Akik lehetővé tették az elektronikus pontérintés-ellenőrzés hazai bevezetését


Ma már minden bizonnyal köztudott, hogy a 2000. év jelentős változást hoz a hazai tájfutósportban, ez lesz az első év, amikor elvileg bármelyik hazai versenyen alkalmazható lesz az elektronikus pontérintés-ellenőrzés és részidőmérés. A SPORTIdent (röviden SI) rendszer bevezetése több megoldandó problémát és ma még meg nem válaszolható kérdést is felvet, a megoldások és válaszok a rendszer használatával párhuzamosan fognak megszületni. Két dolog viszont vitán felül áll: egyrészt a rendszer osztatlan elismerést aratott a tavalyi Hungária Kupán, másrészt bevezetésével a magyar tájfutósport jelentős lépést tesz a nemzetközi színvonalú versenyrendezés irányába.
A rendszer megvásárlása csak néhány sporttársunk és egyesület önzetlen hozzájárulásával, valamint mindannyiunk további anyagi áldozatvállalásával volt lehetséges. Az említett (és alább felsorolt) személyek és szervezetek jelentős nagyságú (egészen pontosan 7,1 millió Ft) kölcsönt nyújtottak a sportágnak, ezt a kölcsönt a rendszert alkalmazó versenyeken általunk (vagy egyesületünk által) fizetett nevezési díjakból fogjuk visszafizetni, öt év alatt.
A kölcsönadók a következők (szervezetek esetén a kölcsönajánlatot közvetítő személy neve után zárójelben szerepel a kölcsönadó klub, szövetség): Bogdanovics András, Bogdány Miklós (TTE), Bognár Ildikó, Bokodi Blanka, Boros Zoltán, Cseh Balázs, Cserna András, Csongrádi Jenő, Erdélyi Tibor, Fekete Gyula, Friedrich Vilmos, Gyulai Péter, Gyulai Tamás, Gyulai Zoltán, Halla Ernő (ARAK), Harkányi Ádám, Harkányi Máté, Harkányi Nándor, Hegedüs András, Hegedüs Kata, Hegedüs Márton, Hídvégi Nóra, Jankó Tamás, Jankó Dániel, Jelinek István, Kármán Katalin, Kéri Gerzson, Kiss Endre, Laki Balázs, Lux Iván, Makrainé Tóth Rita, Máthé István, Mets Miklós (OSC), Moór Sándor (THS), Riczel Zsuzsanna (PSE), Székely Zsuzsanna, Szokol Lajos (SZV), Takács István, Varga Sándor, Vass László (BTFSz), Vass Tibor (VHS), Vincze István. A fenti személyek, illetve szervezetek alkotják az SI rendszer Szponzori Tanácsát, amely Tanácsnak egyetértési és javaslattételi joga van minden az SI rendszer alkalmazásával összefüggő kérdésben.
Jelentős mértékű, vissza nem térítendő hozzájárulást adott Nógrádi Csaba (Penograin Rt), míg a rendszer üzemeltetésének segítésére az ICON Kft (eddigi szponzori támogatása felett) egy nagyteljesítményű notebook gépet ajánlott fel.
Fontos leírni, hogy a kölcsönadó személyek nem befektetők, a nekik öt év alatt visszafizetett összeg minden bizonnyal kevesebb lesz annál, mintha a pénzüket bankban tartották volna. Egyetlen „előnyük” az, hogy csak nekik lesz Magyarországon sárga színű dugókájuk. Ugyanakkor a rendszerrel összefüggő kérdések eldöntése (a fent említett egyetértési jog mellett) az MTFSz Elnöksége, illetve az Alapszabályban rögzített esetekben a Közgyűlés hatáskörébe tartozik. A kölcsön visszafizetése után minden jog az MTFSz-re száll.
E kis közlemény célja az, hogy megismertesse a tájfutó nyilvánossággal azoknak a sporttársaknak a nevét, akik önzetlenül, nem kevés pénzt áldoztak (és némiképp kockáztattak is) azért, hogy a tájfutás megint lépjen egyet előre.
(E közlemény mindkét szaklapunkban megjelenik, kettős közlése szándékos.)

Lux Iván
az SI gondozásával megbízott elnökségi tag



Vissza a Tájoló 2000/1 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!