Nyílt Európa Bajnokság,
2000. június 29-július 4. (Világ Kupa 5., 6., 7. forduló),
Ukrajna-Truskavec
Mindenre fel voltunk készülve, amikor hét fős csapatunk június 28-án átlépte Záhonynál a magyar-ukrán határt. Hallottuk, mit meséltek az ifik a kalinyingrádi EB-ről, de a határon uralkodó körülmények is ugyanezt az érzést sugallták Ukrajna még mindig a régi. Ezzel szemben előre leszögezem, a rendezők igazán kitettek magukért és kemény munkával sikerült egy kis nyugatot varázsolniuk a nagy lepusztultság közepébe. Truskavec 250 km-re fekszik északkeletre Záhonytól, üdülőváros, gyógyvizének köszönhetően idegenforgalmilag viszonylag kiépített (hotel, szanatórium, bank...).
Heten utaztunk - Düdü (igaz, sofőr volt a titulusa, de ezen kívül a csapatvezetői, edzői és élelmezési feladatokat ugyanúgy ellátta), valamint három-három felnőtt: Oláh Kati, Wengrin Ági, Makrai Éva, Domonyik Gábor, Dénes Zoli és Lévai Ferenc.
Előre annyit tudtunk, hogy a terep nehéz lesz, de inkább európai mint skandináv. Láttunk előre térképrészleteket az Interneten, így nagyjából mindenki fel tudta állítani elvárásait magával szemben. Ebbe később többünknél is beleszólt az élet: Domának egy héttel verseny előtt kificamodott a bokája, ami gátolta a felkészülésben, Kati is emlegette, hogy volt már jobb formában, én pedig a második naptól kezdve emésztési zavarokkal küszködtem. Mindezek ellenére bizakodóak voltunk.
A csütörtöki terepbemutatón inkább a váltó és a rövidtáv terepéből kaptunk ízelítőt. Fizikailag nehéz, süppedős, puha, vizes, mohás, kidőlt fás, itt-ott bozótos, de lapos terep. Apró domborzati elemek, sűrű úthálózat, néhol csak az utak egy része ábrázolva. Levontuk a tanulságot, majd délután részt vettünk a megnyitón a város főterén.
A bajnokság a váltóval kezdődött. A mezőny világbajnoksági szintű volt (30 ország részvételével, amelyből négy tengerentúli), sőt, itt országonként hat-hat fő vehetett részt, ami a skandinávok részvételi arányát (is) megnövelte! Váltóink futási sorrendjei: Éva-Ági-Kati, illetve Doma-Zoli-Fecó. Mindkét csapatnál kiegyensúlyozottan alakultak a helyezések. Első futóként, hat perc hátránnyal hoztam a női váltót, amit egy kétperces hiba és a lemaradásból adódó tempóvesztés okozott. Ági tartotta helyünket a 10-12. ország körül. Katiban bíztunk, hátha beszorítja tíz alá, de sajnos nem úszta meg ő sem hibázás nélkül, maradt a 12. hely. A férfiaknál Doma fájós bokája ellenére jól tartotta magát, kb. három perc hátránnyal hozta, de a mezőny nagyon egymásután jött sorban. Zoli keményen végigküzdötte a pályát, pedig térdére is csúnyán ráesett. Fecó pedig remeket futott, a 15. nemzetként ért célba. (A futónkénti eltérő időeredmények a pályahosszak különbözőségéből adódtak a harmadik futók pályája kb. egy-két km-rel rövidebb volt.)
Szombat: Klasszikus selejtező, a váltóval azonos célhelyen. Épp az azonos célból adódóan a terep is hasonló volt, nagy meglepetést nem okozott. Három futamból húsz-húsz fő jutott tovább, mi megütöttük az 50%-os szintet: Kati (győzelemmel!), Ági és Doma jutott A döntőbe. Este, mivel másnap szünnap következett, részt vehettünk a banketten, azaz egy zenével-tánccal egybekötött vacsorán.
A szünnap nyugisan telt, átmozgattunk, miegymás.
Edzői megfontolások miatt nem indultam a klasszikus döntőjén, így végig követhettem az eseményeket. Cél a város közepén, tehát a közelben. Álltam és vártam, esernyő a fejem fölött. Sorba jöttek be a futók, a mieink is. Kemény küzdelmet jelentett a verseny, olyat, ahol az idő (eső, sár) miatt az elöl rajtolók szinte jobban jártak. Ami az A döntősöket illeti, Doma a 23. helyért megküzdött, leginkább önmagával és bokájával. Kati 11. helye szép, bár ő kicsit bosszankodott, Ági pedig 37. lett, aminek ő szemlátomást örült. Fontos megemlíteni, hogy ez a verseny selejtezett a sprintre, oly módon, hogy az A döntő első 45 helyezettje, a B döntő első öt helyezettje, valamint néhány kiemelt versenyző jutott a sprint A-ba. Ez azért örömteli, mert Fecó a B futamban megszerezte az előkelő ötödik helyet, amivel ezegyszer azt hiszem, ő is elégedett volt! Zolinak sajnos nem úgy jött össze ez a verseny, ahogy szerette volna... Örültünk, mert döntőseink aránya a sprintre 66%-ra nőtt!
A sprintverseny célja ismét a városközpontban volt, de most a rajtszalagozás is csak a városszéli erdőig vitt. Apró domborzati elemek, vizek, sok út, a vége pedig parkos városrészben vezetett. Minden másodperc számított, sűrű volt a mezőny nagyon. Az eredmények vegyesek, talán mindenki tudott volna jobbat is jönni, de kiemelem Kati 17. helyét, mert ő végzett közülünk a legjobban.
A női mezőnyben a világ-klasszisok fölénye ismét megmutatkozott, gondolok itt a norvég Hanne Staffra, Jenny Johanssonra és a többiekre, de megjelentek már új, fiatalabb lányok is az első húszban. A férfiaknál is nehéz betörni a már megszokott favoritok közé, bár az orosz Novikov győzelmével kis meglepetést okozott a skandinávoknak.
Ami a verseny egyéb területeit illeti, meg voltunk elégedve. Tényleg mindent megtettek a rendezők, hogy ne legyen panaszunk. Nekem különös élményt jelentett, mert ez volt az első felnőtt válogatott versenyem. Összehasonlítási alapom nincs, de Doma is elégedett volt...
Talán a szállásunk volt csak kifogásolható, magánháznál egy szegény öregasszony házának felső emeletén bár a falusi viszonyokról és a boltok kongásáról a rendezők nem tehettek...
Makrai Éva
Vissza a Tájoló 2000/7 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!