Így láttam én
Az idei sítájfutó VB-t rekord részvétellel (28 ország) a felső-ausztriai Windischgarstenben tartották. A hóhiány felborította a versenyek programját, még a színhelyeket is; de végül idejében havazott, a sprintre talán igen sokat is.
A sprintet az alpesi sí VB-nek is otthont adó Hinterstoder lesiklópályái között tartották, szakadó havazásban. Az 1400 m magasan lévő érkezésig billegőn szállítottak fel, majd innen a rajtba sílifttel mentünk tovább.
Egy nagyon sűrű nyomhálózatú terep volt előkészítve, de sajnos a sűrű havazás miatt nem látszottak a nyomok jól. Mindenesetre ilyen technikás versenyre mifelénk nincs lehetőség felkészülni, ilyen sűrű nyomhálózatot nyomfektető gép hiányában nem tudnak kitaposni. Ez meg is látszott az eredményeinken. A verseny technikailag túl kemény diónak bizonyult a számomra, majdnem minden nyomelágazásnál meg kellett állnom, hogy megnézzem a térképet, s ez egyes részeken 30-50 méterenként ismétlődött. Ráadásul még egy nagyobb hibát is vétettem, több klasszis versenyző a svéd Lindmark, a finn Vavris és Mäkipää, valamint az orosz Korschtchikov társaságában fölöslegesen megmásztunk egy lesiklópályán vagy 60 méter szintet, nemhogy visszafordultunk volna, egy másik lesiklópályán próbáltunk leereszkedni a térdig érő friss hóban, persze sok esés közepette. Ez számukra vagy 15 hely visszaesést jelentett a végső rangsorban, nekem pedig azt, hogy utána alig tudtam befejezni a versenyt.
A váltó és a klasszikus verseny indulás-érkezésének egy 1000 m magasan fekvő tisztás adott otthont. Sajnos a versenyzőknek csak egy nagy sátor állt a rendelkezésükre átöltözni, várakozni, mely az első nap még fűtetlen is volt. Ezek a versenyek már jobban sikerültek, de mivel a váltón csapattársak nélkül voltam, hiányzott a motiváció. A klasszikuson pedig nem csúszott elég jól a lécem, de másképp úgy tűnt, elég jól mentem. Csak akkor döbbentem rá, amikor kezdtek beérkezni a jobbak, mennyivel vertek meg. De hát ők ennyivel jobbak. Az én 38 évemmel nekem már sokkal többre nincs esélyem a fiatalok között. A baj csak az, hogy mások nem is próbálkoznak meg a részvétellel, főleg a nagy kiadások miatt (nevezési díj), amit mi, versenyzők a saját zsebünkből kell fizessünk.
A VB-t a finnek 3, az oroszok 2 és a svédek 1 aranyéremmel uralták. A norvégok a vártnál gyengébben szerepeltek, és csak két bronzérmet szereztek.
A rendezés szerintem nem volt tökéletes, valahogy az utolsó lillehammeri VB után ez visszaesést jelentett. Szintén egyéni véleményem szerint sok volt a rendező, annyira sok, hogy egymást zavarták a munkájukban. Voltak magyarok is közöttük, ők igazán jól dolgoztak, bárcsak a többiek is így működtek volna. Csak egy példa a rendezésről: ha este 8 órára ígérték a rajtlistát, majd fél kilenckor azt mondták, hogy kell még 10 percet várni, akkor biztos, hogy 9 óra előtt nem lett készen.
Ezen a télen részt vettünk még Bulgária nemzetközi bajnokságán is. Nagyon jó verseny volt, a bulgároknak nagy tapasztalatuk van a sítájfutásban, már két VB-t is rendeztek, és több érmet is szereztek VB-n. Ezen a versenyen F35-ben klasszikus távon első, míg sprinten második helyet szereztem.
Az idei román sítájfutó bajnokságot az 1300 méter magasan fekvő Hargita-fürdőn tartották meg, nagyon jó terepen, jó térképen, színvonalas pályákon, és nagyon jó rendezés mellett. Ez volt idáig a legjobb a romániai sítájfutó versenyek között. Az ilyen versenyekre érdemes lenne a magyaroknak is eljönniük máskor.
Csíkszereda, 1998. március
Csúcs András