A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnöksége nevében szeretettel köszöntöm az 1998. évi tisztújító közgyűlésünk minden résztvevőjét, a szövetségek, egyesületek, szakosztályok meghívott képviselőit, sportolóinkat és a sajtó munkatársait, akik egyébként nincsenek jelen. A több mint négy éve működő elnökség nevében, amely elnökség ezzel a közgyűléssel lezárja tevékenységét, rövid beszámolót kell adni az elmúlt négy év munkájáról, ezen belül elsősorban az utolsó év munkájáról, hiszen a korábbi időszakok munkájáról a tájfutó társadalom a közgyűléseken már kapott áttekintést.
Egy idézettel kezdeném, dr. Holló József elnök úr 1994. februári elnöki beszámolójából. "Reményeink szerint már nincs messze az alagút vége, és feltűnhet a pislákoló fény." Ezt követi egy idézet az 1993. decemberi közgyűlés elnöki beszámolójából. "Rendkívüli feladatot vállalt magára az utóbbi időben csak két személlyel dolgozó iroda. De létszámban és körülményekben most az iroda végső határához érkezett, csökkenteni ezt már nem lehet." Ha valaki úgy gondolja, hogy én reménytelenül pesszimista vagyok, és pesszimista beszámoló következik, az téved. Csak azt akartam érzékeltetni, hogy a körülményeink a múlthoz képest még lehetetlenebbnek tűnnek, és valóban lehetetlenek is. De az alagút végén ott van a fény, és én mindig is láttam. Az, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk, élünk, a jelenlegi körülmények között minden dicséretnél többet mond. Az Önök érdeme, hiszen sem a titkárság, sem az elnökség önmagában a sportágat nem lenne képes fenntartani.
Sokéves szokásunknak megfelelően a beszámoló elején emlékezzünk meg az elmúlt közgyűlés óta elhunyt sportbarátainkról. Berend Ottó és Bíró Pál hosszú sportvezetői pálya után kilencvenedik életévüket túllépve távoztak tőlünk, Tarjáni Tiborral autóbaleset végzett. Néhány nevet azonban kiemelnék még az elmúlt négy év halottai közül is. Nagy Albert, Hosszú Aurél sportvezetők, Kiss Andrea, Galambos Péter, Leeb Ferenc versenyzők, akik mond autóbalesetek áldozatai lettek, Danovszky Mária, valamikori válogatott versenyzőnk. Meg kell szoknunk, hogy minden évben temetünk. Sportágunknak már nemcsak jelene, hanem múltja is van, remélem és hiszem, hogy jövője is. Utoljára említem, aki a négyéves ciklust nem tudta velünk befejezni, Skerletz Ivánt sporttársunkat, akinek jelentőségét az tudja igazán, aki az elmúlt negyedszázadot vele töltötte el. Távozása sportágunkban feltétlenül nyomot hagyott. Áldozzunk egyperces néma felállással azoknak, akiket megemlítettem, akik kimaradtak, akik valaha közénk valók voltak, de sorsukról már nem tudunk.
Kevés statisztikai adatot szeretnék felsorolni. Statisztikai adatok arról, hogy az elnökség, a bizottságok hányszor üléseztek, feleslegesek. Tehát nem az ülések száma, hanem az eredményessége minősíti a munkát. Egy-két adat azonban ide kívánkozik. A rajtengedélyes versenyzők száma '93 végén 3256 volt, egyesületeink száma 136. A jelenlegi adatok majdnem pontosan ugyanezek, ez azt jelenti, hogy sportágunk él, és valahogy megmaradt. Aki ismeri a jelenlegi sportstatisztikákat, az tudja, hogy a jelenlegi helyzetünkben a maradás, a stabilitás nagyon megbecsülendő. Tehát sportágunk él, ahogy ezt a későbbiekben más bizonyítékok is mutatják majd.
Beszámolómban azt a logikát követem, mely szerint dr. Holló József az előző négyéves ciklus lezárását értékelte, így könnyebb lesz összehasonlítani a két időszakot.

A korábbi közgyűlés határozatairól
A négyéves ciklus korábbi határozatairól annyit, hogy a lehetőségek határain belül ezeket igyekeztünk betartani, ezek számon kérhetők voltak, és ha bármelyik nem teljesült, az nem az elnökség vagy a titkárság ellenállásán múlott. Valamivel részletesebben kell szólnom az 1996. december és 1997. áprilisi közgyűlések határozatairól. Az alapszabályt elfogadó határozata teljes egészében nem léphetett hatályba, hiszen az OTSH jogi kifogásokkal élt, egyes pontokkal kapcsolatban. A legfontosabb kifogás a területi szövetségek szavazati joga volt, ezt elnökségi hatáskörben törölnünk kellett, ehhez a közgyűlés jóváhagyása is szükséges, a későbbi napirendi pont tárgyalja. A köztestületté válás buktatóin még nem vagyunk egészen túl, ez összefügg az előző témával. Kisebb jelentőségű határozatok közül megvalósult a magánszemélyek tagsága, dr. Holló József tiszteletbeli elnöksége, bevezettük és sikeresen lebonyolítottuk az egyesületi váltóbajnokságot, a kerékpáros bizottság kitűnően működik, sőt az első hivatalos bajnokságot is megrendezték.

Nemzetközi kapcsolatok
Nemzetközi kapcsolatainkat Monspart Sarolta fémjelezte, aki közmegelégedésre látta el az IOF elnökhelyettesi feladatait 1996-ig. Csak ő nem volt magával elégedett, mert nem tudott ellenállni az angolszász-skandináv blokknak. Tizennégy év után maga döntött a távozásról. Távoztával nincs magyar tagja az IOF elnökségének, és nincs is olyan személy, aki erősen ambicionálná ezt a pozíciót. Az IOF az elmúlt években átstrukturálódott, több mint 30 év merev szerkezetét robbantotta fel, át is költözött Finnországba. Két magyar bizottsági tag is dolgozik az IOF-ben, dr. Hegedüs András a foot-O bizottságban, és dr. Zentai László a térképbizottságban. Mind a ketten komoly feladatot kaptak ott, dr. Hegedüs András az IOF versenynaptárban működik közre, igen eredményesen. Egyik ülésüket Budapesten tartották, volt szerencsém munkájukba belepillantani, dr. Hegedüs András tekintélye vitathatatlan ebben a testületben. Ami a pénzügyi hátterét illeti, egyikük sem gazdagodott meg rajta, sok költséget maguk fizetnek útjaikon, de mindenképpen jelen kell lennünk valamiképpen, hiszen van még tekintélyünk az IOF-ben, amit nem szabad elvesztenünk.
A sportág az IOF kezelésében köszöni jól van, jelen van. A szerényen rendezett norvégiai VB figyelmeztetett, hogy kis sportág vagyunk. Norvégiában, a sportág egyik őshazájában, amelyik a világ egyik sportnemzete a lakosságához mérten, egy igen szerény VB-t rendeztek, pedig ők tudják, hogy hol van ennek a sportágnak a helye. Azért nagyon irigykedtem rájuk. De ezen a kis sportágon belül, amely soha a labdarúgás szintjére nem fog felemelkedni, még a kerékpár szintjére sem, azért fenn kell maradnunk, és Magyarországnak azt a helyet kell elfoglalnia, amelyet megérdemel az elmúlt több mint negyedszázad alatt.
Volt szerencsém részt venni az IOF elnöki ülésén Norvégiában, és itt két irányzat mutatkozott, hogy ez a sportág jobban a közérdeklődés előterébe kerüljön, vagy a kettő kombinációban. Erőltetni az olimpiai szereplést, ez nagyon nehezen megy – optimista várakozások szerint is csak 2012-re–; vagy pedig átalakítani a sportágat a látványosabb, jól közvetíthető formák felé. A parktájfutás mint kiegészítő sport ennek megfelelne, de mindenki fél egy kicsit a parktájfutástól. Kifejtették, hogy ha csak a parktájfutás lenne olimpiai sportág, nem érnénk el a célunkat. A sítájfutás és a parktájfutás lehetne az a két trójai faló, de végeredményben az igazi tájfutásnak kellene bejutnia az olimpiai mozgalomba.
Az IOF nincs válságban, minden világversenyre van bőven jelentkező, meg tudják oldani a problémákat. Viszont azzal, hogy a rendezési díjakat igen magasra emelték fel, ez egyre inkább eltolja a versenyeket inkább észak és nyugat felé, akik ki tudják fizetni ezeket a díjakat. Magyarország már említett tekintélye már sok versenyt juttatott nekünk. Volt egy sikeres főiskolai világbajnokságunk, amelyért a veszprémieket illeti a köszönet. Erről a versenyről legendákat kellene írni, hogyan történt, hogy a verseny végül baj nélkül lement, bizonyos testületek ígérgetésének be nem tartása miatt nagyon nehéz probléma volt, a kevés néző, aki kint volt, ebből keveset észlelt. Igaz, hogy autók helyett háton cipelték a felszereléseket és mindenféléket, csak hőskölteménynek tudnám nevezni azt a veszprémi főiskolai tájfutó világbajnokságot. De tanulság ebben is van: csak magunkban bízhatunk igazán rendezéstechnikailag. A lényeg végül az, hogy sikerrel teljesült a főiskolás VB, és az IOF újra megbízott minket egy világbajnokság, a junior VB rendezésével, és erre már meg is alakult az intézőbizottság.
Sikeres rendezésünk volt az ötletgazdagon megrendezett Park World Tour, a Városligetben október 6-án, dr. Dosek Ágoston és Hegedüs Zoltán szervezése a biztosíték arra, hogy jövőre is újra pályázzunk. Ha nem Budapest, akkor más város. 1998-ban a nemzetközi pontszerző elitversenyekből kettő is lesz Magyarországon. Tehát nemzetközi megbecsültségünk még megvan, és maradjon is, hiszen rendezvényeink ellen általában kevés a kifogás.

A válogatottról
A korábbi évekből egy gyémántot villantok fel, az elmúlt ciklusból, amely beragyogja az egész magyar tájfutást: Oláh Katalin második világbajnoki aranya. Szégyenkezni nem kell női váltónk hetedik helyével sem a világbajnokságon.
Van titánunk a férfi tájfutásban is. Domonyik Gábor az elmúlt időszakban három arannyal örvendeztetett meg bennünket a juniorok között, és részese volt a férfi váltó ezüstérmének is. Junior VB-n Lubinszki Mária negyedik helye emelhető ki, a Főiskolai VB-n Domonyik bronzérme, Kovács Bernadett ezüstérme, Bokros Andrea hatodik helye a férfi váltó ezüstérme, a női váltó bronzérme, igen dicséretes tevékenység.
Tehát van még éltájfutásunk is. Sajnos egyik sem az elmúlt évben történt, de olyan jó még egyszer elmondani. Az elmúlt évben, akárcsak a korábbi években is sikerült részt vennünk minden világbajnoki jellegű IOF rendezvényen, és a nem hivatalos ifi EB-n is. Hogy ez mennyi kalapolás, koldulás, saját térítés eredménye, erre idő hiányában nem térek ki. Hegedüs Zoltán sokat tudna róla mesélni.
Nem beszélek sokat a norvégiai VB-ről ez nem a mi VB-nk volt, nem volt kellő motiváltság, nem volt kellő felkészültség, nem volt szövetségi kapitány, nem volt vezetője a válogatottnak, ennek ellenére többet vártam, de ezt kár lenne részletezni.
Új csillagunk azonban mégis van: Sprok Bence győzelme az ifjúsági EB-n mutatja, hogy érdemes dolgozni. tovább is.
Az elmúlt évről meg kell még említeni az új szövetségi kapitányainkat is, de mindenképpen nagy tisztelettel megköszönjük Dosek Ágostonnak a négyéves ciklusban végzett eredményes munkáját. Meg is van az oka, hogy nem tudta tovább vállalni, mint ahogy Monspart Saroltánál is.
Az elmúlt közgyűléstől a norvégiai VB-ig nem oldódott meg a szövetségi kapitányok kérdése. Az elnökség azóta kinevezte az új kapitányokat Hegedüs Zoltánt és Páhy Tibort. Nem mutatom be őket, sértés lenne. Elkötelezett emberek, akik elhanyagolható dotációért dolgoznak és ha kell pénzt is koldulnak, kalapolnak. Hegedüs Zoltán nehéz ember. Maradjon is az, de lelkesedése, szakértelme mellé már a mérsékelt higgadtság is jellemzi. Nem fogunk csalódni benne, akárcsak Páhy Tiborban sem, akinek ez az élete.
Nemcsak hivatalból vagyok optimista válogatottunk jövőjét illetően, 1979-ben Norvégia volt válogatottunk mélypontja, és jöttek utána tisztes magaslatok. És hiába nem üzlet ma már az élsport, kitermelődhetnek a sportág tehetséges szerelmeseiből új Oláh Katalinok, Domonyikok, a régi Oláh Katalin és Domonyik Gábor mellé. De csak szerelemből, csak saját zsebből így nagyon soká már nem mehet, meg kell oldanunk a válogatott menedzselését.

Diáksport
Értelmiségi jellegű sportágunknak az utánpótlást az iskolákban kellene biztosítani. Vannak is iskoláink, ahol fejlődik a tájfutás, lelkes tanárok közreműködésével. De tény, hogy a diákolimpiák programjából kiesve, esélyeink kisebbek lettek.
A tájfutás élvonalába jutni nehéz diáksportkörökben, de kitermelni a tehetségeket, akik majd egyesületben fejlődnek tovább, ez lehetséges.
Úgy érzem, a természetjárás, túrázás programjába való bekapcsolódás és nem az elszigetelődés útján több gyereket lehetne átvezetni ebbe a sportágba is. Szomorúan nézem napilapjaink hétvégi rovatait: triatlontól maratonig, hóvirágszedéstől múzeumlátogatásig – csak tájfutás nincs sehol. Ott lenne pedig a helyünk. Mindenesetre öröm számunkra, hogy tájfutók milyen sokszor szereznek jó helyezést a jó tanuló – jó sportoló versenyen. Hogy mi volt előbb, az értelmes gyerekekből lettek a tájfutók, vagy a tájfutás adott akaraterőt a tájfutáshoz, nem tudok választ adni rá, de azt hiszem, a kettő között van valahol az igazság.
Ha nem is központi program keretében, mégis minden évben megrendezzük a saját diákolimpiánkat – egyszer sajnos a négyéves ciklus alatt nem sikerült minden kategóriában –, és hivatalosan megrendezzük főiskolai bajnokságainkat is.

Sajtó és propaganda
Valamelyest javult a helyzet abszolút értelemben, mégis a legkevésbé ismert sportágak közé tartozunk. A nemzeti sajtó a szerény adatközléseken túl ritkán vagy alig közöl érdekességeket a sportágunkról, sportági sajtófelelősünk nincs. Lipiczky Ágnes sok szeretettel foglalkozott velünk, mint ahogy mi is vele mint kezdővel. Viszont ha komoly újságíróként akar befutni, nem fog nálunk maradni. Mondok néhány nevet, aki nálunk kezdte, aztán túllépett rajtunk: Kereszti András, Kő András stb. Mind nagy újságírók lettek, hát kezdetben ezt a kis sportágat adták nekik. Néha felvillan egy-egy TV-kép, aztán tovább semmi. Az iroda munkájába nem férhet bele a sajtóval való komolyabb foglalkozás, a lehetőségek határain belül foglalkoznak velük, nem mindig sikerül.
Sajtófelelősünk nincs, és ha lesz, magunk riasztjuk el, erre is tudnék példát mondani. Évekig volt sajtófelelősünk, aki a tizedik sértés után azt mondta, hogy köszöni, neki elég volt. Sokkal jobb a helyzet a vidéki lapoknál, ott egy-egy országos verseny még témának, komoly eseménynek számít.

Elnökség
A legutóbbi közgyűlés óta nyolc elnökségi ülésünk volt, a jegyzőkönyvük mindenki által ismert. A jegyzőkönyveket az utóbbi időben már egy kicsikét rövidítettük, ennek megvannak az előnyei, olvasmányosabb lett, megvan az a hátránya, hogy a köztünk lévő sokszor igen komoly vitákat nem közli a továbbiakban. De dolgoztunk. Az elnökség végig működőképes volt, határozatai és annak végrehajtásai követhetők voltak a sportág hivatalos újságjában. Lemorzsolódni csak az elnök morzsolódott le, döntésével ma sem tudok egyetérteni. Társadalmi vállalását viszont senkin nem lehet számon kérni, a becsülettel letöltött hét év dr. Holló Józsefnél többet nyom a latban, mint a le nem töltött egy. Az elnökség minden tagja a munkájában is túlterhelt, mindenki szeretetből tette, amit tett. A jegyzőkönyvekből olvashatták, milyen sokat vitatkoztunk, döntéseink lehetnek jók vagy rosszak, de sohasem felületesek.
A bizottságok működése mindig attól függött, hogy van-e egy karizmatikus egyénisége, aki ezt viszi, vagy nincsen. A legtöbb bizottságunk úgy működött, hogy van egy ember, aki a prímet viszi, a többiek legfeljebb kontráznak neki. De ez nem baj, a lényeg, hogy az eredmény meglegyen. Ha ebben a formában működik jól a dolog, hogy valaki viszi, és a többi csak segít neki, akkor legyen ez a forma. De vannak bizottságok, amelyek valóban bizottságként működnek. Annyi biztos, hogy az egyébként jól működő edzőbizottság nem volt képes ara, hogy helyettesítsen egy szövetségi kapitányt, pedig megtett mindent. Általában merev bizottságosdit nem tudunk megoldani, telefonkapcsolatok, versenyeken való találkozások. a működés módja.
Nagyon fontos a személykérdés, például a sí és a kerékpáros bizottság. Az, hogy a síbizottság feltámadt poraiból, és bajnokságokat akar rendezni, azt jelenti, hogy találtak maguknak egy megfelelő embert. Ugyanez a helyzet a kerékpáros bizottságban: addig erőszakolják, addig csinálnak propagandát, szereznek pénzt, kapcsolatokat, amíg végül beindult a kerékpáros tájfutás Magyarországon. Higgyék el, hogy ez is egy személyen múlott.
Még egy nem létező bizottságot szeretnék megemlíteni. Ez pedig a rádiós tájfutás bizottsága, ami még nincsen, de a legutóbbi elnökségi ülésen szó esett róla. Ez a sportág a rádióamatőr szövetség keretén belül működik, és nem tagja egyetlen nemzeti sportszövetségnek sem. ők szeretnének ebből a kötöttségből kiszabadulni, mi pedig abban a keretben szeretnénk őket fogadni, ha jóváhagyja az elnökség e bizottság működését, szeretnénk segítséget nyújtani ebben a kitörési kísérletben. egyetlen jogszabályt fel nem rúghatunk, egyetlen bajnokságot ki nem írhatunk, de jogunk van foglalkozni vele. Ha sikerül őket a sportelszigeteltségükből kimozdítani, ahogy mi annak idején kiszabadultunk 1969-ben a természetbarát szövetség keretei közül, akkor jó munkát végeztünk. Azt hiszem, hogy elkötelezettség nélkül egy ilyen támogatás megengedhető a mi sportágunk részéről, hiszen a mi térképeinket használják, a mi sportágunkkal rokon az ő sportáguk, semmi nem tiltja, hogy nekünk legyen egy ilyen szakágunk.

Iroda
A dr. Holló József által rögzített minimális lehetőségek alatt működik az iroda. Másodszor mondom a hősköltemény szót, nem találok rá más kifejezést. Valamikor négyen voltak erre a feladatra, és kisegítők, most egy fő és alkalmi kisegítők. Ez a fő, akitől mindent várnak, és aki meg is próbálja ezt a lehetetlent, néha sikerrel is. Fél év szerződést még megkötöttünk vele, az új elnökségnek lesz a feladata, hogy az ő sorsáról döntsön.
A legsúlyosabb gond volt a köztestületté válás, annak a rettenetes adminisztratív gondjait szintén neki kellett egyedül csinálni, miközben mi mindent kellett még csinálni, az az előzőkből kiderült, ez egy képzett jogászt igényelt volna, az OTSH-nak rendkívül nagy az adminisztratív kötelezettségi előírása. Az OTSH-tól névértékben nem kapunk több pénzt, viszont évek óta nő az adminisztráció, ami általában az egész magyar közigazgatásra jellemző. Ilyen irodafelépítéssel csak tűzoltás lehet a munka, ennek ellenére minden létező bajnokságot megrendeztünk, a pénzelszámolásunk rendben van.
Fontos a sportágunk első alapítványának létrehozása, bár még éveknek kell eltelni, hogy az egy százalékok gazdagítsák a sportot, köszönet érte Sipos Etelkának, aki a bejegyeztetést véghezvitte.

Környezetvédelem és erdészet
Közelednek az álláspontjaink, a budapesti szövetséggel közös rendezvényben összeültek a környezetvédők és a tájfutók, és nagyon kellemes hangú, nem tökéletes egyetértésben, de kellemes hangú megbeszélésben próbálták közelíteni az álláspontokat. Ennek ellenére óriási sikerre a továbbiakban sem számíthatunk, de amennyiben mi nem partizánkodunk, ők is többet engednek. Tehát kérek mindenkit, hogy gondos bejelentés, előkészítés után rendezzen versenyt a védett területeken, vonatkozik ez a vadásztársaságokra is.

Oktatás
Oktatási rendszerünk, edzőképzésünk kicsit elavult, itt ígéret született, hogy rövidesen születik egy oktatási terv.

Kiadványok
Egy csodálatosan szép kiadvánnyal gazdagodott a sportágunk dr. Dosek Ágoston könyvével, ilyen mű Magyarországon még soha nem született. Nagyszerűnek tartom, és a szponzori pénzekkel együtt nem jelent ráfizetést. A versenyszabályzat még nyomdafestékes, Zsigmond Tibort dicséri.

Rendezvényeink
Minden vidéki és budapesti bajnokság lezajlott, méltók voltak arra, hogy bajnokságnak nevezzük őket. Sok előnye van annak is, hogy évekkel előre megtervezzük, hogy ki rendezi az egyes országos bajnokságokat. Külön ki kell emelni még a Hungária Kupát, amelynél melegebb hangulatú és jól szervezett versenyt régen nem rendeztek. Dicsérték Norvégiából, Svédországból is.
Kiemelendő a Magyar Kupa versenysorozat, amelyet a következő évben már kiírtunk, ez egy kicsit hazai elit verseny, pontverseny, ami nem a bajnokságokon, hanem kiemelt kupaversenyeken születik meg, igen jó kezdeményezés. Nem hazai találmány, de úgy néz ki, hogy ebből is egy előrevivő versenysorozat születik. A Dunaholding terepfutó verseny szervezésében '97 októberében működtünk közre.

Az elnökségről
Az új elnökség összeállítására a terveket a tavasz táján elkezdtük, összeállt a jelölőbizottság dr. Rédl Gábor vezetésével, aki pénzt és energiát nem kímélve telefonált, versenyekre, vidékre utazott. Végül is a jelölőbizottság összeállított egy listát.
Ennek a leköszönő elnökségnek szégyenkezni, de dicsekedni valója sincsen, tette a feladatát, amennyire tőle tellett, és amennyire a körülmények lehetővé tették. Az, hogy itt vagyunk, és így vagyunk itt, nem elsősorban az elnökségnek az érdeme, hanem az Önök érdeme, akik életben tartották ezt a sportágat. De egy amerikai innovációs egyesület falára írt idézettel kezdeném: "Ahhoz, hogy helyben maradjunk, futnunk kell." Ez az elnökség csak ezt a futást tudta megcsinálni, hogy helyben maradjunk, de ahhoz, hogy fejlődjünk, jobban kell futnunk. És ehhez kívánok sok sikert az új elnökségnek.

dr. Szarka Ernő alelnök

Vissza a Tájfutás 1998/3 tartalomjegyzékhez!

Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!