Edzőtábor Olaszországban - egy versenyző szemével


Több mint 50 fős csapatunk 2000. április 14-én háromnegyed nyolckor, kis késés után indult el egy nagy busszal és Laták Rudi mikrobuszával Olaszország felé. Az út a vártnál hosszabra sikeredett. Ausztriában 30 km-re Klagenfurttól egy balesetnek lehettünk szemtanúi. Majd Olaszországban egy szerpentin kissé megtréfálta buszunkat, így éjjel egyre érkeztünk meg az 1237 m magasan fekvő Ruffréba, a szállásunkra.
A szállásra összességében véve nem lehet panaszunk. Akadtak problémák a melegvízzel és a fiúk szobájában a fűtéssel, de ennek ellenére jól éreztük magunkat. Az étkezéseket közösen oldottuk meg, itthonról vitt konzervekkel és levesekkel.
Sőtér János által biztosított térképeken Páhy Tíbor különböző nehézségű és jellegű pályákat tűzött ki a könnyűnek nem mondható szintes, sziklás és néhol bozótos terepeken. Az első edzést „Önbizalom-növelő" futásnak szánta. A többnyire utak melletti könnyű pontokat mindenki könnyen megtalálta, így kellő önbizalommal folytathatta az edzőtábort. Délután egy csillagpálya várt ránk 4 rövidebb és két hosszabb pályával. A két hosszabb pályát időre teljesítettük. Vasárnap egy túrán vettünk részt, amelyen a Dolomitokban jellemző zord időjárással szembesülhettünk, ugyanis egyes helyeken térdig ért a vizes hó, miközben az 1737 méteres Penegal csúcsot megmásztuk. Este Trentó óvárosával ismerkedhettünk meg.
Hétfőn egy kisebb technikai probléma miatt csúszott a délelőtti edzés. De szem előtt tartottuk a mottónak választott Nepas idézetet: „nem lehet akadály, melyet lelemény le nem győzne." Délelőtt két normál pálya várt ránk. Délután két csoportra osztva egy-egy Farsta-pályát teljesítettünk. Másnap délelőtt ugyanilyen jellegű pályát futottunk. Délután pedig az edzőtábor fénypontja, a váltó következett. 3x3 fős, valamint a kevésbé gyakorlottaknak 2x3 fős váltókat alakítottak ki. A Vásárhelyi Tass által felajánlott jégkrémért meg lehetett tippelni az első három váltó sorrendjét. Lenkei Zsolt tippelt helyesen: a 11 váltó közül az első helyezést a Kerényi Kriszti - Zsebeházi Isti - Szűcs Levi összeállítású váltó nyerte. Második helyen végzett a Fekete Zsuzsa - Csányi Adrien - Zsigmond Száva összeállítású váltó, míg a harmadik lett a Salfer Balázs - Fodor József - Valler Ferenc trió. A három pályán elért eredmények alapján egyéni összetettben a fiúknál Valler Ferenc, a lányoknál pedig Zsigmond Száva győzött.
Az utolsó edzés is egy háziverseny volt, amelyet lányoknál Kelemen Detti, míg a fiúknál Szűcs Levi nyert. Hazafelé fél 12-kor indultunk el. Több megálló után, hajnali három körül értünk a Déli-pályaudvar parkolójába.
Mindenki nevében köszönetet szeretnék mondani Páhy Tíbornak, aki szívvel-lélekkel készítette elő a pályákat, és késő éjszaka is térképet rajzolt, valamint az előző napi pályák eredményeit értékelte. Sőtér Jánosnak, aki a felvezetésben segített, Horváth Magdinak, aki nagyon sokat mosogatott helyettünk, és segédkezett Tíbornak az edzések zökkenőmentes lebonyolításában. Laták Rudinak, aki mikrobuszával segítette közlekedésünket és a vásárlásokat. És nem utolsósorban Vásárhelyi Tasnak a szervezésért, konzervek és egyebek beszerzéséért. Összegezve, egy nagyon jó és technikás edzőtáborban vettünk részt, ahol sokat tanultunk és nagyon jól éreztük magunkat.
Köszönjük.

Zsigmond Száva



Vissza a Tájoló 2000/4 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!