3SZ - növekvo népszeruség


A Szerdai Szenior Széria (3Sz) második éve is véget ért. Ismét 25 versenyt rendeztek a lelkes rendezők április 5. és szeptember 27. között minden szerdán (a Hungária hetét kivéve). A résztvevők száma örvendetesen növekedett. Az első alkalommal (talán az egész idény legesősebb 3Sz versenynapján) ugyan csak 38-an indultak (abban a hideg esőben ez sem volt semmi), utána viszont a legkevesebb is 78, a maximum 186, átlagosan 110 induló volt. Az új terepek voltak a legvonzóbbak, így a MAFC nyári versenyén 156-an, a Lindenberg Szupersprinten 186-an indultak. Összesen 2755 rajthozállást regisztráltunk, ebből 981-szor 104 szenior férfi, 88-szor 26 szenior nő indult. A szenior férfiak részvétele markánsan, több mint 10%-kal növekedett a tavalyihoz képest, a nők rajtjainak száma viszont majdnem felére csökkent. Ez utóbbi egyik oka az, hogy több szerdai versenyen nem írtak ki szenior női kategóriát, ezért mindenki 21-ben indult. Érezhetően nőtt a fiatalabb korosztályok részvételi kedve is. Ennek ellenére rejtély számomra, hogy azok a budapesti klubok, amelyekben még létezik szervezett edzésmunka, miért nem iktatják programjukba a szerdai pályákat. (Zárójelben, persze a pályák minőségén is volna még mit csiszolni.)
A sorozatot ebben az évben is a BTFSZ támogatta. Ennek köszönhetően mindkét nem első három helyezettje díjat nyert. A díj átadása az őszi Spartacus Kupán esedékes.
Az ötödik oszlopban (Ind.) a rajthozállások száma szerepel. A hatodikban az összpontszám, amely a tíz legmagasabb versenyenkénti pont összege. Egy versenyen szerezhető pontszám arányos volt az adott versenyen indult és a budapesti ranglistán szereplő versenyzők számának hányadosával (vagyis valamilyen értelemben a napi mezőny erősségével) és fordítottan arányos volt az elért helyezéssel. A tavalyi és idei eredmények összevetéséből látszik, hogy Jankó Tamás nagyon készült, a 13. helyről ugrott az élre. Vele csak a tavaly fölényesen győztes Szebeli István tudott valamelyest lépést tartani. Harmadik helyre jött fel Nyögi, aki tavaly 6. volt, de akkor mindig a fiatalabbakkal versenyzett. Az élen végzettek pontszámukat is növelték tavalyhoz képest, akkor az első három pontszáma 725, 556 és 544 volt. Sokat javított Szúnyog József is, míg a tavalyi harmadik Gombkötő kissé hátrább csúszott. Buncsik János két helyet előre lépett, általa kerültek többségbe a 65 felettiek az első hatban. Említést érdemel még Szabon János és Vankó Péter, akik csupán 8 versenyen indultak, mégis jó helyen végeztek a 10 verseny pontjait összegzők között. Szabon, ha tíz versenyen indul, a dobogóra is lett volna esélye.
A legszorgalmasabb résztvevő Vida István volt, egyszer sem hiányzott. Szorosan követi őt Garai Laci bácsi az egész aktív tájfutó mezőny doyenje 24 indulással (aki nem tudná, Laci bácsi 78 éves elmúlt – ezt tessék utánacsinálni!). A továbbiakban Szebeli: 22, Kéri, Csáki, őhegyi: 21, Bacsó, Tóth Péter: 20 részvétel. A győzelmekről még egy keveset: Jankó Tamás 14-szer nyert F40-ben, Szebeli 13-szor F65-ben, Nyögéri 10-szer F60-ban. Gombkötő nyolc F55-ös győzelme nem volt elég Szúnyog hat F45-ös győzelme ellen. Szebelit egyébként szinte csak Buncsik tudta megverni, ő 8 első helyet szerzett. Egész évben foghíjas volt az F50-es mezőny, ezért kevés pontot adott és a legjobb ötvenes, Hegedüs András is csak 13. lett.
A nőknél sajnálatosan kicsi a mezőny, ráadásul eleve csak 19 versenyen volt szenior kategória. Igazán szorgalmasan csak Benga Andrásné (14) és Karsai Klári (11) járt. Jenei Margit öt versenyből is második tudott lenni.
A szerdai versenysorozat továbbra is népszerű (esetenként többen indultak, mint az előző hétvégi rangsorolón), erősen bízunk abban, hogy a hagyományos rendezők lelkesedése és kitartása töretlen lesz a jövő évben is, a pályák színvonala pedig tovább javul. Ehhez kívánom mindannyiunk nevében az említetteknek a legjobbakat, külön is kiemelve Valkony Feri, Szabon János, az OSC és a Tipo csapatait, akik a legtöbbet tették ezekért a szerdákért.

Lux Iván


Az eredmények:
Férfiak:
Hely   Helyezett        Kat. Ind. Pont
1	Jankó Tamás	BEA	F40	17	771
2	Szebeli István	SSC	F65+	22	714
3	Nyögéri Imre	KOB	F60	19	615
4	Szunyog József dr.	KOB	F45	16	553
5 Gombkötő Péter dr.  MAC F55 17  533
6	Buncsik János	PSE	F65+	19	506
7	Szabon János	KOS	F60	8	493
8	Bacsó Attila	TSE	F45	20	475
9	Cserteg István	TSC	F60	12	459
10	Vankó Péter	AGD	F40	8	436
11	Németh Alajos	PSE	F60	17	430
12	Harkányi Csaba	KOB	F45	10	416
13  Hegedűs András  BEA F50 12  402
14	Nagy Zsolt	FMT	F40	11	355
15	Horváth György	PSE	F45	17	336
16	Kéri Gerzson dr.	KOB	F55	21	328
17	Gadó György	OSC	F40	12	324
18	Lux Iván	BEA	F50	17	316
19	Gosztonyi Géza	PSE	F65+	11	296
20	Muszély György	BEA	F55	16	288
21	Vida István	KOB	F50	25	279
22	Dudás István	OSC	F65+	8	268
23	Zentai László	PTE	F40	12	263
24	Radnóti Sándor	MAC	F55	12	254
25	Csáki Tibor	TTE	F50	21	244
26	Schell Antal	PSE	F60	18	243
27	Argay Gyula	BEA	F60	6	222
28	Cserháti József	TSC	F60	17	217
29	Balogh László	AOS	F65+	17	212
30	Lohász Márton	EPI	F55	15	207
31	Orbán János	RTF	F40	11	193
32	Tóth Péter	EPI	F50	20	192
33	Illés Vilmos	SSC	F60	19	192
34	Komár Béla	MAC	F55	5	191
35	Hódossy Béla	TSC	F60	14	183
36	Csupor Miklós	TTE	F65+	10	182
37  Gerő Zsolt  ALP F55 17  181
38	Csanádi János	ALP	F45	14	179
39	Bodrogi András	PSE	F65+	12	178
40	Garai László	KTX	F65+	24	173
41	Kún Ferenc	KTX	F65+	12	167
42	Dalnoki Sándor	TTE	F40	10	160
43	Óhegyi Albin	SPA	F60	21	159
44	Gerely Ferenc	SMA	F55	10	150
45	Nagy Béla	KOB	F60	16	141
46	Bálint Sándor	KOB	F55	15	137
47	Olajos Ferenc	PSE	F45	19	136
48	Köblös József	KTX	F55	12	136
49	Hargitai Miklós	TSC	F60	3	127
50	Fóthy Ákos	BEA	F55	5	116
51	Nemesházi László	PSE	F40	2	108
52	Andrási Lajos	TSE	F50	6	106
53	Gyalog László	SPA	F50	4	105
54	Szeredai László	EPI	F60	11	99
55	Fábics Ferenc	PSE	F55	17	96
56  Szecsődi Ákos BEA F55 7 96
57	Kardos Ferenc dr.	OSC	F50	4	93
58	Pataki Zsolt	SPA	F60	9	93
59	Bogdány Miklós	TTE	F60	3	93
60	Síkhegyi Ferenc	BEA	F50	11	92

Nők:
Hely   	Helyezett Kat.	 Ind	Pont
1	Karsay Klára	OSC	N45	11	342
2	Jenei Margit	BOF	N45	5	188
3	Benga Andrásné	SSC	N45	14	181
4	Novotny Tiborné	TTE	N45	6	129
5	Bíró Aletta	BEA	N50+	6	108
6	Ostorics Zsuzsa	PSE	N40	6	94
7	Almás Márta	MAF	N50+	3	67
8	Keszthelyi Ildikó	PSE	N50+	4	67
9	Czinege Csilla	KRI	N40	3	63
10	Ludvig Ágnes	MAF	N45	1	50
11	Kovács Olga	KOB	N45	2	50
12	Komár Béláné	MAC	N50+	3	46
13	Horváth Magda	TTE	N45	1	38
14	Fischer Mária	PSE	N45	3	38
15	Kardos Rózsa	OSC	N50+	1	33
16	Schell Antalné	PSE	N50+	3	32
17	Tóth Józsefné	HAV	N45	2	30
18	Makrainé Tóth Rita	ALP	N45	2	30
19  Hegedűs Ágnes BEA N50+  3 25
20	Bakos Attiláné	HAV	N50+	1	17



Vissza a Tájoló 2000/9 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!