Keverni is tudni kell

Egy-egy verseny után az eredmények ismeretében gyakran bosszankodunk: ha csak egy vagy két perccel kevesebbet hibáztunk volna, esetleg azt a pontot ott hamarabb sikerül megfogni, akkor ennyivel meg annyival előrébb végeztünk volna. A cél természetesen az, hogy egyáltalán semmit se hibázzunk, de ez ritkán sikerül és keveseknek. 1986 őszén, amikor Kent Olsson, az azévi Világkupa győztes nálunk járt, elmondta egy előadásában, hogy az itteni három versenyén összesen nyolc percet hibázott, többet, mint addig az egész évben. Nyolc világkupa futam, Nord bajnokság, svéd bajnokságok, Tio-mila, Jukola és még számtalan nagy verseny, a legtöbb hiba nélkül. Ez kivételes teljesítmény, nem véletlen, hogy egyéni világbajnok és négyszeres ezüstérmes volt 1987 és 1993 között.
A legtöbbünknek minden versenyen becsúszik egy vagy több hiba, rosszabb esetben akár egy nagy keverés is. Hogyan tudjuk elkerülni ezeket a nagy keveréseket?
A legegyszerűbb lenne hiba nélkül végigfutni a versenyt. Elméletileg. A realitás az, hogy hibázunk, ezért érdemes felkészülnünk arra, hogy ha nincs meg a pont elsőre, vagy hirtelen nem tudjuk merre járunk, akkor is legyen a tarsolyunkban valamilyen gyors megoldás, amivel „visszatalálunk a térképre”.
Legtöbbször a túlzott rohanás bosszulja meg magát. Általában az a jó iram, ami mellett mindig pontosan tudjuk követni, hogy merre járunk. Persze ezt sokszor nem sikerül betartani. A magyar versenyeken nagyon könnyű megszokni, hogy egy darabon rohanunk, és csak nagyjából tudjuk, merre járunk. Majd jön egy markáns tájékozódási pont vagy meglátjuk a pontot messziről, és minden rendben van. Akkor van gond, ha nem így történik.
Te mit csinálsz akkor, amikor rárontasz a pontra, már fognád meg, de nincs ott? Első a döbbenet, esetleg csendes vagy hangos anyázás, majd a reflex, hogy rossz helyen van a pont vagy rossz a térkép. Nagyobb a valószínűsége, hogy te néztél el valamit, bár lehet, hogy nem a legjobb a térkép, az is lehet, hogy a pont nem ott van, ahová te gondoltad a térkép alapján. Ilyenkor legtöbbször saját gondolataink akadályoznak meg abban, hogy felismerjük saját hibánkat. Működik a „wishful thinking”. Azt látom, amit látni akarok, és nem azt, amit nézek, nem ismerem fel azt, ami a szemem előtt van. Amennyiben sikerül gyorsan kikerülnöm abból a gondolatkörből, amivel a pont hűlt helyéhez érkeztem, azaz elfelejtem, hogy mit akarok látni, és helyette azt figyelem, hogy mit látok, talán már elsőre sikerül rájönnöm, hogy hol vagyok, és onnantól már a pont megfogására tudok összpontosítani. Ez persze így leírva könnyűnek tűnhet, azonban rendkívül nehéz megvalósítani. Amennyiben nem sikerül rájönnünk körülnézve, hogy hol vagyunk, akkor azt érdemes megnéznünk a térképen, hogy az odavezető útvonalon mit nézhettünk el, mit nézhettünk másként, és az elnézés hova vezethetett, és megtaláljuk-e ez alapján, hogy most hol vagyunk. Nagyon sokszor a durva iránymenet hibája okozhat párhuzamos hibát, azaz a térképen olvasott tereptárgyak nagyon hasonlítanak arra, ahol éppen járunk, ezért odaképzeljük magunkat az olvasott helyre, pedig máshol járunk. Elnagyolt tájékozódásnál könnyen előfordulhat egy ilyen hiba, és ha már elkövettük, jó minél hamarabb rájönni. A térképet alaposan megnézve az ilyen hibára gyorsan rá tudunk jönni.
Amennyiben sem a gyors helyzetazonosítás, sem az odavezető útvonal ellenőrzése nyomán nem jövünk rá, hogy hol vagyunk, nincs mese, tovább kell futnunk. Na jó, de merre? Egy markáns tájékozódási pont felé célszerű. Amennyiben elhagytunk egyet a pont előtt közvetlenül, akkor érdemes visszamenni, ott talán kiderül, hogy az-e, aminek gondoltuk, ha nem volt ilyen a pont előtt közvetlenül, akkor tovább kell futnunk arra, amerre szerintünk a legközelebbi markáns pont lehet. Persze ezt nem tudhatjuk biztosan, azaz lutri az egész, ha hamar találunk valamit, amiről tudjuk azonosítani magunkat, akkor kevés hibával megússzuk, ha nem, akkor jön a nagyobb keverés. Azonban nagyon ritkán van olyan, hogy egy irányba futva ne találnánk néhány száz méteren belül azonosítható tájékozódási pontot.
Egy biztos, ha nincs meg a pont vagy hirtelen elvesztünk az erdőben, akkor összevissza rohangálás helyett átgondolt stratégiával érdemes helyretennünk magunkat.

Lantos Zoltán

Vissza a Tájoló 2000/6 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!