Keresem a szavakat. Méltóképpen szeretnék búcsúzni Tőle.
Sértő Nóra 15 évig volt tájfutó, 18 évig tanult, és mindössze 25 évet élt, illetve még csak most készült igazán az életre. Másoddiplomájáért tanult a műegyetemen, második középfokú nyelvvizsgájára készült, dolgozni szeretett volna, magánéletében társra talált, és talán visszatért volna a tájfutáshoz is, de sajnos más kihívással találta szembe magát. Egy súlyos és gyógyíthatatlan betegséggel küzdött már több mint egy éve. A rengeteg kimerítő terápia mellett mégis maradt energiája tanulmányaira, barátaira
Norcsival mi még együtt kezdtük
, mondom ezt úgy, mintha legalábbis hetvenéves lennék, és hosszú, gazdag múltamat idézném. De nem így van, sőt! ő is, alig huszonöt éves volt, és karácsonykor ünnepelte volna szülinapját. Mint mondtam, mi még együtt kezdtük
a tájfutást. 1986 tavaszán találkoztunk először, és 18 éves korunkig hű csapattársak voltunk. Országos bajnokságon hétszer álltunk együtt a dobogón Norcsival és Benedek Virággal, háromszor a legmagasabb fokán!
Aztán, hogy kezdtünk felnőni, az ország és a világ különböző pontjain találtuk magunkat mindhárman. A barátság azonban akkor igazán barátság, ha átvészeli még az ilyen távolságokat is. És mi újra találkoztunk. Bár akkor már nem futni jártunk, hanem kórházba látogatni, és kisebb, szolid, baráti összejövetelekre.
Többet már nem megyünk együtt futni, és nem állunk már együtt a dobogón sem, de a baráti körben Norcsi mindig velünk marad!
Már nem keresem a szavakat
, inkább őt idézem:
Egy naplementés, őszi közös futásunk alkalmával a Mecsek-oldalban egy elágazáshoz értünk.
Én jobbra mentem volna, mert az lefelé vezetett, Virág nem foglalt állást a kérdésben, így Norcsi döntött, mert nyomós érve volt:
menjünk inkább balra, hogy szemünkbe vigyorogjon a napsugár!
Vissza a Tájoló 2001/02 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!