Az Eötvös kupán éppen a negyedik pontom felé közeledtem, mikor egy 11-12 év körüli gyerek nagy örömmel látva, hogy valószínűleg ugyanazt a pontot keressük, hozzám szegődött. Segítettem is neki és kiderült, hogy a következő pontunk is azonos. Mikor már a hatos pontom felé is együtt voltunk, nyilvánvaló lett, hogy ugyanazon a pályán futunk. Nem akartam a szememnek hinni, amikor felfedeztem a térképen, hogy F65, N50, F12 és N14 kategóriák vannak együtt.
Itt csak két eset lehet:
1. a szenioroknak túl könnyű, unalmas pályájuk van, vagy
2. egy 12 éves gyereknek, még ha igazán klasszis versenyző is, túl nehéz a pálya.
Ez esetben az utóbbi történt. Jó, technikás, elég nehéz pályám volt, amit hibáim ellenére is boldogan végig futottam. A gyerek viszont úgy tapadt hozzám, mint a pióca, hiszen a négyes pontot vagy fél óráig kereste és tudta, hogy nélkülem nehezen fejezné be a versenyt.
Elnézést kérek az angliai összehasonlításokért, de ott elég szigorú szabályok vannak arról, hogy milyen pályakombinációk lehetnek, és hogy milyen szinten kell úgy a fizikai, mint a technikai követelményeknek lenniük minden korosztály részére. Ezek még a bajnokságokra is érvényesek. 1-től 5*-ig megy a kvalifikáció és bár én nem emlékszem 100%-osan, de egy F12-nek a fizikai (tehát pálya hosszúság, szintkülönbség stb.) lehet úgy 3 vagy 4 körül, de a technikai követelmény maximum 3-as lehet. Míg felnőtteknek a technika mindig a terep adta maximum, a fizikai viszont szenioroknál visszafele megy már, és így nekem egy N50-nek 3 körül van. Ez szerintem egy jó rendszer, mert védi úgy a felnőtt pályák minőségét, mint a gyerekek sporthoz való kedvét és kitartását. Ha az a gyerek órákig gyötörte volna magát a pályán, nem lehetetlen, hogy legközelebb már nehezen lehetett volna rábeszélni, hogy jöjjön tájfutni. A sikerélmény fontos mindannyiunknak, a gyerekeknek pláne. Érdekelne mások véleménye is, hogy mit gondoltok, szabad-e szenior és ifi tájfutóknak ugyanazt a pályát adni?
Grant Julianna
Hosszú sérülésemből félig-meddig felépülve elhatároztam, hogy megpróbálkozom hegyi terepen való futással. Erre kiválóan alkalmasnak találtam egy rangosnak tűnő tájfutóversenyt, a címben feltüntetett bajnokságot.
Az első meglepetés akkor ért, amikor a pontmegnevezéseket és a pályaadatokat kerestem. Ezeket egy, azaz egy félig gépelt, félig alig olvasható kézírású A/4 papírlap tartalmazta egy fára kitűzve. Következő meglepetés akkor ért, mikor megtudtam, hogy ugyanazon pályája van 2-3 kategóriának is. Igaz ezek a pályák előre berajzoltak voltak, csak természetesen megint nem gondoltak az idősebb versenyzőkre, akiknek gyengébb a látásuk. Gondoltam, hogy több meglepetés már csak a pályán fog érni. Tévedtem. A rajtban nem működött a lapozó óra. Megállt, illetve csak lógott a szalagon. Egy úriember, karórával a kezében időnként bemondta a beállási időt, csak több esetben vagy az órája sietett, vagy az ő bemondása késett. Ja és két kordon helyett egy volt, ami természetesen gondolatban megfeleződött, csak erről nem mindenki szerzett tudomást.
A térképek valóban halványan előrajzoltak voltak, csak több esetben kevésnek bizonyultak. Természetesen ennek a versenyzők voltak az okai, akik nem előre, a megadott határidőig jelentkeztek.
Érdekesség még, hogy 48-ra kellett volna belépnem, de a 47-es szólítás után a 49-es jött. Tehát akkor léptem be, felvettem a térképet és elindultam a pályára. Senki nem szólt, hogy várnom kellene még egy percet.
A pályám kellemes volt (talán egy pont elhelyezése volt kérdéses), az időjárás szép volt. Ami gond volt, a lábam már nem a régi, így a tájékozódásbeli hiányosságaimat nem tudtam gyorsasággal pótolni.
Emlékeztem arra, hogy a célba érkezés után rögtön az eredményeket nézi meg az ember és a kitűzött eredményeket hasonlítja össze a saját idejével. Nos, itt nem voltak kitűzött időeredmények, de aki kívánta, az egy elkerített területen belül a földről kiválogathatta magának azt, ami érdekelte.
Tudom, hogy az egy év kihagyásom alatt sok minden változott, de nem hiszem, hogy egy bajnokság még ha az csak Budapest Bajnokság is , ilyen színvonalon megrendezhető. (A versenyt a BTFSZ megbízásából a Kőbányai Tájfutó Klub rendezte szerk. megjegyz.) Tudom, sok a hétközi verseny, a többségét ugyanazok rendezik, de egy bizonyos szint alá nem szabad a versenyrendezésben menni. Nem csak a versenyzők hangulatát tudja egy rendezési hibákkal tarkított verseny elrontani, a rendezők sem tudják a jól végzett munka örömével értékelni rendezési tevékenységüket.
Hargitai János
Vissza a Tájoló 2000/6 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!