O-Ringen 2000, Hallsberg

Túlélőverseny a skandináv monszunban

Azt mondják, az O-Ringent egyszer érdemes egy tájfutónak megnézni, kipróbálni. Július közepén három autóval, tizenhárman vágtunk neki, hogy eleget tegyünk e kihívásnak. Erről szól az alábbi – talán kissé bővebbre sikerült – beszámoló.
Ebben az évben Hallsberg adott otthont a híres svéd versenynek. A város Örebro közelében fekszik, Stockholmtól nyugatra kb. 230 km-rel, Budapesttől csaknem 2000 km-re. Hallsberg fő (és valószínűleg egyetlen) nevezetessége a hatalmas pályaudvara; itt keresztezi egymást a Svédországot átszelő észak-déli és kelet-nyugati vasúti fővonal.
A táborhely céljára egy város melletti – a légifotók tanúsága szerint más években mezőgazdasági hasznosítású –, mezőt idén fűvel vetettek be. Így akár ideális sátrazási lehetőség is fogadhatta volna a résztvevőket. Azonban július folyamán Svédország középső részét elárasztotta az eső; indulásunk előtt néhány nappal elterjedt az interneten, hogy a tűzoltók szivattyúzzák a táborhelyről a vizet. (Ezért aztán vittünk magunkkal gumicsizmát – nem mintha ott nem árultak volna az első naptól kezdve.) A csizma valóban elkellett, a terület személyautóval járhatatlan volt, a lakókocsikat traktorok vontatták a helyükre. Hatalmas ponyvákkal és sok-sok faforgáccsal próbálták a rendezők legalább a sokak által taposott helyeket járhatóan tartani.
Az időjárás az érkezés után sem sokat változott, egészen az utolsó reggelig csak az volt kérdéses, hogy a napi futamok alatt végig esik-e, avagy néhányan megússzák a (felülről) zuhanyozást. Víz ugyanis még a szokásosnál – és a térképen jelöltnél – is lényegesen több volt a terepeken. A pályán azonban ez már nem okozott gondot, többnyire már a rajtba menet volt lehetőség legalább bokáig elmerülni a sárban. (Kikerülni viszont nem.)
Öt térképen, négy terepen, négy egymástól – és az első három napon a versenyközponttól is – távoli helyszínen rendezték meg a versenyt. Kötelező szállítás nem volt, de javasolták a buszok igénybevételét. (Takarékossági okból mi ettől eltekintettünk, ami természetesen napi további 1-2 km plusz sétát jelentett a parkolóhelytől a célig.)
A terepek közepesen, vagy nagyon technikásak voltak, a hazainál lényegesen kevesebb szinttel (nem is közölték a pályaadatok között), sok vízzel és sziklával, többnyire nagyon részletgazdag domborzattal. A hosszabb pályákon viszonylag kevés felfogóvonal volt, ezért csak folyamatosan koncentrálva, minden apró tereprészletre figyelve (ennek megfelelően lassan) lehetett haladni. A dolgot számunkra tovább nehezítette a térkép.
Állítólag szintén IOF normák szerint készült, de ezek a normák – én nem ismerem őket – elég rugalmasak lehetnek. A kinti térképek alapszíne fehér, sok kékkel, barnával, kevesebb feketével és alig zölddel. A fehérbe viszont nagyon sok minden belefér: a hazai felfogás szerinti jól látható erdőtől az alig látható, bokor-széthajtogatósig, és a mohával fedett, teljesen kopár sziklahátakig egyformán fehér minden. (Bár ez utóbbira akadt halványsárga jelölésmód is az egyik napon – meg is zavart.) A külön (feketével) ábrázolt kő kb. 3,0 m-esnél kezdődik (a kisebből túl sok van ahhoz, hogy feltüntessék), az is kizárólag akkor, ha csupasz a kő felület. Ha – mint a legtöbb esetben – moha, zuzmó borítja, csak szintvonallal tüntetik fel a nagyobb sziklaformációkat.
Ezekre a dolgokra már a terepbemutatón rácsodálkoztunk, de azért idő kellett (kellene, mert az öt nap ehhez nagyon kevés) a megszokásukhoz. Idő kellett ahhoz is (ha nem is öt nap), hogy rájöjjünk arra, hogy a mocsárba – amit eredeti, a verseny előtti állapotában inkább vizenyőnek neveznék – nyugodtan bele lehet gázolni, mert kb. bokától legföljebb combközépig ér, mélyebbre nem süllyedünk el benne. Az alja ugyanis szilárd. (A veszélyes helyeket a térképen jelölik, a terepen bekerítették.) Persze, hogy egy 12 éves gyereknek meddig ér a "combközép", arról Máté fiam mesélhetne, akit egyhelyütt úgy emeltek ki a mocsárból, önerőből ugyanis nem bírt távozni belőle... És hogy ez ott a tájfutó sport szerves része, azt rögtön az első nap elején egy mocsárpontnál megtapasztalhattam, ugyanis a felvezető nemes egyszerűséggel a kb. 10_10 m-es tócsa közepébe rakta a bóját. (Itthon mit kapna ezért...) Amíg megpróbáltam beóvakodni – lépésről-lépésre mélyebbre merülve –, mögülem vaddisznó-módra előrontott egy helybéli, dugott egyet SPORTident-jével, és már gázolt is tovább. (Azóta is foglalkoztat, hogy miért éppen Svédországban – Skandináviában – terjedt el a tájfutósport, meg hogy hányan csinálnánk-csinálnák ezt ilyen körülmények között itthon...) A beszámoló eddigi része szólhatott volna szinte bármelyik skandináv versenyről. Ami az O-Ringent egyedivé-egyetlenné teszi a sok verseny között, az a résztvevők száma, és ennek megfelelően a verseny ismertsége. A továbbiakban ennek fény- és árnyoldalairól szólnék.
Hogy az O-Ringen fogalom, arról a kompkikötőben, rögtön partraszállás után meggyőződhettünk, ugyanis a határőr hölgy minden további kérdezősködésének elejét vette az első kérdésre – mit akarunk Svédországban? – adott válasz: az O-Ringenre megyünk. A kedves hatóság közben észrevette a kocsiban lógó bóját is (felismerte), az arca szélesre derült, és jó utat kívánt. Az idei O-Ringenen kb. 14 ezer versenyző állt rajthoz. Hogy ez mekkora szervező-, előkészítő munkát, és mennyi napi teendőt jelent, (ez utóbbiakból a hasdsereg is jelentős részt vállalt) azt elképzelni sem tudjuk. Néhány dolog azért külön is említést érdemel. A sátortábor területe csaknem 3 km2 volt, a terület előkészítéseként több km új – aszfalt ill. hengerelt kavics – utat, vízvezetéket és csatornát építettek. Kb. 3 ezer sátorhelyet mértek ki, jelöltek meg festékkel és kis táblákkal. A táborban 8 helyen működött hatalmas WC-sátor, szabadtéri vízvételi és mosdóhely, továbbá üzlet-konténer. A melegvizes zuhany a "közeli" sportcsarnokban a tábor távolabbik végétől (naná, hogy kifogtuk) kb.1,5 km-re volt.
A verseny gyakorlatilag egész nap folyik, a rajtoltatás 8 helyszínen, 9 órától 13-14 óráig folyamatosan tart! (A nagyobb kategóriákban 150-160 induló is volt!) A célfolyosó – ahol 8 órán keresztül, átlagosan 2 másodpercenként érkezik egy-egy versenyző – szintén 8 sávos. A cél előtt egy vagy két, erre a célra ácsolt hídra vezették fel a befutókat, hogy ne legyen átjárkálás a kordonon. A célterület közelében minden nap szabadtéri zuhanyozókat rendeztek be (telepített vízmelegítő kamionnal!), ponyvával elkerítve, a rendezők által biztosított, környezetbarát tusfürdővel. Az utolsó versenynapon vadászrajt volt minden kategóriában, ezt is hibátlanul meg tudták szervezni.
Persze, azért semmi sem lehet tökéletes. A rajtszám – amely A4 méretű, gyönyörű kiállítású volt, minden szükséges infromációval – nem vízálló papírból készült, ezért az első nap cafatokban lógtak az erdőben a leszakadt papírok. Következő napra újranyomták mind a 14 ezret, ugyanolyan papírra (de adtak hozzá fóliát). Az első versenynap estéjén a versenyirodán összesen 3 fő foglalkozott a problémás esetekkel, egy elírt Si-szám miatti reklamáció másfél óráig tartott. (Igaz, megoldották, pedig mondhatták volna azt is, hogy a mi hibánk.) Különösen bosszantó volt, hogy a SPORTident részidőket (nem is kevés) pénzért adták ki, kizárólag este, a versenyközpontban; egyébként csak egy klublistát adtak az összesített időeredménnyel és a helyezéssel. (Másnapra persze feltették az egészet az internetre, úgyhogy utólag mindenki megnézhette.)
A nagy létszámból és ismertségből fakadóan ennek a versenynek nagyon magas a reklám- és üzleti értéke. A megyei újság napi 8 oldalas külön O-Ringen-melléklettel jelent meg. (Az újságot egyébként a kempingben ingyen osztogatták.) Az árusító- és reklám pavilonok külön utcát alkottak. A SILVA egy kb. 1000 m2-es sátorban árult minden elképzelhető sportcikket, kb. a hazaival azonos árszinten. A Svéd Tájfutó Szövetség sátrában 2003-ig külön standja volt a következő három O-Ringennek, előzetes kiírással. A támogatók, szponzorok – telekommunikációs cégtől a jégkrém márkáig és szaniteráru gyártól a nyugdíjbiztosítóig – saját pavilonokat állítottak fel, és folyamatosan osztogatták a reklámanyagot, mütyürkéket, vagy pl. a gyümölcsjoghurt kóstolót, 6 napon át, késő estig. Két személyautó gyár állította ki egy-egy járművét egy hétre, szintén hegynyi prospektussal. Egyébként is, papírban-reklámban nem volt hiány. Az A4 formátumú, svéd nyelvű tájékoztató füzet – amit minden versenyző megkapott – 180 oldalas. Ennek a fele (!) az apró betűkkel szedett, három hasábos rajtlista, további 1-e (többnyire színes, egész oldalas) reklám, és 1-e a versenyinformáció. (Ez angolra fordítva néhány lapon elfért.)
A nagy létszámnak azonban – elsősorban a versenyterületeken – nagy ára van, és ez különösen az esős időben (részben annak hatására) mutatkozott meg. A 14 ezer versenyző elképzelhetetlen kárt tesz az erdőben az aljnövényzet, de még inkább a gránitsziklák felületén elterülő moha és zuzmó letaposásával. Ennek a regenerálódásához még az ottani klimatikus viszonyok között is több évtized szükséges! A rajt(ok)ba vezető útvonal dél körül már elefántcsapás méretű volt, az eleinte füves, 1-2 km2-nyi célterület minden nap végére 10-20 cm mély dagonyává változott.
Az O-Ringenen a pályán, az erdőben is nagy a forgalom, nincs mód magányban maradni; az 5 nap alatt egyszer fordult elő velem ilyen, rögtön ki is derült, hogy nagyot kavartam. A nagy tömegben – sem a kempingben, sem a cél környékén – nincs meg az a családias, mindenki ismer mindenkit légkör, ami a kisebb versenyeken (itthon, vagy a környező országokban) megszokott, amiért – egyebek mellett – itthon sokan versenyre szeretünk-szeretnek járni.
Egy versenybeszámoló nem teljes az eredmények, legalább az említésre méltó helyezések nélkül. Tehát a magyar különítmény legjobbjai: D20E – 31. Farkas Zsuzsa (102 induló, előtte 2 nem skandináv versenyző végzett) H12 – 15. Kerényi Máté (130, 0) H20L (Hosszú) – 40. Dedinszky Imre (163, 9 – ebből 7 angol!)
Azt mondják, az O-Ringent egyszer érdemes egy tájfutónak megnézni, kipróbálni. Ezt teljesítettük. Lenyűgöző volt, nagy élmény, megérte a sok fáradságot – egyszer. Másodszorra (Skandináviában is) már inkább egy kisebb versenyt választanék.

K. D.

Vissza a Tájoló 2000/8 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!