SI használati szokásaink


Mivel az Eötvös kupán az a megtisztelő feladat hárult rám, hogy a beérkezők közül a bérelt (kék) SI-dugókát használóktól el kellett vegyem a dugókát, így elhatároztam, hogy összekötöm a kellemetlent a haszontalannal, és statisztikát készítek. Azt számoltam, hogy ki melyik ujján viseli az elektronikus kartonját. Mivel Diákolimpia is volt, így főleg a fiatalság szokásait sikerült felmérni (tessék próbálkozni a szenior OB-n kiegészíteni a statisztikát). (Az élversenyzők sincsenek reprezentálva, többségük Szlovákiában versenyzett.)
Lássuk az eredményeket: Az 500 fős mintából 80% a jobb kezén, 20% a bal kezén hordja a dugókát. Ez a százalékos arány mind a 310 férfi (fiú) versenyzőnél, mind a 190 női (leány) futónál érvényes volt. Sőt ugyanez volt az arány, ha a 296 saját dugókával versenyző (tehát „komoly” tájfutó) adatait, vagy a 204 bérelt dugókát használó futó szokásait nézzük.
A leggyakrabban használt ujj a mutatóujj volt: 295 (59%). Középsőujj: 180 (36%). Gyűrűs ujj: 14 (2,8%). Kisujj: 6 (1,2%). Hüvelykujj: 4 (0,8%). Nemek megoszlásában: a hölgyek 66%-a használta a mutatóujját, 30% a középsőt, uraknál csak 55% a mutatót, 39% a középsőt.
Te melyik ujjadon hordod a dugókát? A tájfutók fele a jobb kezén, a mutatóujján. Lehet, hogy ez a legjobb, az is lehet, hogy nem. Szerintem mindenki hordja csak úgy, ahogy kedve tartja, még ha ezért bárki ki is neveti. Akár csak azt a kisfiút, aki egyszerre két ujjára húzta fel a dugókáját az Eötvösön.

Madarassy Pali



Vissza a Tájoló 2000/5 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!