A feketefenyőről, a dolomitgyepekről olyantól, aki bűnös a dologban
A fenyőről, a dolomitgyepekről vitázók arra eddig nem tértek ki, hogy ugyan kik és miért is erdősítették be a Budai/Pilisi kopárok egy részét. Valószínűleg nem is ismerik az előzményeket. Jómagam, mint erdészgyakornok, hajdanán részese voltam a kopárfásításnak.
Az 50-es és a 60-as években a hazai erdőgazdálkodás komoly feladatokat hajtott végre. Elsősorban az új erdők telepítésére koncentráltak, mivel az ország erdősültsége alig 12 % volt a határmódosítás után. Európa átlagos erdősültsége 30 % körüli, látható tehát, hogy lemaradásunk elég nagy. Az erdőterület növelése elsősorban az ország környezeti állapotának javítása miatt szükséges. Az erdősítési program eredményeként a mai erdősültség 18 %, és ez az arány remélhetően nőni fog.
Az erdősítés kiterjedt a Pilisi és a Budai kopárokra is. A kopárok beerdősítésének célja semmiképpen sem a faanyagtermelés, hanem a Főváros levegőjének javítása, a vízerózió megakadályozása, a következő erdőgeneráció életfeltételeinek kialakítása volt. A Pilisi kopárok vonulata a Főváros uralkodó szélirányában fekszik. Az erdősítéshez szükséges magot Pilisszentivánon állították elő, a csemetét a Piliscsaba-Postaréti csemetekertben (jól ismerjük a versenyekről) nevelték. A rendkívüli gondosságot igénylő erdőtelepítő és erdőnevelő munkát Dévényi Antal, a Piliscsabai Erdészet vezetője irányította. Heroikus és lelkesítő munka volt, sokszor a termőföldet is kézben kellett felhordani a csupasz és erodálódó sziklafelületekre.
Senki nem gondolt rá, hogy ezt a munkát, a jó szándék dacára, egyszer hibaként róják fel nekünk erdészeknek. A cél - megismétlem - elsősorban Budapest levegőjének védelme és javítása volt. De azt azért minden kritikusnak tudni kell, hogy az ottani erdészek igenis figyelték és védték a természeti értékeket. Amikor 1964 tavaszán a helyi erdészhez, Markos Feri bácsihoz kerültem Pilisszentivánra, az első dolga volt, végigvezetni engem az erdészkerületén. És ezen belül is első dolga volt felballagni velem a Nagyszénásra, megmutatni a Pilisi lent és felhívni rá a figyelmemet, hogy mekkora értékről van szó. Nagyon jól tudta ő és minden odavaló erdész, hogy területén milyen értékek találhatók. Emiatt nem is lett a teljes dolomitgyep felülete beerdősítve. Markos Feri bácsiról még csak annyit, hogy nyugdíjasként a természetvédőknek dolgozott, és élete végéig gondoskodott féltve őrzött területéről.
Változtak az idők, és más szempontok kerültek előtérbe. Elsősorban a biológusok rájöttek arra, hogy talán kár volt a dolomit kopárokat beerdősíteni. Lehet, hogy így van, nem vitatom. Az biztos, hogy a feketefenyő Magyarországon nem őshonos, de ha ilyen termőhelyre valamit ültetni szeretnénk, arra csak ez a fafaj alkalmas. A legszélsőségesebb termőhelyi viszonyok között előkészíti a talajt az ezekről a területekről feltehetően emberi beavatkozás révén eltűnt őshonos fajok (virágos kőris, molyhos tölgy stb.) számára.
Azt, hogy szélsőséges természetvédők felgyújtották-e a fenyveseket, nem tudom. De azt tudom, hogy ha az élőhely rekonstrukció (értsd dolomitgyep) indokolható és az adófizető állampolgár hajlandó rá áldozni, minden további nélkül végrehajtható. A kérdés majd akkor válik érdekessé, ha az erdővel eddig megfékezett víz ismét akadálytalanul mélyíti az eróziós völgyeket, és a város felett időnként porfelhő kavarog. Mert ezek a sokat szidott fenyvesek ezt eddig megakadályozták.
Budapest, 2000. április 13.
Gerely Ferenc
Vissza a Tájoló 2000/4 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!