Pályakitűzés


A 70-es években 10 év leforgása alatt három kiadást ért meg Halász Miklós: Pályakitűzés című kiskönyve. Az újabb kiadások anyagukban állandóan bővültek, fejlődtek, egyes fejezetek megírásában társszerzők működtek közre, a leírt anyagot neves versenyzők véleményezték. Bár a harmadik kiadás óta éppen húsz év telt el, leszámítva a szabályzatban bekövetkezett, pályakitűzést érintő néhány változást a leírt anyag legnagyobb része ma is időszerű és jól felhasználható a gyakorlati pályakitűzésben. Ezért gondolt a szerkesztőség arra, hogy egy sorozat keretében, kissé a mai korhoz igazítva és aktualizálva, a könyv legfontosabb fejezeteit leközöljük. Szakmai lektor: Sőtér János, az ábrákat, térképeket válogatta Schell Antal.

A pályakitűzés elmélete
„Minden versenypálya egyedi, csak egyetlen alkalomra készül. Minden versenynek jellegzetes, sajátos arculata van, melyet a terep és a térkép, de mindenek előtt a pályakitűző határoz meg. ... A pályakitűzés alkotómunka!” – írja a „Versenypálya a természet stadionjában” című cikkében Erich Hanselman.
A tájékozódási futópályák tervezésénél igen sok körülmény befolyásolja a korszerű vonalvezetést, a rövid és hosszú átmenetek, valamint a különböző jellegű résztávok – és ezzel az egész pálya helyes arányainak kialakítását.
A pályák nehézségi szintjét, technikai és fizikai követelményeit elsődlegesen a megrendezendő verseny kategóriája, fokozata, tipúsa és formája szabja meg. Kiindulási támpont a verseny kategóriája, de ezen belül más és más a feladat nehézségi szintje a férfi vagy a női, illetve a felnőtt, az ifjúsági vagy gyermek és a szenior versenyeknek.
Más jellegű pályát kívánnak a nappali és mást az éjszakai versenyek, minthogy a körülmények is mások. A pályák felépítésénél más elvek érvényesülnek az egyéni és megint mások egy váltóversenynél.
Végül a célkitűzések – a verseny technikai és fizikai követelményeinek – számbavétele mellett fontos a várható mezőny összetételét is figyelembe venni. A várható résztvevők közelmúltban lezajlott versenyeken, illetve a szóbanforgó terepen esetleg már korábban rendezett versenyeken elért eredményeinek ismeretében megbízható képet alkothatunk a mezőny felkészültségéről. Ez nagyon fontos, hiszen ha kiesik a mezőny fele, az legalább annyira káros, mintha alábecsüljük a képességeket, és a fél mezőny az előírt győztes időn belül fut.

Fizikai követelmények
A lényeg az életkornak, nemnek és edzettségi állapotnak megfelelő pályák hossza, szintkülönbsége és az egyes átmenetekbe konkrétan beépített szintkülönbség kellő aránya. Nem mindegy, hogy egy pályában az adott szintkülönbség a pálya teljes hosszában nagyjából egyenletesen oszlik-e meg, vagy egy-két átmenetbe sűrítjük-e bele.

Technikai, tájékozódási követelmények
A versenyzők feladataikat különböző felkészültséget kívánó technikával oldják meg. Ezeket a különféle technikai elemeket váltakozva, és a verseny fokozatának, kategóriájának megfelelő súlyozással kell alkalmazni. A terep nagyjából úgy is eldönti, hogy zömmel milyen típusú átmenetekkel lehet a pályát kialakítani.
A terep adta adottságokat figyelembe véve arra mindig törekedjünk, hogy az általunk kitűzött pályák tartalmazzanak
– útvonalválasztó átmeneteket,
– térképolvasó: domborzatkövető, irány- és szintfutó átmeneteket, valamint
– különféle pontfogási technikát követelő ellenőrző pontokat (pl. forrás, szikla, tisztás vagy útvég, metsződésvég stb.).
Mindig a kategória követelményeinek megfelelő változatossággal kell próbára tenni a tájfutó versenyzők képességeit.
A verseny tájékozódási és fizikai követelményei, a kategóriára irányadó táv-, szint- és időhatárok(azaz az előírt győztesidő) figyelembe vétele mellett feltétlenül a mindenkori élmezőny eredményeihez kell, hogy igazodjanak.
A pályák kitűzése előtt fel kell mérni a terep reális lehetőségeit, hiszen az előzőekben tárgyaltak szerint kívánatos, ideális terep ritkán áll rendelkezésre, helyette csupán néhány választási lehetőség van a már kész térképek, illetve terepengedélyek alapján. Ezekből a lehetőségekből kell körültekintően választani. A kiválasztott vagy egy adott terep ismeretében előfordul, hogy pályaelképzeléseinket is át kell értékelni.
Ugyanígy megfontolás tárgyát kell, hogy képezzék az adott évszak várható időjárási viszonyai is.
A pályák kialakításánál legyen alapvető szempont a minden résztvevőre kiterjedő egyenlő feltételek biztosításának gondolata. A verseny eredményének kialakulásából ki kell küszöbölni a véletlen és a szerencse szerepét.
A pályák tényleges kialakításához csak a pályakitűzést megelőző tervezési szempontok figyelmes értékelése után lehet hozzákezdeni.
Az ideális pályatervezés csak topográfiai részletekben gazdag terep, illetve térkép esetén lehetséges (pl. a mellékelt térkép).
A versenypályákat úgy kell megtervezni, hogy azok a pálya teljes hosszában és folyamatosan próbára tegyék a versenyzők képességeit.
Fel kell tételezni a versenyzők jó fizikai felkészültségét – de nem szabad azt túlbecsülni. Gondolni kell az utánpótláskorú és női versenyzők teherbíró képességére és arra, hogy a verseny időpontjában a versenyzők az évi felkészítési – edzési – terv melyik szakaszában vannak.
A pálya tehát legyen változatos és használja ki a terep lehetőségeit. Arra kell törekedni, hogy a versenyzőket mindig újabb és újabb feladatokkal kényszerítsük a teljes koncentráltsággal való tájékozódásra. A fantáziátlan, egyhangú, azonos feladatok ismétlődésével felépített pálya untatja és indokolatlanul fárasztja a versenyzőket.
A pálya legyen érdekes és szórakoztató!

A pályák útvonalát a megfelelő résztávok és jó ellenőrzőpontok segítségével kell kialakítani. A tájékozódási feladatot az ellenőrzőpontok közötti korszerű átmenetekkel, a résztávok kiinduló támpontjait és lezárását pedig a megfelelő ellenőrzőpontokkal kell kialakítani.
Csak a korszerűen kialakított és megfelelő nehézségű átmenetek, a helyesen megválasztott ellenőrzőpontok biztosítják a folyamatos tájékozódást – a pálya teljes hosszában.
Legközelebb a résztávok kialakításával folytatjuk sorozatunkat.



Vissza a Tájoló 2001/1 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!