Budapesti hírek


AZ MTFSZ közgyűlése
Márciusban lesz a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség évi rendes közgyűlése. Időpontja: 2001. március 10. (szombat), 10 óra 30 perc Színhelye: Hadtörténeti Intézet és Múzeum Budapest I. (Vár) kerület, Tóth Árpád sétány 40.

Polgári szolgálat
Lehetőség nyílt a fegyveres katonai szolgálat helyett polgári szolgálat teljesítésére a BTFSZ-nél!
A BTFSZ – mint kiemelkedően közhasznú szervezet – kérhette a polgári szolgálatos „fogadóhely” besorolását. A Gazdasági Minisztérium kérelmünk alapján a polgári szolgálatot teljesítő személyek foglalkoztatását vállaló szervezetek nyilvántartásába IPN444 /1/2000. számon felvette a BTFSZ-t.
Ennek alapján egy fő, 18-25 év közötti, budapesti lakos fiatalt – aki a fegyveres katonai szolgálat helyett a 15 hónapos polgári szolgálatot választotta – irodavezető és utánpótlás szakágvezető besorolással foglalkoztathatunk.
Az 1997. évi XXI. törvény a polgári szolgálatról tartalmazza a részletes szabályokat. Ennek alapján, legközelebb a márciusi sorozás alkalmával, lelkiismereti okok miatt kérhető a fegyveres katonai szolgálat helyett a polgári szolgálat teljesítése. A kérelemmel, a besorozás után, a Fővárosi Munkaügyi Központ jelöli ki a polgári szolgálat letöltésének helyét, a bejegyzett fogadóhelyek közül, a kérelmező és a fogadóhely kérését messzemenően figyelembe véve.
Ezek alapján bátran javasolhatjuk, hogy az a márciusban besorozott budapesti fiatal, aki érez elhivatottságot a sport iránt, jelentkezzen a BTFSZ-nél polgári szolgálatosként, irodavezető és utánpótlás szakágvezető feladatok ellátására. Várjuk a fiatalok jelentkezését!
Vass László főtitkár

Terepengedélyek
A BTFSZ Környezetvédelmi Bizottsága (Vezető: Szeredai László) összegyűjti és együtt továbbítja a budapesti versenynaptárba felvett versenyek rendezői részére a terephasználati és természetvédelmi engedély kéréseket. A BTFSZ-ben kapható engedélykérő nyomtatványokat hiánytalanul kitöltve és a szükséges mellékletekkel ellátva 2001. február 20-ig kell a BTFSZ-ben leadni.

Felhívás!
Az „50 év Budapesti tájékozódási versenyzés” szerkesztője kéri mindazokat, akik hónapokkal ezelőtt írásbeli felkérést kaptak adataik beküldésére, haladéktalanul tegyenek eleget kérésének és küldjék meg címére a kért adatközlő lapot fotójukkal együtt.
Köszönettel
dr. Vizkelety László

Címlista
Versenybírók, edzők, szakosztályvezetők!
Akinek a tavalyi Budapesti Tájfutó Címjegyzékben tévesen jelentek meg vagy az elmúlt évben megváltoztak az elérhetőségi adatai (levelezési cím, lakás- vagy munkahelyi telefon/fax szám, mobil telefon száma, elektronikus levelezési címe), kérjük közölje az új adatokat a címlista gondozójával, Bogdány Miklóssal. E-mail: bovex.miksi@matavnet.hu Tel.: 383-6198, fax: 221-9974.

Gratulálunk!
Dr. Sódor Istvánt nevezték ki a Fővárosi Főügyészség élére. Gratulálunk!

A BTFSZ Közgyűlése
A BTFSZ december 15-én tartotta évi rendes közgyűlését, amelyen a tagszervezetek megvitatták és elfogadták az elnökség és felügyelő bizottság által beterjesztett beszámolókat.

Elnökségi ülés
A BTFSZ elnöksége január 15-én tartott ülésén elfogadta a szövetség munka- és ülésrendjét valamint a 2001. évi budapesti versenynaptárt, kijelölte a szövetségi ellenőröket, megtárgyalta a budapesti utánpótlás válogatott programját és a Budapesti Tájfutó Napok lebonyolításának tapasztalatait, majd egyéb ügyeket tárgyalt.

Kiegészítés
A Tájoló 2000/10. számában sajnálatos módon lemaradt két cikk szerzőjének neve. Az őszi Spartacus Kupa térképe – geológus szemmel című cikk szerzője Gyalog László, míg a Tájbringa Világ Kupa – Donovaly című cikket Holluby András írta.



Vissza a Tájoló 2001/1 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!