Utazás: Erről már többen írtak, ezért ezt nem részletezem, de köszönetet kell mondani az oslói magyar konzulátusnak és az ottani magyar kolóniának az önzetlen segítségnyújtásukért.

Jelentkezés: A megérkezésünk kicsit komédiába illőnek tűnt, mivel kb. tíz percünkbe került, mire megértették, hogy mi a magyar nemzeti válogatott vagyunk, és nem egy magyar egyesület, akik a nézők versenyére érkeztek.
Ez a hozzánk állás ha nem is ilyen durván, de végig érezhető volt. Nem mi és hozzánk hasonló "kis" nemzetek álltak a rendezők figyelmének középpontjában. Csak egy kis példa: A szállásunk kb. 2,5 km messze volt a versenyközponttól, és nem mi laktunk csak ilyen szálláshelyen. A csapatvezetői megbeszélésen külön kellet kérni a rendezőket, hogy a buszok a különböző szállásokat is érintsék rajtba menet, mivel a menetrendet csak a VK és a rajt között tüntették fel. Megjegyzendő a VK mellett volt az "elit" szálláshely.

Szállás, étkezés: A szállásunk magánháznál volt egy apartmanban, konyhával, pótággyal és reggelivel, ebédcsomaggal (ez 2-3 db szendvics + egy gyümölcs volt), a fennmaradó étkezéseinkről magunk gondoskodtunk, részben itthon vásárolt konzervekkel, főzéssel, és részben pedig az égből pottyant segítségből, amelyet a Norvégiában élő Horváti család prezentált részünkre. Igazán meglepődtünk ezen a nagyvonalú segítségnyújtáson, és ezúton is szeretnék nagy-nagy köszönetet mondani az egész csapat nevében! Zavaró volt viszont a VK-tól való távolság, különösen a csapatvezető szemszögéből, ami a versenyek előtti, közötti sok gyaloglás miatt már komoly fáradsággal járt. Ennek áthidalását nem sikerült megnyugtató módon megoldanunk, Kesztyűs Szilvi aktív közbenjárásával sem, pedig a háziak is besegítettek egy alkalommal.

Terepbemutató: A távolság a terepbemutatóra való kijutásunkat is megnehezítette, a helyszín szintén a VK közvetlen közelében lett kijelölve, mégpedig számomra meglepő módon, mindhárom versenyszámra egységesen! Gazdaságos megoldás, de a 2,5 km², amit kijelöltek, nem elégíthette ki a nem versenyző csapattagok mozgásigényét. A térképről már előre elmondták viszont, hogy a kalliókat, amit a terepbemutatón szürke fedéssel ábrázoltak, a versenyeken már sárga fedéssel fognak jelölni. Viszont büszkén állították, hogy csak az 1 m-nél nagyobb sziklákat jelölték a térképeken.
Egyébként a terep nem okozott különösebb meglepetést, tipikusan skandináv terep annyi különbséggel, hogy érződött a városhoz közeli elhelyezkedés. Egy igazi meglepetés azonban adódott, mégpedig az időjárás okozta ezt. A 30 °C körüli hőmérséklet nem nevezhető tipikusan skandinávnak, és főleg nem akkor, ha ez hetekig is eltart. A meleg az egész verseny alatt kitartott, és így nem kis megterhelést okozott a versenyzőknek.

Megnyitó: A tájfutás 100. születésnapja jegyében zajlott a megnyitó, sok furcsa elvont ötlettel 2,5 órán át, aminek első 40 percet állva, a stadionon kívül töltöttük el. Ez főleg a másnapi verseny miatt volt fárasztó, és így a csapatok nagy része a műsor vége előtt távozott. Egyébként a nézőktől belépődíjat szedtek!

Versenyek: A térképhelyesbítők által emlegetett 1 m alatti sziklák nem ábrázolása már a verseny előtti napon megdőlni látszott, ui. az előre kiadott szimbollistán több sziklapont is 0,8 m mérettel szerepelt ...

A rendezés, a lebonyolítás zavartalan volt. Néhány apróságot azonban nem értettem. A klasszikus selejtező és döntő célja miért volt egy helyen, és miért voltak a női és férfi pályákban közös szakaszok, az utolsó 2 km-ek miért futottak ugyanazon a területen mint a selejtezők? Az már mellékes, hogy a férfi pálya győztes ideje 10%-kal meghaladta a szabályzatban előírtat, a sprint selejtezőjén egy kézilabdapályánál alig nagyobb terület állt rendelkezésre a bemelegítéshez, a váltón a férfi pályák legjobb idői messze elmaradtak a beharangozottól, a klasszikusverseny után elfelejtették kihirdetni a 4–6. helyezetteket (ezt a sprint eredmény hirdetésén pótolták ), a sprint és a váltó pályáinak utolsó 1,5–2 km-es szakaszai azonosak voltak, a korán indult versenyzők a sprint döntőjének lefutása után visszajuthattak a rajtba, ui. a rendezők ott biztosítottak fürdési lehetőséget, a sprint és a váltó között a nézők versenyét a váltó terepet is részben magában foglaló területen rendezték, és az összes egyéni versenyen két perces indítási időközök voltak.
Talán nem lennék ennyire kritikus egy „tájfutó kishatalom" által rendezett VB-n. Egy norvégiai jubileumi VB-n azonban számomra ezek olyan bakik, amelyeket meg kell említenem, és ha nagyon kritikus lennék még akadna néhány olyan, ami ezek mellé kívánkozik.
Ezek azonban nem befolyásolták a versenyzőket, és valóban a legjobbak győzelmével zárultak a versenyek. A mezőny talán Lucie Böhm és a dán csapat győzelmének örült a legjobban, mivel a klasszikus után félő volt, hogy csak egy himnuszt hallhatunk az egész VB alatt. De a versenyek hallatlan izgalmasak voltak, és mint a váltó is bizonyította, a legjobbak is képesek szarvashibákra, és a versenyek az utolsó pillanatig sem lefutottak. Nagyon jó volt azonban a váltó versenyen az élő közvetítés a terepről, aminek a segítségével tanúi lehettünk annak, hogyan előzi meg a dán csapat a finneket.
A viszonylag kis számú (kb. 5–7000) nézősereg szerintem igazán jól szórakozhatott, és szurkolhatott amihez adva volt minden feltétel.

Eredményeink: Nem indultunk el hatalmas reményekkel, és nem tértünk haza hatalmas sikerekkel sem. Az alapvető céljaink a döntőbe kerülések lehettek és a váltón a 10. hely közelébe kerülés.
A döntőben a klasszikus versenyen csak ketten képviseltük csapatunkat. Ez szerintem nem túl jó, de nem is rossz eredmény. Azt gondolom, ez azzal magyarázható, hogy a VB mindig más, mint akármilyen más nagy verseny. Szerintem többen képesek lehettek volna a döntőbe kerülésre, ha elhiszik, hogy képesek rá, még ha nem is tudtunk ebben az évben skandináv tapasztalatokat gyűjteni. Na és a sorsolásnál sem árt a szerencsével jóban lenni, mivel a klasszikus selejtezőn Sziszi indult másodiknak a csoportjában, a sprint selejtezőjén pedig én rajtolhattam elsőnek. A klasszikus döntőben sajnos én is abba a hibába estem, hogy a VB-hez mérten akartam versenyezni, nem pedig magamhoz mérten.
A sprint versenyen a döntőbe kerülések jól sikerültek, a döntők már kevésbé.
Azt gondolom, hogy a váltóink is ennek az előbb említett felfogás-, vagy inkább taktikabeli hibáinak köszönhetik eredményüket. A személy szerinti értékeléstől eltekintenék.

Hazautazás: Rohanás !!! A váltóról a csapat úgy indult el haza, hogy én még a pálya felénél sem jártam. Ennek az volt az oka, hogy a norvég közlekedési viszonyok nem tették lehetővé azt, hogy a banketten tudjunk maradni, jóllehet a repülőnk csak másnap délben indult haza. Így a nagy nehézségek árán szerzett buszos segítséghez kellett alkalmazkodni, és a Horváti családnál töltöttük az estét Oslóban. Ettől eltekintve remekül hazaérkeztünk.
Ui.: A jövőre nézve csatlakoznék dr.Szarka Ernő véleményéhez, hogy ha teljes csapat nem is, de egy vezető mindig utazzon a csapattal.

Viniczai Ferenc

Vissza a Tájfutás 1997/7 tartalomjegyzékhez!

Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!