2000-ig megvagyunk - a Térképtár Bizottság munkájáról


A Térképtár Bizottság lendülete mit sem csökkent. Többször leírtuk már, hogy nemigen van még egy ehhez a bizottsághoz hasonlóan szorgalmas szervezete a magyar tájfutásnak. Megalakulását követően (létrehozta az MTFSz elnöksége 1993. január 25-i ülésén) szinte minden hónapban összejött és dolgozott, 2001 elejére esik 75., jubileumi találkozója. Bár mind a találkozók, mind a végzett munka a résztevők számára nagyon szórakoztatóak, minderről sokadszor érdekeset írni nem könnyű. A legfontosabb új hír, hogy az MTFSz jóvoltából a Bizottság kapott egy használt 486-ost, amivel végre számítógépre vihettük az állomány gyorslistáját. (Az Excellesítés Kovács Péter munkája.) Eljutottunk a 2000. év térképeinek besorolásáig, tehát – legalább is az állomány számbavételével – utolértük korunkat. Eszerint 2000. végéig a magyar tájfutósport 1320 féle nyomtatott térképet jelentetett meg 1927 formában. (Önálló változatként tartjuk nyilván a változatlan utánnyomásokat, a korai időkben gyakori színváltozatokat és a nyomdai úton benyomtatott pályákat.)
Ismét tartottunk több speciális ülést: egész napos rakosgatáson próbáltuk a Sőtér Janó által felajánlott pályabenyomtatások egy kis részét összeválogatni. Egy másik alkalommal a budapesti szeniortalálkozót színesítettük jelenlétünkkel és folyamatos papírsuhogtatásunkkal. Elmaradt viszont a működési szabályzat által is előírt speciális tematikus ülés az Abellino pizzatárban, de a 75. ülés alkalmával bepótoljuk. Amúgy már kívülről fújjuk a Curia utcai tanácsterem különféle budapesti sportprogramjait, minthogy a bizottság a tanácsterem előterében dolgozik. Voltunk már „előzenekar" sakkszimultánhoz, néztek minket térképárusnak a Gyopár egyesület éves közgyűlésén és nemigen van olyan budapesti sportszövetség, amelynek aktíváit ne igazítottuk volna útba erre, vagy arra. A Bizottság összetétele továbbra is változatlan: Gárdonyi Zoltán, Hegedüs Ábel, Kovács Péter, Lux Iván, Miháczi Zoltán, Schell Antal, Szádeczky Kardoss Tamás. Amit ezek az emberek együttesen a magyar tájfutó térképekről nem tudnak, azt már nem érdemes tudni (legutóbb Zetor fele gyűjteményét ajánlotta egy térkép-rejtvény megfejtéséért, a helyében én aggódnék). Hosszabb távra már nem tervezünk, legfeljebb még 15 év van ebben a bizottságban, utána belekezdünk valami újba.
Nagy öröm számunkra, hogy a tájfutók gondolnak az archívumra, folyamatosan ajánlanak fel ritkaságnak tartott példányokat, teljes gyűjteményeket. Szomorú viszont, hogy ismét egy hagyatékkal kellett foglalkoznunk, Garai Laci térképeit kaptuk meg.
Hála a számítógépi nyilvántartásnak, most már teljes képünk van a hiányainkról. Nem szeretném itt a teljes listát bemutatni, de szívesen átadjuk bárkinek, aki úgy gondolja, tudna a hiányon csökkenteni. Minden korábbi beszámoló tartalmazta olyan térképek listáját, amelyeket keresünk és remélünk egy olvasótól megkapni. A korábbi Térképtári Közleményekben, valamint Tájoló cikkekben említettek nagy részét továbbra is keressük. A hagyományokat ápolandó itt is felemlítek néhány hiányt, ezúttal a legújabb korból. Bízom abban, hogy fentiekhez az aktív tájfutók segítsége az archívumot hozzásegíti.

Év       Térkép neve                         helye                      megjegyzés
90	Rövidtávú és Váltó Bajn. 1990.	Csákberény	hátán reklámokkal
91	Melegmány (Darázs-kút)	Pécs É.	piros felülny: „Training Area 2”
92  Bujdosó-kő-bérc Felsőtárkány  fényes papíron
94	Bükkipuszta	Pilisszentkereszt	felülny. FLEXO kupa pályák
96	Szarvas-hegy	Bp. Pesthidegkút
97  Várhegy Felsőtárkány  felülny. Eger Nagydíj pályák
98	Szombathely-Olad	Sz.hely-Olad	terepbemutató

Lux Iván



Vissza a Tájoló 2001/02 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!