Parktájfutó Országos Bajnokság
Nézőként vettem részt október 15-én az Anna-réten az idei parktájfutó országos bajnokságon. Arra voltam kiváncsi - az eredményeken kívül - , hogy egy sportágunkat nem ismerő néző számára mit nyújt egy ilyen verseny. Az időjárás rendkívül kedvező volt, a Normafa környékén sétálók, kirándulók sokasága élvezte az őszi napsütést és nagyon sokan meg-megálltak néhány percre, látván hogy itt valamilyen sportesemény zajlik.
Véleményem szerint a leglátványosabb a selejtező volt. Több mint 80 versenyző egyszerre rajtolt el és néhány perc múlva megjelent az élboly, és attól kezdve folyamatosan jött a többi versenyző is, néhány méterre egymástól, váll-váll mellett küzdve azért, hogy a középfutamba jusson. A célból kevés pontot lehetett látni, de azért Ńmozgott a környékî. Az előkészítés nem lehetett egyszerű, hiszen 8 különböző, de egyenértékű(?) pályát kellett kitűzni. A tömegrajt révén az esélyek nem voltak teljesen egyenlőek és ha többen neveznek, nem tudom, hogyan lehetett volna lebonyolítani. (Talán több futamban.)
A középfutamba jutott 20 férfi és valamennyi elindult női (15) versenyző hagyományos módon, egyenkénti indítással vette a következő akadályt. A rajt már nem volt annyira látványos, de a befutásnál mindenki hajtott, hiszen nem tudta, hogy ellenfelei milyen időt mentek. Talán érdekesebbé lehetett volna tenni a versenynek ezt a részét, ha sűrűbben rajtolnak a versenyzők és így a befutó is mozgalmasabb lett volna.
Az a néző, aki a döntő idejére érkezett a helyszínre, nagyon keveset látott a tájfutásból. A rajtból mégcsak lendületesen elindult két versenyző, de aztán szünet, sehol senki, majd feltűnik egy versenyző, akinek párja alaposan lemaradt, így az elöl futó már nem hajt, mert biztos nyertes, párjának meg már úgyis mindegy, hátrányát nem tudja behozni, így kocogva jön be a célba, hiszen kiesett. A döntő 14 párjából mindössze egy volt olyan ahol 5 mp-en belül futottak be, tehát ahol igazi küzdelem volt.
Én úgy gondolom, egy parkversenyt hagyományos módon kellene megrendezni (mint a középfutam). Az indítási időközt kellene csökkenteni akár fél percre, és a selejtezőben egyszerre indulhatna több különböző pálya versenyzője is, a döntőben pedig csak egy pálya lenne. Ez a mostani selejtezőtől csak abban különbözne, hogy nem tömegrajttal történne az indulás. A másik lényeges eltérés, hogy sok ellenőrzőpont legyen a pályában (15-20), hogy a gyors tájékozódás is domináljon a futás mellett. Persze ez csak egy vélemény, minden ötlet akkor jó, ha gyakorlatban is kipróbálták és bevált.
Az idei versenyen Csiszár Adrien (SZVSE) és Domonyik Gábor (MEAFC) volt a legjobb, ők 2000 parktájfutó országos bajnokai.
Schell Antal
Vissza a Tájoló 2000/9 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!