Még néhány gondolat az útvonalválasztásról

Legutóbb egy színvonalas pálya egyik legjobb átmenetének útvonalválasztási lehetőségeit mutattam be. Ezúttal általánosságban elemzem az útvonalválasztás szempontjait az egész pálya kialakítása, nehézsége és dinamikája szempontjából.
Egy színvonalas pálya átmenetei széles körű tájékozódási és futótechnikai tudást igényel. Vannak benne könnyebb és nehezebb technikai feladatok, gyorsabban és lassabban futható szakaszok, durva és finom tájékozódást igénylő szakaszok, hosszú és rövid átmenetek. A pálya akkor jelent igazán nehéz feladatot, ha sokszor és gyakran kell váltani ritmust és tájékozódási technikát. Mindezt az útvonalválasztásnál is figyelembe kell venni a hibátlan és gyors versenyzéshez. Mit érdemes figyelni? A rajtban érdemes az egész pályát végignézni abból szempontból, hogy egyenletes-e a szinteloszlás a pályán vagy vannak-e technikásabb szakaszok, egységes jellegű-e terep vagy több különböző tereptípuson kell futni. Elképzelhető, hogy a pálya utolsó szakasza sokkal szintesebb az addigi résznél. Az 1989-es svéd világbajnokságon például a szintkülönbség kétharmada a pálya utolsó harmadában volt. Aki rosszul osztotta be az erejét, inkább megerőltetőbb útvonalakat választott, az kimerülve érkezett az utolsó szakaszhoz és nagyon lelassult.
A következő világbajnokságon Csehországban vagy 1995-ben Németországban a pálya eleje volt rendkívül szintes, a vége pedig gyors és technikás. Aki túl sok szintet vállalt az elején, és túlságosan elfáradt, az sokkal könnyebben hibázott a végén. Ugyanígy lehet a pálya eleje bozótosabb, a vége pedig nyílt erdő vagy fordítva. Ekkor a pálya elején megszokott stílus, útvonalválasztási megoldások a terep jellegének váltásakor hirtelen túl óvatosnak vagy túl kockázatosnak bizonyulhatnak. A rajtban megismerve a teljes pálya durva vonalvezetését, a nagyobb váltásokra fel tudunk készülni.
A rajtból elindulva érdemes ismerkedni a tereppel és a térképpel. Az első átmenetet célszerű az ismerkedésre szánni. Jobb biztonságos útvonalat választani, és egy lendületes ,de még nem teljes erőbedobást igénylő tempót választani. Például érdemes utakon, vezetővonalakon elkezdeni a pályát egy biztonságos támadópontot választani, még akkor is, ha nem az a legjobb útvonal az átmenetben. Megéri egy fél-egy perccel lassabb útvonalon megfogni 100 százalékos biztonsággal ez első pontot, mint 2-3 percet hibázni és zaklatottan folytatni a pályát az első pont után.
Az első néhány átmenetben célszerű a térkép és terep összhangját, valamint a terep állagát felmérni. Ennek birtokában ezek után ki tudjuk választani az aznapi legjobb útvonalat. Például az első két átmenetben kiderül, hogy bár a térkép nem jelöli, de a hegyoldalak kövesek és lábszárközépig érő aljnövényzet fedi őket. Ezek után érdemes az ilyen hegyoldalakat elkerülni, még akkor is, ha a térkép alapján a legjobb útvonal itt vezetne. Tipikus eset, ha az utak rosszul futhatóak, mert mondjuk mély sár van rajtuk. Ekkor elképzelhető, hogy gyorsabb a tiszta erdő. Ismét olyan útvonal lehet ebben a helyzetben a leggyorsabb, amelyik a térkép alapján másodiknak vagy harmadiknak tűnik a lehetőségek közül.
Egy hosszú átmenet kiválasztásánál érdemes lehet a következő átmenetet is megnézni, hogy ha nehéz a következő átmenet technikailag vagy fizikailag, akkor a hosszú átmenet második fele lehetőleg könnyebb legyen, mint az első.
A pályakitűző által elképzelt iram- és tájékozódási technikai váltásokat az útvonalválasztással sokszor ki lehet egyenlíteni. Elképzelhető, hogy biztonságosabb egy lassabb útvonalat választani, mint a legjobbat, amelyik gyors váltást igényelne.
Ilyen módon egy versenyző számára az egész pálya nem az egyes átmenetek legjobb útvonalainak összessége, hanem a pálya egészének legjobb útvonala. Másképpen fogalmazva, a pálya megnyerésére kell törekedni, nem az átmenetek megnyerésére.

Lantos Zoltán

Vissza a Tájoló 2000/4 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!