A tájékozódási futás fizikai sportág, azonban a fizikai felkészültség senkit sem tesz alkalmassá a jó szereplésre, mivel a tájékozó
dási futás magas szervezettségű, szellemi munkával párosuló fizikai igénybevétel.A fizikai állóképesség alapjait a téli alapozás során lehet megsze
rezni, de ebben az időszakban kell időt szakítani az elméleti tudásanyag továbbfejlesztésére is. Természetesen a tájékozódási futás elméleti alapjainak tanulása elsősorban a kezdők számára fontos, de a haladó versenyzők is felfrissíthetik és fejleszthetik tudásanyagukat az alábbi témakörökben.Első lépésként a sportág bemutatásával, megismertetés
ével avassuk be a kezdőket videofilm (A tájfutás tanítása), diafilm vetítés, fotók segítségével. Az előadásba már a saját egyesület életét, élményanyagait, versenyzőinek élménybeszámolóit is be lehet építeni, csak úgy mint a sportág "kézzel fogható" eszközeinek bemutatását. (Például tájoló, térkép, szúróbélyegző állvány, bója, versenyzőkarton, sportfelszerelés.) Akinek megtetszett az erdők sportja a tájfutás , azok már látogathatják is a következő edzéseket, ahol az edző saját módszere alapján kidolgozott szisztéma szerint oktatja sportágunk elméletét. Az edző számára fontos a pedagógiai szempontok alkalmazása, mégpedig: korosztály elve, fokozatosság elve, állandó visszajelzés és ellenőrzés elve, szemléletesség, állandó motiváltság elve, gyakorlás, rendszeresség.A k
ülönböző "agyat mozgató" feladatok központjában a sportág legfontosabb segítőtársa, a térkép áll. Ha a versenyző jól ismeri a térképet, akkor a későbbiekben edzéseken, versenyeken könnyen azonosítja a terepet, gyorsan megállapíthatja a menetirányt, a legcélszerűbb útvonalat és az ehhez szorosan kapcsolódó futósebességet is. A térkép megismerésére, a különböző technikai feladatokra pl. útvonalválasztás sok időt kell fordítani, nem csak a térképes terepedzéseken. A sportághoz szükséges és elengedhetetlen különböző képességek, készségek fejlesztését a monoton futóedzések mellett, a rossz időjárást kikerülve az alapozó időszakban tantermi és tornatermi edzéseken lehet megoldani. Ebben a dolgozatban elsősorban a tantermi elméleti, technikai gyakorlatokat soroljuk fel. Az alábbi feladatokat többféleképpen lehet csoportosítani. A legfontosabb, hogy a kezdőknek könnyebb, míg a haladó versenyzőnek nehezebb példákat lehet készíteni.Technikai feladatok, gyakorlatok, játékok
Alaprajzkészítés
Térképjel és szimból felismerése
Az edzők általában rendelkeznek versenyekről megmaradt berajzolt és szimbóllal ellátott térképekkel, amelyeket itt is lehet használni. A feladat egyszerű a versenypálya pontjait és a szimból jelent
ését kell lejegyezni.Pontberajzolás időre
A versenyző mintatérképről ver
senypályát rajzol át.A berajzolás időre történik, az értékelésnél figyelembe kell venni a helyes sorrendet, számozást, pontosságot.
Plusz feladatként a szimbólt is meg lehet rajzoltatni.
Korábbi versenyek térképeinek elemzése
Ennél a feladatnál a visszaem
lékezés fontos, a versenyző önkritikát gyakorolhat (haladók).Háromdimenziós domborzat
Gyurmából vagy homokasztalon elkészíthető a térkép h
áromdimenziós mása. Ezen a "terepen" pályatervezési, útvonal-követési gyakorlatokat lehet végezni.Szöveggel megadott útvonal
Az edző vagy egy versenyző által előre elkészített, me
gtervezett versenypályát használunk fel. A pályát készítő a saját maga által választott útvonalat hangosan mondja, a többiek próbálják követni és berajzolni azt a képzeletbeli pályát a saját térképükön. A feladat lényege a térkép és a térképjelek komplett megfigyelése, megismerése, használata.Iránylevétel
Irányszöglevétel gyakorlása versenytérképen. A versenypálya összes átmenetét lemérjük, és a szögértéket felírjuk. Fejleszti a térkép és a tájoló használatát.
Iránymenet-gyakorlat
Az előző gyakorlat fordított mása. Előre megadott rajtból, több meghatározott irányszöget (egyéb átmenetek iránysz
ögei) adunk meg, és ezek alapján kell a versenypályát megrajzolni a térképen. Az átmenetek hosszát is meg kell adni. A szimbólt egyénileg lehet megrajzolni.Távolságbecslés
Közös, csoportos gyakorlat. Az edző előre megrajzolt v
ezértérképet oszt ki, és a kódok alapján megadott pontpárok között ránézésre kell a távolságot megbecsülni. A gyakorlat nehezíthető, ha gyorsabban végezzük.Szintkülönbségbecslés
Az előző gyakorlathoz hasonlóan a pontpárok között ezúttal a szintkülönbséget kell megbecsülni.
Útvonalválasztás
Elsősorban olyan pontok közötti átmeneteket alkalmazzunk, ahol több, esetleg 4-5 útvonal közül lehet választani.
Az edző egyénileg ér
tékeli a választott útvonalat.A feladat két részre bontható:
előre berajzolt útvonalak közti választás,
a versenyző maga rajzolja be a számára legmegfelelőbb útvonalat.
Emelkedő vagy lejtő
Domborzatilag szabdalt területről készült térképen rövid, 8-10
pontos pályát jelölünk be, majd a logikus útvonalat is berajzoljuk. Feladat: eldönteni, hogy a pontok közötti útvonalon felfelé vagy lefelé kell haladni.Völgy vagy gerinc
A fenti feladathoz hasonlóan pályát készítünk, ahol az ellenőrző pontokat völgybe v
agy gerincre rajzoljuk. Feladat: eldönteni, hogy melyik pont van völgyben, melyik gerincen.Keresztmetszet
Versenypályán megrajzolt útvonalnak szerkesszük meg a keresztmetszetét. Jelöljük be az ellenőrző pontokat is. Hat
ározzuk meg a pálya szintkülönbségét is.Térképdominó játék a térképpel
Egy térképet szétvágunk szabályos alakúra, 20-40 darab
ra. Ezeket a lapokat lefordítjuk, és mindenki húz egyet. Az edző egy részletet tesz az asztalra. A játékosok egymás után próbálják lerakni a kártyát, ha nem jót próbál, akkor húz még egyet, és a következő játékos próbálkozhat. Az a győztes, akinek először elfogy a kártyája. A játék vége: a térképet kirakták a játékosok.A továbbiakban a sportág számára rendkívül fontos szel
lemi képességekkel és a pszichikai tényezőkkel foglalkozunk. A tájfutás sajátossága az intenzív szellemi, érzelmi, akarati terhelés, amely együttesen jelentkezik, és kölcsönösen hat egymásra.A szellemi képességek közül megfelelő gyakorlatokkal tovább fejleszthetők: a megfigyelőképesség, a figyelem-összpontosítás, a figyelemmegosztás, az áttekintőképesség, a memória, a képzeleterő, a logikus gondolkodás és a kombin
ációkészség.Szellemi képességet fejlesztő gyakorlatok
Memóriagyakorlatok
A verseny folyamán a rajttól a célig rengeteg információ segítségével kell végighaladni a versenypályán. Információk megfigyelése, felvétele, raktározása.
Egész térkép memorizálása
Mindenki egyforma térképrészletet kap kb. 1-2 négyzet
kilométer , 30 másodperc tanulmányozás után egy-egy versenyző szóban beszámol arról égtájak és helymeghatározás szerint , mit jegyzett meg. A többiek figyelnek, és a kihagyott részleteket kiegészítésként elmondják.A térkép rajzolása
Egy bizonyos térképrészletet 2 percig lehet tanulmányoz
ni, majd emlékezetből lerajzolni.Szómemorizálás
40 szót 2 percig lehet olvasni, majd emlékezetből leírni 2 perc alatt.
Térképjel-memorizálás
20-40 térképjelet lehet figyelni 2 percig, majd emlékezetből lerajzolni 2 perc alatt.
Memóriajáték
Bizonyos mennyiségű térképrészletpárokat tartalmazó kártyalapo
kat készítünk. Ezeket összekeverjük, és lefelé fordítva, szabályosan sorba elrendezzük. Egy játékos egyszerre két lapot vesz fel úgy, hogy azokat mindenki lássa. Ha a lapok megegyeznek, akkor elteszi, ha nem, visszarakja lefordítva, és a következő játékos húz lapokat. A győztes, aki a legtöbb párt összegyűjti.Az előző játékot úgy nehezíthetjük, hogy a térképrészletet párosíthatjuk a szimbóljaival, ugyanazon térképrészlet más méretarányú párjával, domborzati fázisnyomatával.
Figyelem és koncentráció képessé
g fejlesztő gyakorlatokTérképösszerakó (puzzle)
Az edző által elkészített, kivágott térképrészletek összerakása időre.
A feladat nehezítése:
két különböző térkép darabjait keverjük össze;
szabálytalan alakúra vágjuk szét a térképet.
Adott térképjelek keresése
Az edző által megadott térképjel keresése egy egész térképen időre, darabszámra.
Adott betű keresése
Az előző feladathoz hasonlóan újságlapról vagy cikkből bizonyos betűk keresés időre, darabszá
mra.Labirintusjáték
A résztvevőknek kiosztju
k az alábbi játéklapot (III. melléklet).Adott jelre a rajtból elindul mindenki az A, B, C, D, E-vel jelölt útvonalak egyikén. Az 1, 2, 3, 4-es pontok érintésével a célba kell eljutni. A versenyt időre lehet játszani.
A játék nehezítése csak szemmel követhetjük az útvonalat.
A pszichikus tényezőkkel külön kell foglalkozni, mert k
ialakulásukat bizonyos mértékig örökletes, veleszületett tényezők, másrészt a gyakorlás, a külső tényezők befolyásolják. Sportági speciális gyakorlatokkal is feltétlenül fejleszthető jellemvonások: döntési képesség, határozottság, önismeret, motiváció, kitartás.A különböző technikai feladatokat, képességfejlesztő gy
akorlatokat jól lehet hasznosítani különböző fizikai edzéseken, edzőtáborokban. Természetesen ezen anyagban található feladatok, játékok csak töredéke az edzők által alkalmazott és jól bevált módszereknek, hiszen újabb és újabb feladatokat lehet készíteni.A dolgozatban a tájékozódási futó sportágat megtanulni vagy megtaníttatni akaró versenyzők és edzők számára gyűjtött
ünk segédanyagot. Természetesen ezek alkalmazásával hosszú folyamat apró lépéseit lehet elkezdeni, hogy minél jobb és eredményesebb tájfutó versenyzőket neveljünk.Forrásanyagok:
Dr. Vízkelety László: A tájékozódási futás alapismeretei (1973)
Hanusz Mária: A tájfutás tanítása (1984)
Vittek Lajos: Tájékozódási futó ABC (1973)
László F. Csaba: Tájfutók könyve (1982)
Fehér Ferenc
Magyar Testnevelési Egyetem
Tájfutó Szakedzői szak levelező tagozat