Hűsítő sorok
Ezen a télen is részt vettünk néhány nemzetközi sítájfutó versenyen. Először január vége felé a svájci Olivoneban és az olaszországi Pinzoloban - Madona di Campiglio - tartott Világkupa futamokon. Ezekre saját autóval utaztunk, és szerencsénkre szárazak voltak az utak, mert több olyan magashegyi hágót kellett megmásznunk, melyekre képtelenség lett volna friss hóban feljutni.
A svájci versenyre olyan nagy volt a nevezési díj, hogy még a nyugati sportolók is panaszkodtak rá. Így a legolcsóbb szállás is 400 Sfr-ba került, és ez a szállás egy föld alatti légvédelmi óvóhelyen, egy bunkerben volt. Máskülönben itten is minden körülmény biztosítva volt, csak az volt a baj, hogy nem volt szabadba nyíló ablakja.
Nekem a versenyen való részvételemet a szülőfalum svájci testvérközössége, Puplinge biztosította, egy ottani egyesület fizette ki a nevezési díjamat.
E verseny nagyon jól, kitűnően volt rendezve, csak talán minden egy kicsit hivatalos, nyers volt.
A versenyekre két 1300-1600 méter magasan fekvő, magas hegyekkel körülvett, viszonylag lapos glaciális völgyben került sor, ahol a nyomhálózat egy részét a már meglévő sífutó pályák adták.
Itten a feleségem, Mónika csak a VK után tartott nyílt versenyen vett részt, mert nem tudtuk kifizetni két személyre a nevezési díjat a VK-ra, és ezen a versenyen első nap 7., míg másnap harmadik volt. Én elég haloványan szerepeltem, a klasszikus számban 50., míg a sprinten 58. voltam.
Ezek után Olaszországba utazott mindenki, ahol a Madona di Campiglio melletti Passo Campo Carlo Magno, 1680 méter magasan fekvő sífutó pályái és környékük biztosította a következő két VK futam színhelyét. Itten már sokkal meredekebb, alpesiesebbek voltak a pályák. Ezek a versenyek már nem voltak technikailag annyira tökéletesek, de ezt próbálták a rendezők a nyitó-, eredményhirdető, záróünnepségekkel, majd a bankettel kárpótolni.
Itten mindketten versenyeztünk a VK futamokon, és Csúcs Mónika elég jól is. Egyéniben szintén sprint volt, ő 23. volt, míg én 53. A versenyeket mindkét helyen a skandinávok uralták, mást még dobogóközelbe sem engedtek egyéniben. Még az olaszok háromszoros világbajnokának is csak egy 5. helyre futotta az erejéből.
Olaszországban az utolsó futam staféta volt, ahol mi vegyesváltóban, versenyen kívül indultunk (nem lévén más Romániából). Itt Csúcs Mónika két cseh lány társaságában 5. lett, kár, hogy csak versenyen kívül, s ez főleg a két cseh lány ragyogó teljesítményének köszönhetően, közülük is az első váltó Barbara Chudikovának, aki másodiknak ért célba a finn váltó mögött, de a sokszoros világbajnok és egy nappal korábbi győztes Arja Hannus előtt!
Én két német fiúval csináltam váltót, de az egyik rossz pontot fogott, és így kiestünk, máskülönben 13.-nak fejeztük be a versenyt.
Ezek után, még a nagy havazások megkezdése előtt, igaz, hogy a Brenner-hágótól hazáig végig enyhe havazásban értünk haza.
Február végén részt vettünk Oroszországban, Szentpétervártól északra, a régi finn határ közelében, az első ízben megrendezett sítájfutó Szenior Világbajnokságon.
Vonattal utaztunk három napon keresztül a helyszínig. Az úton végig mindenütt mindent friss hó borított.
A versenyközpont egy erdő közepén fekvő szakszervezeti üdülőtelep volt. A terep teljesen finn típusú volt: tó partján enyhe emelkedőkkel, kevés kiemelkedéssel és sok medencével, mocsarakkal. Friss hó borított mindent, sőt még időközben havazott is. A térképek is jók voltak, és nagyon sűrű volt a géppel előkészített nyomhálózat is. Olyannyira sűrű, hogy nem volt átmenet legalább 10 nyomú elágazás nélkül, de volt olyan átmenet is, hogy 30-nál is több nyomelágazás volt rajta. Minden adott volt a jó versenyhez, csak éppen a versenyzők hiányoztak. A sok számú és nagyon jól felkészült (az F35-ben győztes Nikolai Bondnar egy héttel korábban a finn Világkupa futamokon 7. és 10. volt, sőt ő tagja a "fiatalabbaknál" világbajnoki címvédő orosz váltónak is) orosz versenyzőn kívül volt még elég sok finn, s egynéhány svájci, amerikai, ukrán, svéd, lett, és mi ketten Romániából. Pedig nagy kár volt, hogy egy ilyen jó versenyt csak ilyen kevesen tiszteltek meg a jelenlétükkel. Gondolok itt a skandinávokra, a sítájfutás sok volt bajnokára, mint a finn Juutilainen házaspárra, akik ketten 21 VB érem birtokosai, s akik a versenyközponttól alig 200 km-re laknak.
A versenyeket az idősebb kategóriákban a finnek, míg a fiatalabbaknál az oroszok uralták.
Itten rendeztek első ízben a nem hivatalos 30 éves kategóriát is, ahol a kis létszámú mezőnyben Csúcs Mónika ezüstérmes volt úgy a sprinten, mint a normál távon. Én az F35-ben 10. voltam a sprinten, és 8. a normál távon.
Őszintén bevallva, egy kicsit félve indultunk az első oroszországi utunkra, de mindenfele kellemesen csalódtunk. Tetszett a rend, a fegyelem s a tisztaság, amit mindenfelé tapasztaltunk, s persze tetszett a jó verseny is.
A viszontlátásra a jövő évi Szenior VB-n Bulgáriában.
Csúcs András
Vissza a Tájfutás 1999/5. tartalomjegyzékéhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!