tájékozódás technikája című cikkében, de irányfutásra, vagy igen gondos iránymenetre kerül sor pl. részletszegény terepen a támadóponttól az ellenőrzőpontig (A ábra).
Az iránymenetek közbeiktatásával változatossá tehetjük a pályát. A térképolvasás, útvonalkövetés nélkül futható irányszakaszok legyenek rövidek, de 300 m-nél rövidebb iránymenetet még alig 10 méteres hibával is végre lehet hajtani.
Ha az irányszakaszok közben olyan tereptárgyakat találunk, amelyek elősegítik az iránymenetek végrehajtását és támpontul szolgálnak futás közben, tört iránymenetről beszélhetünk, és közelkerülünk a térképolvasó feladatokhoz (B ábra).
Az irányszakaszokon lehetnek zavaró és akadályozó tereprészletek bozót, sziklaletörések, mély árkok, stb. amelyek kerülő irányváltoztatásokra késztetik a versenyzőket és ezzel tulajdonképpen útvonalválasztás elé is állítjuk őket (C ábra).
Domborzatkövető, szintfutó résztávok
A domborzatkövetés technikája abban különbözik az irányfutás vagy térképolvasó technikától, hogy amig az előbbinél egyenes irányban halad a versenyző, az utóbbinál tereppontról-tereppontra, a domborzatkövetésnél pedig a terep térbeli viszonyaihoz idomul. Az irányfutás csak egy, a domborzatkövetés pedig három dimenziós útvonalnak tekinthető.
A szintfutás olyan domborzati útvonal, amelynél a futó a terepidom térbeli alakjára való tekintet nélkül csak arra vigyáz, hogy tartsa a szintmagasságot. A maximum 20-30 fokos lejtős oldalakon alkalmazható az irányfutáshoz oly hasonló, de mégis más, szintfutó átmenet. Ilyen résztáv kialakítható egyenletesen emelkedő szakaszon is, bár ez rendszerint tájékozódásilag könnyebb feladat (D ábra).
Befutó szakasz kialakítása
A pálya utolsó része a befutó ponttól a célig terjedő szakasz, követelményei eltérnek a többi résztáv feladataitól. Ebben a szakaszban a versenyzőket a cél előtt a befutáshoz egy irányba kell terelni.
A befutó szakasznak különféle megoldása lehet:
I. A befutópont a cél közelében, de a befutó szakasz végig szalagozott, mert az útvonal nem egyértelmű (pl. útközben útelágazás van).
II. A befutó szakasz nincs szalagozva. Ez akkor fordul elő, amikor a befutó ponttól a célig az út egyértelmű, esetleg a cél látható is (pl. a befutó pont annak a tisztásnak a szélén van, ahol a cél, és a versenyzők haladását kordonkötél szabályozza).
III. A befutó szakasz csak részben szalagozott. Amikor a befutó pont még teljes értékű szakaszt zár le, nem lenne előnyös, ha a szalagozás visszafelé vezetné be a futókat az ellenőrzőpontra. Ez a megoldás kerül alkalmazásra akkor is, amikor több, egymáshoz közel lévő befutó pont van. Ilyenkor az a megoldás alkalmazható, hogy a szalagozás Y lakú és a nyitott szárak között vezet a követendő útvonal a cél felé, a cél előtt a szárak összeérnek és egy rövid, közös szakaszon bevezetik a futókat a célba.
A befutó szakasz nagyobb része lehetőleg a cél elhelyezését szolgáló nyílt területen legyen, lehetővé téve a nézők számára, hogy lássák a célbafutás izgalmas perceit.
A befutó szakasz legyen mindenképpen rövid, nehogy a futásnak döntő szerepe legyen az eredmény kialakításában (E, F ábra).
A befutó szakasz legyen lehetőleg enyhén emelkedő vagy vízszintes terepen, és ne legyen meredek lejtőn, vagy erős emelkedőn, köves, sziklás terepen, és végül a cél és a befutó szakasz soha ne legyen forgalmas úton.
Vissza a Tájoló 2001/03 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!