Budapest GP


Börzsöny hegység
Királyrét, április 29–május 1.
A Budapesti Tájfutók Szövetsége a Budapest Kupa néven ismert versenyét ebben az évben Budapest Nagydíj elnevezéssel 3 napos egyéni verseny formájában rendezte meg. Most, amikor ez a cikk írodik, még csak a verseny első napján vagyunk túl, de a lapzárta miatt nem tudunk most a teljes versenyről beszámolni, ez majd csak a Tájoló következő számában lehetséges.

Április végi nyár, üde zöld erdő, szépen felépített cél fogadta Királyréten az érkező versenyzőket. Jó volt látni, hogy amikor odaértünk, már minden a helyén volt a Célban, csak a szokásnak megfelelően a jelentkeztető sátor előtt kanyargott hosszú sor. Nem tudom, hogy a versenyzők érkeztek későn, vagy a rendezőség dolgozott lassan, vagy túl sok volt a módosítás, de a „0” idő közeledtével még mindig elég sokan álltak a jelentkezésnél. Ezért – miután a rajt is elég távol volt – a rendezőség a „0” időt fél órával későbbre tette, így 12.30-kor indult a verseny.
– Milyen problémák adódtak az előkészítésben? – kérdezem dr. Szarka Ernőt, a versenybíróság elnökét.
– A legnagyobb problémát a terepengedélyek beszerzése okozta. A tó környékét a természetvédők tiltották le, a többit pedig az erdészet korlátozta olyan mértékben, hogy csak nagy nehézségek árán sikerült a pályákat kitűzni.
– Hogyan tudtad a 3. napi pályákat kitűzni? – kérdezem Scultéty Gábor pályakitűzőtől.
– Utolsó napi pályakitűzőként nem kis fejtörést okozott, hogyan nyújthatnék még valami újat, valami mást az indulók részére, mint amiben részük volt két versenynap során. Az alapfeltételek ehhez rendkívül kedvezőtlenek, mert eredetileg Királyrét teljes körzetét használtuk volna a 3 napra, de az észak felé eső hagyományos terepről kitiltottak, így maradt csak a dél felé eső terep, ahol első ízben tavaly futottunk.; ennek az egyébként nagyterületű terepnek is a versenyközponthoz közel eső harmada csak korlátozottan használható irtások, gyérítések, bekerítések, meredek oldalak következtében; – a terep, a cél és rajt helye mindhárom napon azonos; – a Börzsöny amilyen csodálatos hely kirándulásra a gyönyörű formájú nagy hegyekkel és csobogó patakokkal, olyan semmitmondóan üres a tájfutó számára; azt a kevéske apróbb objektumot, amit a terep tartalmaz, a 2 versenynap pontjai teljes mértékben kimerítik.
Ezért arra gondoltam, hogy bonyolult útvonalkövetést igénylő hosszú átmeneteket tűzök ki, éles ellentétben az előző versenynap szokásos, egységesen 300-400 méter hosszúságú átmeneteivel. Ez helyenként nagy rohanásra (és ezzel nagy elszállásra) csábító kerülő utakat kínál, máshol a durva domborzatolvasásra épülő kanyargós erdei futással lehet szintet, erőt, időt megtakarítani. Tapasztalni fogjuk, hogy a térképen egyértelműnek, pofonegyszerűnek látszó útvonalak követése sem mindig hibamentes megfelelő iram esetén.
Így a finom tájékozódásra lehetőséget nem kínáló terepen is lehet érdekes a verseny, különösen a résztávos időadatok összehesonlítása.
– Végül hány pontból sikerült megoldani a pályakitűzést?
– A feleslegesen sok kategória ellen minden fórumon felszólalok, de pályakitűzőként veszem a fáradságot, és mindegyiknek más pályát készítek. Ezúttal is mind a 32 kategória első pontja különböző, sőt a rangsorolókban még azonos átmenet sem található. Még így is megússzuk összesen 42 ellenőrzőpont alkalmazásával.
Tehát ha a rajtoltatás, és ezzel az egész verseny és az eredményhirdetés későig nyúlik, az nem rajtam múlik.
Hamarosan megtudjuk, hogyan teljesültek a pályakitűző elképzelései. A másik oldalon a 3. nap térképét láthatjuk az összes ellenőrzőponttal.

Schell Antal



Vissza a Tájoló 2000/4 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!