Ez egy teljesen nyílt felkészülési verseny volt a 2003-as svájci VB-re, az ország északkeleti részén, St. Gallen központtal. Ebből kifolyólag csak felnőtt férfi és női kategóriát rendeztek, kb. 110, ill. 90 fős mezőnnyel. Tőlünk Wengrin Ági, Csiszár Adrienn, a Fekete lányok és jómagam kirándultunk ki Vásárhelyi Tasi vezetésével, és ezáltal mi adtuk a verseny 21 év alatti mezőnyének felét.
A 60 frankos nevezési díj négy futást tartalmazott: péntek délelőtt (korábban érkezőknek csüt. délután) egy terepbemutatót, péntek délután egy sprint (itt a szót már az új jelentésében használom), szombaton egy klasszikus, ill. vasárnap egy váltószámot. Ezek közül a sprint futam volt a legérdekesebb: ezt egy mesterséges objektumokkal sűrűn teletűzdelt lőtéren rendezték a versenyközpont körül. A terepet hatalmas gátak osztották több részre, amelyekre a nézők felmehettek, és onnan beláthatták szinte az egész versenyt, a versenyzők viszont nem. Külön showelemként a pályakitűző két befutópontot alkalmazott, a férfiaké egy kis gát tetején már messziről látszott, a nőké viszont a gát túloldalán nem. Így a nézők a szemközti nagyobb gátról élőben szemlélhették, amint a nők közül szinte mindenki a rossz pontra fut rá először, sőt, esetleg csak a rossz pontot fogja mint pl. a hazaiak tamperei világbajnoka, Simone Luder, aki az idejével különben győztes is lett volna! Hogy ne csak a nőket szidjuk, a férfiak pályájában is volt hasonló elem, de ott az elején, és azon csak egy ember, a szintén idei világbajnok Janne Salmi csúszott el... A versenyt végül a svéd Emma Engstrand ill. a parkspecialista svéd/ukrán Juri Omeltschenko nyerte.
Másnap a klasszikus számot egy meredek, bozótos, többnyire fenyőerdővel borított erdőben rendezték, szintén közel a városhoz. A terepre jellemző volt még a főleg szederből álló aljnövényzet, ill. a viszonylag sűrű úthálózat is, amit viszont csak nagy ritkán lehetett az átmenetekben használni. Ezt azért írom le ilyen részletesen, mert azt ígérték, hogy a 2003-as VB klasszikus (vagy az új rendben hosszútávú) számának terepe ugyanilyen jellegű lesz, amit az is megerősít, hogy a VB leendő központja, Rapperswil, mindössze 60 km-re van St. Gallentől, terepei pedig (a rövidtávokat kivéve) még közelebb. A svájciak most főleg a nőknél taroltak, az első ötből négy helyet ők vittek el a már említett Simone Luderrel és Vroni König-Salmival az élen, a férfiaknál viszont némi meglepetésre a brit Jamie Stevenson nyert. Mi magyarok felejthető eredményeket szereztünk mindkét napon, egyedül Fekete Zsuzsi 52.-ik helye emelhető ki a normáltávon. Ez elég nevetségesen hangzik, de egy ilyen felnőtt mezőnyben ifiként mindenképpen jó.
Este volt bankett is, de azt kihagytuk, mert átszámítva több mint hétezer Ft lett volna, és az ilyen két futás közti bankettek amúgy is gyengék szoktak lenni. Ebben másnap meg is erősítettek bennünket.
Az utolsó napi váltóversenyt aztán jó messzire elvitték, a zürichi reptértől volt északra 10 km-re, hogy a skandinávok még aznap hazarepülhessenek. Ezt egy kb. 1000 fős helyi versennyel kapcsolták egybe egy lankás (a pályák által érintett részek között 50 m volt a legnagyobb szintkülönbség), parkerdő jellegű, tiszta erdőben, ami azért volt érdekes, mert nem is gondoltam, hogy ilyen létezik Svájcban. A terepet jól jellemzi, hogy még a rendezők is igen gyors 5, ill. 6 perces kilométerátlagú győztes időket terveztek, amiből aztán persze inkább 4,5-ös ill. 5,5-ös (!) lett. Legalábbis a dobogós csapatoknál, mert mi megint nem remekeltünk: talán a három magyar érdekeltségű csapat talált be utoljára az erdőből...
Érdemes még említeni pár szót a rendezésről: az egész versenyt egy kb. 8 fős St. Gallen-i csapat találta ki, és valósította meg. A svájci szövetségtől valószínűleg csak annyi támogatást kaptak, hogy a verseny honlapját a szövetség szerverén helyezhették el. A cél/rajt felépítések nem voltak túlragozva, egy színvonalas hazai kisversenynek lenne megfelelő (ha lenne ilyen), viszont mindenre odafigyeltek, a parkolásirányítástól a pótszimbólig. A kísérőkkel együtt 330 fős résztvevősereget igény szerint különböző civil szálláshelyeken helyezték el (mi az olaszokkal együtt egy kollégiumban laktunk), és ezek biztosították az étkezést is. Viszont és ez volt talán egyetlen gond a szállások többnyire távol voltak a várostól, ráadásul az ellenkező irányba, a Bodeni-tó felé, így sokat kellett autózni.
Ezt látva viszont arra gondoltunk Tasival, hogy mekkora üzlet lenne itthon is egy ilyen versenyt összehozni az EB jelszavával. Március elején, az északi idény kezdete előtt mondjuk a Vértesben. Hiszen 8 ember itthon is akad, az IOF-nek nem kell bejelenteni (mint ahogy ez sem volt), és ez a példa is mutatja, hogy elég két hónappal előbb elkezdeni propagálni a dolgot. Kérdés, hogy Magyarország mekkora vonzerő lenne Svájchoz képest... Bár nem biztos, hogy kisebb, hiszen júniusban ugyebár épp a svájciak jöttek ide edzőtáborozni maguktól. És mi megfizethetőek lennénk az exszocialista országoknak is. Svájcban mindenesetre jövőre is lesz Euromeeting, ugyanettől a csapattól, ugyanekkor, bár valószínűleg más helyszínen.
Skuló Marci
Eredmények, pályák, stb., akit érdekel: www.solv.ch/2001/euromeeting/
Vissza a Tájoló 2001/10 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!