„Három verseny Afrikában"
Országos Rövidtávú Egyéni és Váltóbajnokság
(Táborfalva-Ladánybene, 2000. június 10-11.)


43.jpg - 70453 BytesA Magyar Köztársaság 2000. évi Országos Rövidtávú Egyéni és Váltóbajnokságot valamint ezzel párhuzamosan a Szenior Országos Rövidtávú és Váltóbajnokságot az MTFSZ megbízásából ezúttal a Postás-MATÁV SE rendezte meg. A verseny színhelyéül, a hazai versenyzők által az 1999. évi Postás Kupáról már megismert, különleges természeti környezetű, homokbuckás, gödrökkel-mélyedésekkel erősen szabdalt borókás területet választották. A célban lévő magasles így ismételten ünnepi díszbe öltözött a magyar zászló segítségével.
Táborfalva környékén a volt katonai lőtéren , a borókás terep mellett a szokatlanul tartós sivatagi, nyári kánikulai meleg is nehezítette a versenyzést. Ebben a sivatagi környezetben valóban három versenyre került sor, hiszen az első versenynapon délelőtt rendezték meg a rövidtávú bajnokság selejtezőit, majd pár órával később igazán tikkasztó melegben a döntőkre került sor. A verseny másnapján még tikkasztóbb, sivatagi körülmények között került sor a váltóbajnokság futamaira. A versenyen az elektronikus pontérintési rendszert alkalmazták. A rövidtávú OB-n ennek használata a már megszokott módon történt. A váltó OB-n a verseny rendezősége biztosította a dugókákat . A dugóka sorszámok a váltóversenyen a rajtszámokhoz voltak logikusan hozzárendelve. Ilyen szisztémával, ilyen hármas viadalon először vizsgázott ez a rendszer. A rajtszámok egy országos bajnoksághoz illően lettek megtervezve és kialakítva.
A rövidtávú versenyen a délelőtti selejtezők 9 órakor kezdődtek, illetve a szeniorok rajtideje 11 órától volt. A versenyeredmények gyorsan kikerültek a hirdetőtáblákra, viszont a döntő rajtlistája már kevésbé, sőt a számítógép még tréfálkozott is, hiszen számos versenyzőt azonnal átigazolt egy másik szakosztályba. Így félórás rajtidő csúszásra került sor. Közben a rajtmenet távolságát a rendezőség 2800 méterről 3400 méterre módosította, ezzel is nehezítve a versenyt. A jó nagy kerülő után a rajtban viszont jól esett a „korsós lányok” üdítője. A döntőn a térképrajt egy orrnak becézett dombtetőn volt s talán ezt a kilátópontot meg lehetett volna spórolni (a csapásokból ítélve ezt szabálytalanul sokan meg is tették!). Sőtér János, a bajnokság pályakitűzője mindhárom versenyen igyekezett a terep adottságait maximálisan kihasználva a valóban csemegének számító borókás-buckás területeket becsempészni a versenypályákba. Az ellenőrzőbírói tevékenységet ezúttal Somlay Gábor és Viczena Miklós (ROB) illetve dr. Szarka Ernő (VOB) látták el.
A rövidtávú bajnokságon az N21E kategóriában kiemelkedett a hosszú sérülése után újra kiváló formában versenyző Oláh Katalin (SZVSE) teljesítménye. Kati egyébként a másnapi váltón is remekelt. Gera Tibor vezetőedző meg is jegyezte, hogy örömteli ez, mert úgy néz ki, hogy „Oláh újra a régi”. Az F21E kategóriában Dénes Zoltán (Kalocsai SE) győzött. Meglepetésnek számít, hogy az esélyes Domonyik Gábor nem került az első hat helyezett közé.
A váltóbajnokságon tizenöt kategóriában küzdöttek a versenyzők a bajnoki címekért és helyezésekért. F21 kategóriában a Jécsák Attila–Tas Dávid–Kiss József–Vycheslav Mukhidinov összetételű váltó (NYVSC–Nyírerdő) lett a bajnok. A nyíregyháziak szoros küzdelemben (mindössze 5 másodperccel) előzték meg a MEAFC váltóját. A női N21 mezőnyében a Gordos Mónika–Balogh Piroska–Oláh Katalin összetételű SZVSE váltó fölényes győzelemmel lett bajnok. Ezen a kánikulai hétvégén az SZVSE csapata nyerte a bajnoki pontversenyt a Kőbányai Tájfutó Klub illetve a Pécsi Vasutas SK csapatai előtt.
A rangsoroló verseny egyben a válogatottak számára az utolsó válogató verseny is volt, ami nagyban elősegítette, hogy az elkövetkező időszakban a magyar tájékozódási futók gyarapítani tudják majd a dobogós érmek számát a felnőtt és ifjúsági EB-n.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen az első helyezettek elnyerték a Magyar Köztársaság Országos Bajnoka címet, míg az 1-3. helyezettek éremdíjazásban, a rövidtávú OB-n tiszteletdíjban is részesültek. A versenybíróságnak ezúttal is köszönjük, hogy e hármas viadalt eredményesen lebonyolították, sajátos oázist hoztak létre erre a két napra, ami nem volt kis feladat.
41.jpg - 138813 Bytes

42.jpg - 141802 Bytes

4 old.jpg - 47304 Bytes

dr. Sindely Pál
Fotó: Nemesházi László és a szerző



Vissza a Tájoló 2000/6 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!