Magyar Kupa
Kihívás élversenyzőknek és rendezőknek
(3. rész)
Hivatalos lapunk hasábjain tavaly két fejezetben ismertettem a Magyar Kupa célkitűzéseit, követelményeit, valamint a versenyekre szóló sok-sok ajánlást. Ígértem, hogy a 3. részben a rendezők szemszögéből járom körül a témát. Ez ugyan sok újat már nem mondhat, az ismétlés azonban nem szükségtelen. Azt kellett tapasztalnom ugyanis, hogy még a legaktívabb versenyrendezők és edzők körében is nagy a bizonytalanság a Magyar Kupa szakmai célkitűzéseivel kapcsolatosan; s főként ennek a gyakorlatba történő átültetését illetően számos tévhittel találkoztam. Ezért az alábbi cikkben ezek egyértelművé tételére helyezem a hangsúlyt.

***

Mindenekelőtt azt a téves szemléletet szeretném egyszer és mindenkorra kizárni, amely szerint a Magyar Kupaként rendezett rangsoroló valójában két verseny. Erről szó sincs. A különbség nem mennyiségben, hanem minőségben jelentkezik. Nincs több kategória, nincs számottevően nagyobb létszám, de a mezőny az átlagosnál erősebb, amely az átlagosnál magasabb színvonalú szakmai kiszolgálást igényel. Nem szakmai téren is jó lenne a minőségi többlet, de erre a mi sportágunkban senki nem tarthat, és nem is tart igényt. De mindenki örül, ha ilyennel találkozik (értékes díjak, média, közönség, öltöző-fürdő, jó parkoló, kultúrműsor, bankett stb.).

A szakmai részt elemezzük kicsit!

Miért állítom, hogy nincs több kategória a MK futam következményeként? Mert semmi nem indokolja, hogy több kategóriát írjunk ki. Minden rangsoroló versenyen van A kategória; hogy ezt ezúttal elitnek nevezzük, az ebből a szempontból közömbös. A MK-ba minden I. o. versenyző befér, tehát mellette felnőttben általában csak a B (és C) indokolt, A kategória csak azon néhány versenyen, ahol a nagy létszám és erős mezőny ezt a Magyar Kupától függetlenül is indokolja. Juniorban mindig csak a legmagasabb kategória van; ez azon 10-20 fiatal versenyző számára biztosít fokozatos átmenetet, akik hamarosan felnőttben A-ban fognak versenyezni. Ők a MK létszámába mindannyian beférnek. Akik viszont az A-ra nem alkalmasak, azoknak azonnal a 21B-ben, C-ben van a helyük, nem szabad őket átmenetileg a junior A pályán szenvedtetni. Néha az edzők erről megfeledkeznek, és kor alapján automatikusan nevezik A-ba a nem odavaló gyengébb versenyzőket. Számukra így ez nem a fokozatos fejlődés, hanem éppen a törés időszaka. A 18B és a 21B közé viszont felesleges 20B-t beiktatni, hiszen a lépcső a két pálya követelményei közt kicsi. Egyszóval a MK mellett sincs létjogosultsága még egy junior futamnak; ne írjunk ki ilyet! A 15-18 évesek legjobbjaiból összehozott 18E valóban jelenthet többletkategóriát, de ez sem feltétlenül. A 16B és 18B kategóriák meghirdetése szükséges, de a maradék meggyengült mezőnyhöz alkalmazkodó könnyített pályákkal. C osztályoknak csak azon versenyeken van értelme, ahol a helyi, megyei szakosztályok tevékenysége alapján jelentős számú kezdő versenyző megjelenése várható. Serdülőben még előfordul, de ifiben már csak a legritkább esetben találunk kezdő versenyzőket. Vigyázat: a feleslegesen kiírt kategória rengeteg munkát okoz, és az eredmény teljes kudarc 2-3 indulóval.

Még mindig a kategóriáknál és a létszámnál maradva, egy gyors értékelés az 1998-as MK versenyekről. Az indulásra jogosultak részvételi arányára, a hozzáállásra nem lehet panasz. A mezőny erősségét döntően meghatározó legjobb 5 versenyző (ranglista szerint, kategóriánként) az összes lehetséges alkalom 66%-ában indult, ami magasnak mondható. Mindkét ifi, továbbá a junior fiúk esetében az indulási arány megközelítette a gyakorlatilag lehetséges maximumot. Azért gyakorlati, és nem elméleti maximumról szólok, mert mindig akad olyan versenyző, aki betegség, sérülés, szülés, külföldi ösztöndíj stb. következtében kiesik, helyükre viszont olyanok lépnek, akik előző évben jártak hasonló cipőben. A nőknél ez érthető módon nagyobb arányban fordul elő. A rangsorban kissé hátrább álló, de még első osztályú, ill. aranyjelvényes sportolók közül talán a vártnál egy kicsit többen gondolták úgy, hogy ez nekik túl erős; így a létszámkorlát alkalmazására nem is volt szükség. Ez nem feltétlenül baj, hiszen a célkitűzés az, hogy valóban azok induljanak a Magyar Kupán, akiknek az elitben a helyük, ők viszont lehetőleg hiánytalanul. Mindenesetre az elszánt fiatalokat fejlődésük érdekében ide várjuk, csakúgy mint az elit pályát komolyabb probléma nélkül teljesíteni képes felnőtteket. Gyulai Zoli és Dosek Toncsi eredményei itt is igazolták, hogy felső korhatár nem létezik, ne könyveljük el magunkat idő előtt öregnek!

Marika és Doma páratlanul gazdag külföldi versenyprogramjuk mellett is igyekeztek a MK futamokon részt venni. Kevesebb indulásuk miatt ugyan az összetett győzelmet kénytelenek voltak átengedni, de ez végső soron még érdekesebbé tette a versenyt. Ildikó teljes értékű visszatérése izgalmassá tette a nők küzdelmét, holtversenyt eredményezett az élen. A további helyezéseket a változó eredmények közepette a gyakoribb indulás döntötte el. A fiúknál Doma mellett Vinicz is csak három alkalommal indult, így változatosan alakultak az egyes futamok, amelyből Dénes Zoli két győzelmével és jó átlagával kiemelkedett. A további sorrendet a jobb átlageredmények határozták meg.

A junior korcsoportban a bajnokságok mellett a MK versenyeken is teljes, erős mezőny állt össze, így végre elmondhatjuk, hogy ez a régóta ellentmondásos kategória a helyére került, megtalálta a maga szerepét. Ez maradéktalanul igaz a kiegyenlített fiúmezőnyre, a lányoknál két tényező kissé bezavar. Egyrészt sokan a lányok közül akár két korcsoporttal feljebb is képesek hasonló jó helyezésre, mint a sajátjukban, így váltogathatják, hogy éppen hol indulnak. Másrészt túl sokan unnak hirtelen bele a versenyzésbe, még a sikeresebbek közül is, a junior kor táján. Az előbb elmondottak járultak hozzá Tóth Zsuzsa váratlanul könnyű győzelméhez és a zalaegerszegiek feltűnően jó helyezéseihez. A fiúknál Cseri csak egy-két kiemelkedő futásával tudta megelőzni a valamennyi versenyen dobogós Szász Bencét. Szoros, kiegyenlített verseny folyt a további helyezésekért.

Úgy érzem, az ifik versengésével adta a legtöbbet a MK a hazai tájfutó sportnak. A legjobb serdülőkkel kiegészülő mezőnyök minden versenyen magasan erősebbek voltak az országos bajnoki mezőnyökhöz képest. Hiszen ott ez a csapat két korcsoportra oszlik, és sok gyengébb képességű indulóval hígul fel. A serdülők állták a sarat, a nehezebb pályákat. Olyannyira, hogy a fiúknál ők domináltak. Sprok Bencének minden tudását össze kellett szednie, hogy a kiváló sorozatot produkáló Gyulai Tomit megelőzze. Mögöttük az ifik igen szoros küzdelmet vívtak mind az összetettben, mind az egyes versenyeken. Az indulásra jogosult 10 legjobb versenyzőből 6 mind a 6 alkalommal rajthoz állt, hárman pedig 5 alkalommal. Csak a sérültek hiányoztak, igazoltan. A lányoknál is örvendetesen magas volt a részvétel, bár éppen néhány dobogóra esélyesnek ütött be az érettségi, ballagás vagy betegség. A Mecsek Kupa kiesése is kedvezőtlenül befolyásolta a versengést. Farkas Zsuzsi valamennyi futamot megnyerte, 100%-os teljesítménye nagy bravúr. Mögötte Csányi Adrien bizonyította, hogy az alsóbb korcsoportból is eséllyel lehet indulni a dobogóért.

***

Térjünk át a versenypályák témakörére! Ezúttal a rövid, sommás értékeléssel kezdem. Örömmel jelenthetem, hogy valamennyi tavalyi MK pálya teljesítette az elvárt magas színvonalat, vagyis az adott terepből kihozta a lehető legjobbat. Ez szerencsére nem meglepetés, a rendezők, pályakitűzők személye szinte garancia erre, és biztos vagyok benne, hogy így lesz ez az idei versenyeken is. A siker egyúttal azt is sugallja, hogy MK pályákat nem nehezebb, sőt lehet, hogy könnyebb tervezni, mint egy átlagos rangsorolót. Az erős mezőny miatt ugyanis számukra "csupán" a terep adta maximumot kell megtalálni, míg hiányos (és ráadásul előre nem tervezhetően hiányos) mezőnyökre nehezebb megtalálni a megfelelő nehézségű pályát. A pályák technikai kialakításába sem csúszott hiba. Ezt már korántsem vehetjük biztosra, sajnos a hibás felvezetés veszélye mindig ott leselkedik. A szövetségi kapitány vagy egyes igényes edzők szájából bizonyára nem ilyen határozottan pozitívan hangzana a pályák értékelése, de ez természetes, hiszen számukra a mérce a legsikeresebb világversenyek színvonala. De még így sincs szégyenkezni valónk; innét még egyetlen kiemelt nemzetközi versenyről sem távoztak a pályák vagy a térkép minősége miatti csalódással a résztvevők. Ugyanez nem mondható el számos világbajnoki versenyről különböző országokban. Terepeink korlátozott adottsága, az már egy más kérdés.

A pályákhoz kapcsolódóan van azonban a Magyar Kupának egy speciális követelménye: az ún. térbeli elválasztás, amely annak érdekében született, hogy ezen versenyek minél jobban közelítsék meg a tétre menő nemzetközi versenyek körülményeit, ahol nem befolyásolják a versenyt egyéb kategóriák. A kívánalmakat röviden úgy fogalmaztuk meg, hogy a pályák vonalvezetése markánsan különböző legyen a többi pályától, és közös ellenőrző pont csak elvétve alkalmazható. Az első évben hajlamosak voltunk ezt a szakmai követelményt vagy eltúlozni, vagy semmibe venni. A fetisizálás éppoly káros, mint az elbagatellizálás! Ne essünk túlzásba, nem akarunk külön versenyt légüres térben, de a befolyásoló (legyen ez segítő vagy zavaró jellegű) tényezők hatásos kiszűrését feltétlenül meg kell valósítani!

Kétségtelen, hogy a kivitelezés többletfeladatot jelent, de túlnyomóan nem anyagi, hanem szellemi vonzatai okán. És korántsem akkorát, mint sokan képzelik! Tulajdonképpen minden komolyabb versenyen természetes kellene legyen, hogy a pályák ne azonos irányba vezessenek, hasonló nyomvonalon, hiszen így nyomot követünk tájékozódás helyett. Edzésen, néhány tucat résztvevő mellett természetesen jó megoldás, hogy kitűzünk egy hosszú pályát, és ebből átvágásokkal kialakítjuk a rövidebbeket. Ugyanez versenyen nem elfogadható, ezt már alapfokon is oktatják a versenybírók képzésén. A magasabb tudásszinthez más jellegű ellenőrző pontok és más jellegű átmenetek szükségesek, mint alacsonyabb szintre. Az azonos tudásszinten belül pedig az együtthaladás elkerülésére kell variálni az átmeneteket. Nem felel meg azonban a váltóversenyeknél alkalmazott módszer, ahol egymáshoz közel különböző pontokat adunk meg, hiszen itt csupán a teljes pályán történő együttfutást akarjuk kivédeni gyakorlatilag azonos pályák, azonos átmenetek mellett. Hibás természetesen az ellenkező irányból, de azonos nyomvonalon vezetett pálya is. Ügyelnünk kell arra is, hogy elit pontnak még a szűk közelébe se telepítsünk gyakorlatlan versenyzőknek szánt pontot, hiszen ha ők éppen az elit pontra akadnak rá, akkor ott ragadnak le (ráadásul rendszerint csoportosan), és károsan befolyásolják a versenyt: részben a pont észrevehetőségének távolságát a sokszorosára növelik, másrészt ácsorgással fizikailag is akadályozzák az élversenyzők haladását, kérdezősködésükkel pedig a figyelmet vonják el a tájékozódási feladattól. Természetesen a befutó környékén ennek már kisebb jelentősége van, de a pálya közben sem feltétlenül hiba egy-egy közös pont, amennyiben azt gyakorlott versenyzők és más irányokból közelítik meg. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a bonyolult, összetett feladatokat jelentő átmenetek a MK pályákon egymás közt se legyenek azonosak! Bátran megadhatjuk az ellenőrző pontokat akár mind a 6 kategória számára közösen, de az érkezés és távozás iránya, útvonala különbözzék! Még néhány rossz példát összegyűjthetnénk, de ha ezeket elkerüljük, minden egyéb megoldás megfelel.

"Jó, de ez rengeteg ellenőrző pontot igényel" - hallom rendszeresen. Ezt cáfolom, egyszerűen nem igaz, számos megvalósított jó példával tudom bizonyítani az ellenkezőjét. Lehet persze így is csinálni, a tervezés szintjén valóban könnyebb és gyorsabb sok pontot alkalmazni, de ez a kényelmesség sokszorosan megbosszulja magát a lebonyolítás során. Gondoljunk bele, mennyi többlettevékenységet okoz, mennyi hiba veszélyét rejti magában az indokolatlanul sok pont: kitűzés, ellenőrzés, berajzolás, pontmegnevezések, felszerelés-előkészítés, rakodás, szállítás, felvezetés, kódcsere, pontőrzés, kódellenőrzés, kizárás, bontás, felszerelés-javítás, pótlás, és még bizonyára számtalan dolog, ami hirtelen nem jut eszembe. És ez a rengeteg hátrány gyakorlatilag előny nélkül. Pedig garantáltan elkerülhető, ha egyetlen momentumra, a tervezésre fordítunk 5-ször, vagy akár 10-szer több időt. Hogyan? Egyszerű, semmi ördöngös nincs benne. Használjuk bátran (persze azért a józan ész által ellenőrzőtten) a fantáziánkat! Mindig elcsodálkozom, értetlenül állok a jelenség előtt, amikor általam kiváló képességűnek ismert sporttársak egyszerűen sutba dobják alkotóképzeletüket, kombinációs készségüket, ha egyidejűleg nem csupán egy, hanem sok pályát terveznek. Nem akarom kiszámoltatni, hogy mondjuk adott 20 pontból hány változatban készíthető 20 pontos pálya. És akkor még nem is vettük számba azt a lehetőséget, hogy nem kell minden pályának 20 pontosnak lennie, a rövidebbekhez elég 19, 18 vagy még kevesebb. Mindannyiszor számtalan új változat. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a terep adta korlátok a jó változatok számát a lehetségesnek az ezredrészére csökkentik, azonban ez még így is nagyságrendekkel több, mint ahány pályát ténylegesen ki kell alakítanunk.

Nem vitás, a MK pályákhoz szükséges 25-30 pont, és ugyanennyi a többi pályához. Nagy létszámú versenyen még néhány darab. Ez valamivel több ugyan, mint egy sima rangsoroló versenyen, de nem sokkal, hiszen A kategóriák ott is vannak. Ha figyelembe vesszük, hogy általában 2 versenynap zajlik ugyanott, többségében azonos pontokkal, akkor a dupla rendezőgárdának az összesen 70-80 pont nem szabad gondot okozzon. Vigyázat, ahol nem adott a dupla rendezőgárda, ott felelőtlenség dupla versenyt rendezni (bármily gazdaságos is mind a rendezők, mind a versenyzők szemszögéből); sürgősen társrendezőt kell keresni!

Még nagyon sokáig lehetne ragozni a témát, de a lényeg megértéséhez ennyi bőségesen elegendő. A kivitelezés minden esetben a pályakitűző nagy kihívást jelentő, de szépségekben bővelkedő feladata. A biztonság kedvéért elnökségi határozat tette a MK bizottság kötelességévé, hogy a fentiekben elemzett követelmény betartásáról előzetesen közvetlenül vagy megbízott útján (célszerűen az ellenőrző bíró által) győződjön meg.

Álljon itt egy konkrét jó példa is: a múlt évi utolsó MK futam, a Spartacus Kupa minden különösebb trükk nélkül tökéletesen kielégítette ezt a követelményt. A versenypályákon a versenyt nem kívánatosan befolyásoló tényezőket gyakorlatilag kiszűrték. (Kár, hogy ezen a versenyen más jellegű súlyos hibák jelentkeztek.)

A térbeli elválasztás követelményének kielégítésére léteznek sokkal egyszerűbb, nyilvánvalóbb megoldások is. Tavaly például a Szeged Kupa a teljes időbeli elválasztást alkalmazta, ezzel automatikusan és vitathatatlanul kielégítve a térbeli elválasztás kívánalmait. A sikeres példa azonban nem mindenkor másolható; szombati verseny, klasszikus pályák, nagy létszám esetén a jelentkező hátrányok az előnyöknél nagyobbak lehetnek, tehát alapos megfontolást, a körülmények széles körű vizsgálatát igényli.

Idén a Kőbánya Kupa rendezői a MK pályáit külön terepen tervezik. Ezzel a térbeli elválasztás megvalósulása napnál világosabb. Rejtély azonban, hogyan hasznosítják a sok térképet, miből fedezik a teljesen új térkép kiadásának felettébb tetemes költségeit. A nevezési díjakból még egy töredékét sem, hiszen ezúttal is elismerésre méltón alacsonyan, messze az átlagos alatt kínálják versenyszolgáltatásaikat, amelyek remélhetően ennek ellenére semmi alapvetőt nem nélkülöznek majd.

***

Még egy témakör van, amely a tavaly felmerült számos probléma okán alapos elemzést igényel. A nevezések kérdése örök akut téma. Nem csoda, sportágunk kissé macerás mivolta első lépcsőben itt jelentkezik. (A következő az, hogy nem egyértelmű, hová kell elfutni?!) De félre a rossz tréfával, és szorítkozzam csak a MK specialitásaira. Mindenki sűrűn tapasztalja a saját bőrén, milyen nagy jelentősége van a tájfutásban a rajtidőnek. Nem elsősorban a ragadás esélyére gondolok, hanem olyan nyilvánvaló hátrányokra, mint a korai rajttal a csapások kitaposása, vagy a késői rajttal a kiürült erdőben történő magányos versenyzés, vagy a déli meleg bebólintása. Folytathatnám a sort a hosszas várakozás idegtépő óráival, vagy éppenséggel a többórás utazást követő azonnali repülőrajttal, vagy a megszokott táplálkozást felborító rajtidővel, a hirtelen időjárás-változás okozta egyenlőtlen feltételekkel stb. Mindehhez - tetszik, nem tetszik - alkalmazkodni kell; a jó versenyzők kialakítják azt a képességet, amellyel teljesítményüket szinte függetlenné tudják tenni ezektől a látszólag súlyos körülményektől. Erre igyekszik rászorítani a versenyzőket a MK azon szabálya, amely a sorsolást követően nem enged meg semmiféle variálást, utólagos változtatást, pótnevezést. A rendezőket pedig szorítja a versenyszabályzat azon pontjának betartására, amely a rajtidők előzetes közlését előírja.

A MK esetében a szabályzatot megfejeltük egy háromhetes rajtlista-kiküldési terminussal. Ez nem vált be, egy kicsit túllőtt a célon. A három hét egyrészről nehezen betartható, másrészről feleslegesen sok. Ezért ezt mostantól eltöröltük. A nevezésre és a versenyértesítő kiküldésére vonatkozóan tehát a Magyar Kupára is csak a versenyszabályzatban foglaltak érvényesek egyetlen korlátozással: a sorsolást követően pótnevezést, változtatást a versenybíróság nem fogadhat el. Ezzel együtt a Magyar Kupára nem szabad az illető versenytől eltérő, korábbi nevezési határidőt megadni. A szabályzat értelmében a nevező sportolók rajtidőit is tartalmazó versenyértesítőt 8 nappal a verseny előtt kell postára adni a nevező által megadott címre. Ez természetesen lehet faxszám vagy elektronikus postacím, és helyettesítheti persze a személyes kézbesítés is, de nem elegendő a személytelenül valahol (például versenyen vagy interneten) elhelyezett hirdetmény. Elegendő csak a nevező egyesület versenyzőinek rajtidőit közölni, ami persze a teljes rajtlista szétküldésével túlteljesíthető. A verseny céljában természetesen a teljes MK rajtlistát ki kell függeszteni, hogy az ne maradjon a csapatvezetők (vagy jobb esetben az internettel rendelkezők) titka.

Csak ajánlásként fogalmazzuk meg a nevezések kezelésének alábbi menetrendjét, de nem kötelező így szervezni. A fejlődés érdekében kérjük a rendezőket, hogy elektronikus postacímet is kínáljanak fel a nevezéshez, szükség esetén saját címemmel szívesen besegítek. Természetesen csak a hivatalos szakosztályi nevezések fogadására, éppúgy mint hagyományos postázás esetén. A nevezési határidő általában 4 héttel a verseny előtt van, a sorsolást azonban célszerű csak 10-14 nappal korábban tartani. Ajánljuk a nevezési határidő után a MK kategóriák részére egy nevezési lista (nem rajtlista!) internetes közzétételét, mintegy nevezés visszaigazolás gyanánt. Ez emlékezteti a feledékenyeket a nevezésre, és ezzel az esetleges postai elkallódás miatti probléma is kivédhető. A nevezési határidő és a sorsolás közti időszakban a késői nevezések elfogadásáról a rendezőség dönt, javasoljuk a pótdíj fejében történő elfogadást.

A sorsolást követően belép a MK korlátozás, tehát pótnevezést, változtatást elfogadni tilos. A távolmaradók helyére csakis a várólistáról kerülhetnek a versenyzők, a helyszíni nevezés kizárt. Ha ennek a szabálynak a rendezőség nem képes érvényt szerezni (ügyetlen jelentkeztetés), akkor a MK bizottság a szabálytalanul nevező versenyző szerzett pontját utólag érvényteleníti.

Végeredményben ezzel a változtatással már itt sem jelentkezik érdemi többlettevékenység a MK miatt, legfeljebb az indulási jogosultságok ellenőrzése.

Ahol viszont feltétlenül többletet várunk a vállalkozó rendezőségektől, az a Magyar Kupa név felhasználása támogató(k) megszerzésére. Közönséget és méregdrága eszközöket nélkülöző sportágunkban ez hálátlan feladat, de a próbálkozást sohasem szabad feladni. Erre szorít az az intézkedés, amely az egyes futamok rendezőire hárítja az összetett verseny díjazási költségeinek egy hányadát. Ezt az összeget (vagy a többszörösét) feltétlenül a Magyar Kupa név révén kell előállítani.

Dicséretet érdemelnek a tavalyi rendezők a saját MK futamok díjazásában mutatott igyekezetért, az ízléses és/vagy hasznos tárgyjutalmakért.

***

A korábbi ajánlásaink közül néhány technikai elemet minimumfeltétellé kényszerülünk nyilvánítani a tavalyi rossz precedensek nyomán. Feltétlenül szükséges a külön rajtfolyosó; a Spartacus Kupa rajtjában az elit indulóknak méltatlan módon arra kellett koncentrálniuk, hogyan nyílik előttük a második sorból szabad út, hogy szerzik meg térképeiket anélkül, hogy az előttük esetlenkedő picinyeket és öregeket fellöknék. A térképet fóliába kell tenni, nem lehet csupán a jó időben bízni. Nem mellőzhető a rajtszám. És tudomásul kell venni, hogy az eredményközlés hiánya a legjobb versenyt is tönkreteszi (ismét Szpari Kupa). Ezek lehet, hogy bosszantó többletfeladatok a rendezők szemszögéből, de alapvető kellékei egy jó versenynek. Csak maximum 120 indulóról van szó, nem jelent horribilis munkát, a színvonalat viszont jelentősen emeli.

***

A versenyrendezés további temérdek teendőjével kapcsolatban csak a fontossági sorrendet kívánom figyelembe ajánlani. Ha betartjuk a versenyszabályzatot, illetve a MK-ra vonatkozóan a fenti néhány többletelőírást, akkor már rossz verseny nem lehet. Nálunk fokozottan érvényes, hogy az egyszerű lehet egyúttal nagyszerű is. Ha a rangsoroló versenyek irányelveit is betartjuk, akkor kifejezetten jó verseny lesz.

Ha ezt a Magyar Kupások részére még a tavaly ismertetett ajánlások némelyikével is sikerül megtoldani, akkor szívünkbe zárjuk a rendezőket, és ismétlést kérünk.

Remélem, elemzésemmel minden volt és leendő rendezőt bátorítottam és nem tántorítottam.

Öreg Skuló

Vissza a Tájfutás 1999/1-2. tartalomjegyzékéhez!
Vissza a magyar nyelvû tájfutó információkhoz!