Püsök József (1930-2001)


Elment egy igaz, jó sportbarátunk, Püsök József. A közelmúltban 71 éves korában hunyt el. November 17-én, szombaton kísértük utolsó útjára a balatonfüredi temetőben.. A tájfutók veteránjának számított, hiszen már az 1950-es években versenyzett és futott, felkarolva Veszprém megyében az akkor még igen kis számban érdeklődő fiatalokat. Alapítója volt a helyi szakosztálynak, majd hosszú éveken át vezetője és mindenese. Szervező, rendező, nevelő, edző, de legfőképpen fáradhatatlanul versenyző volt veterán korában is.
Nevével összefügg a Balatonfüreden indult, nevelt és kimagasló eredményeket elért versenyzők (Erdélyi testvérek, Pozsgai...) hazai és külföldi szereplése is.
Személyes élményem, hogy életem első versenyét mellette, vele futottam 1959-ben, éjszaka, a Csúcs-hegyen rendezett Főiskolás Bajnokságon. Megszenvedtem, de nyertem egy életre szóló élményt, mert még ma is futók, versenyekre járok.
Kedves Püsi, sokan emlékezünk az együtt töltött napokra, a közös élményekre. Köszönjük munkádat, nem felejtünk. Futunk-futunk és majd az égi terepeken újra találkozunk.

Schmidt Ferenc



Vissza a Tájoló 2001/10 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!