Melyik bornak kell cégér? Avagy gondolatok az Eötvös váltó után
Lapunk idei 3. számában felkérést tettünk közzé, amely szerint Hogyan tovább tájfutás? címmel rovatot indítunk. A május utolsó hétvégéjén megrendezett Eötvös váltó után megerősödtek bennem korábbi gondolataim sportágunk jelenéről és jövőjéről.
A régi mondás, miszerint jó bornak nem kell cégér, talán soha nem volt igaz, az azonban egészen biztos, hogy ma már egyáltalán nem igaz. Amit nem reklámoznak, nem hirdetnek, nem kerül be a médiába, az nem létezik, vagy létezik ugyan, de csak egy kicsiny bennfentes kör számára. Az információ, a jóérzés, a szabadidő, a szórakozás, a sport áruvá vált. A világ a pénz körül forog, és nem azért mert annyira kapzsiak lettünk mindannyian az elmúlt néhány évtizedben, hanem azért, mert a pénz az egyetlen olyan eszköz, amellyel minden mindennel összevethető, átváltható. Igaz, hogy az átváltási arányokkal még problémák vannak, például az időt, a közjavakat, a hagyományokat, a környezetszennyezést, az egészséget és még sok minden mást nem tudunk jelentőségének megfelelően kezelni a pénzközpontú világban. Ezen lehet keseregni, lehet bánkódni miatta, viszont érdemes alkalmazkodni hozzá és megfelelni a kor követelményeinek.
Vajon a tájfutás meg tud-e felelni a 2000-es évek követelményeinek hazánkban? Most egyelőre úgy tűnik, hogy nem. A rendszerváltást követő évtizedben csökkent versenyeink színvonala, csökkent az utánpótlás korosztályokban versenyzők száma, csökkent a versenyeken részt vevők száma, romlott nemzetközi eredményességünk, csökkent a tájfutás média megjelenéseinek száma és csökkentek a rendelkezésre álló források is. Röviden fogalmazva, elrohant mellettünk a világ. A tíz évvel ezelőtti értékek ma már nem értékek, más jelenti a szórakozást, másképp töltjük el szabadidőnket és már nem csak a pályán kell versenyeznünk, hanem az élet minden területén. Ma, amikor a szórakozást a kaland, az izgalom, a felfokozott látványosság, az infotainment, az Internet és a virtuális valóság jelenti, egy szerény, eldugott és csendes sportág, mint amilyen a mienk, csak a bennfentesek számára lehet vonzó, azon keveseknek, akiket egyesével beavattak a tájfutás titkaiba. Az emberi, a természetes, az egyszerű, a puritán is lehet vonzó, de azt is meg kell csinálni, el kell adni . A túlélő versenyek, kalandtúrák rendszeres eleme a tájfutás, önmagában nem lenne ugyanolyan érdekes?
Ezek alapján a sportág előtt két fő irány adódik. Az egyik az eddigi sportági rendszer és gondolkodásmód megőrzése, a hagyományok ápolása, a szabályok és szokások megtartása kisebb-nagyobb módosításokkal. Minősítési rendszer, pontrendszer, indulási jogosultság, nevezési rendszer, versenyrendszer, mind olyan pontok, amelyek megőrzése lehet a sportág célja. Ekkor a tájfutással a sportágak, a szabadidős tevékenységek közül a partvonalra kerülünk. Egyre kevesebb fiatal versenyző lesz, egyre kevesebb energiánk és pénzünk lesz jó versenyeket rendezni, és egy idő után nem lesz érdemes válogatottról beszélni, mert alig lesz olyan, aki méltó módon tudná képviselni az országot a nemzetközi mezőnyben. Szponzort csak személyes kapcsolatok útján, jóindulatú támogatóktól tudunk szerezni, hiszen a szürkeséggel, a láthatatlansággal semmit nem tudunk cserébe adni a támogatóknak.
A másik út szerint gyökeresen át kell alakítanunk sportágunkat, a kor szellemének megfelelően modernizálnunk, hogy vonzó legyen a fiatalok és idősebbek bizonyos rétegeinek, ezáltal vonzó legyen a média számára, és az előbbi kettő által vonzó legyen a szponzorok és hirdetők számára. Lehessen élmény tájfutni , ne csak versenyezni, értékeljük a különleges, teljes embert kívánó teljesítményt, hogy valaki testi erőfeszítéssel győzi le a természet állította akadályokat, miközben a fejét is használja, legyünk nyitottak, és nem biztos, hogy a holnapi tájfutás ugyanolyan magas színvonalú lesz, mint a tegnapi. Ehhez meg kell teremteni a sportág arculatát, meg kell személyesítenünk, ki kell találnunk, hogy szerintünk kik azok, akik szívesen tájfutnak és ki kell elégítenünk a sportolni vágyók és a média igényeit, ha virágzó, eredményes és népszerű sportágat akarunk magunknak.
Lantos Zoltán
Vissza a Tájoló 2000/5 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!