Merre tovább?
Az alábbiakban leírtak még formálódó gondolatok, semmiképpen sem bírálat, inkább előretekintés, összegzés.
Önvizsgálat. Mit akarunk és mit vagyunk hajlandók tenni sportágunkért?
1. Hagyni, hogy hétvégeken szórakozzunk saját gyönyörűségünkre bármely színvonalú eseményen. (tájfutásöregek sportja)
2. Ezen kívül, vagy ehelyett teljes és szabályosan felépített versenyrendszert működtetni, lehetoséget teremteni az élvonalnak a fejlődésre, válogatott keretet fenntartani, nyitottá tenni a sportágat bárki számára, mint ideális szabadidősportot?
3. Megvannak-e a 2. pont személyi és anyagi feltételei, és ami a legfontosabb, van-e valakinek szakmai elképzelése netán koncepciója a továbblépésről?
A fenti kérdésekre nincs válasz, vagy ha van, az csak nemleges lehet. Egyelőre...
Gondolkozzunk együtt, elemezzük jelenlegi helyzetünket, lehetőségeinket. Állítsunk fel fontossági sorrendet. Egyfajta elemzésnek szántam a Tájoló idei utolsó számában felsorolt kérdéseket.
Neked mik a legfontosabb kérdéseid? És válaszaid?
Fejlődésünknek számos gátja van, kialakult szokásaink, megrögzött gyakorlatunk. Fel kell tennünk eretnek kérdéseket is. Szükség van-e a tájfutásnak minősítésre, rangsoroló versenyekre, válogatott keretre, szövetségi kapitányra, szövetségi irodára...
Biztos vagyok benne. hogy a fentiek, és még számos más intézmény megszüntetése egyszerűsítené, könnyebbé tenné a további munkát, a tájfutás továbbra is tájfutás lenne, és nagyon sokan ezután is megtalálnák a szórakozásukat benne.
Abban is biztos vagyok, hogy ebben az esetben a további fejlődés lehetősége megszunne, ezért a fenti intézményekre legalább is valamilyen formában szükség van.
Tehát szükség van olyan tájfutókra (nem külső emberekre), akik nemcsak felteszik a kérdéseket, nemcsak választ keresnek rájuk, hanem meg is valósítják elképzeléseiket.
A megvalósításnak viszont van egy óriási akadálya és ez nem a pénz, hanem az, hogy minden (?) tájfutó meg van győződve arról, hogy lehetetlen komoly célokat elérni. Ergo, a tájfutás más, mint a többi sportág. A magyarázat: sportágunk nem ismert, nem népszeru, nem látványos, nem "olimpiai" nem reklámhordozó, nem érdekli a szponzorokat stb.
Nos, ilyen felállásból valóban nem lehet elérni semmit, marad az ásó, kaparjuk el magunkat.
Mindehhez járul még, hogy sportágunk saját forrásból nem tud fejlődni. Sem a szövetségnek, sem a szakosztályoknak (néhány kivétellel) nincs pénze az alapvető célok elérésére sem.
Kezdő lépésként meg kell keresni azokat, akik mindezen valóban meglévő hátrányok ellenére vállalják azt, hogy tesznek valami hasznosat a tájfutás érdekében és képesek is rá, azaz van ötletük, kitartásuk is hozzá, van pozíciójuk, kapcsolatuk, financiális lehetőségeik, mindezek mellett tájfutó személyiségek.
Milyen konkrét feladatokat látok fontosnak:
- Népszerűsíteni kell a tájfutást, melynek két formáját valósíthatjuk meg: egyikben a résztvevőknek, másikban a nézőknek mutatjuk meg. Olyan nyílt versenyek kellenek, nagy propagandával, ahol bárki elindulhat, természetesen kerékpáros kategóriákkal is, tájékozódási ismeretek átadásával, nagy felhajtással. Több egyszerű pálya kell kívülállóknak, a sportágban tapasztaltabbakká válóknak pedig többféle stílusú versenyfajta. A "csak a klasszikus pálya az igazi" állásponttal az emberek többségét kizárjuk a tájfutásból. Ezzel szemben minél többféle formát nyújtunk, annál többen találják meg a helyüket benne. A sokféle változat közül van kettő, amelyik ráadásul a nézők (TV nézők(, tehát nemcsak a résztvevők számára is izgalmas, látványos lehet: a parktájfutás és a villámtájfutás (nemcsak parkokban).
- Ahhoz, hogy vállaljuk a tájfutás népszerűsítését, vállalnunk kell azt is, hogy az egy nagyszerű sport, amit persze mi jól tudunk, de ehelyett elfogadjuk és kifelé is terjesztjük, hogy csak az "ütődött" tájfutóknak az. Mi másfajta emberek vagyunk, mint a többi. Szakítani kell ezzel az öngyilkos szemlélettel, hiszen csak annyit tudatosítunk a társadalomban, hogy ez a legegészségesebb sport mi is lenne más, mint amelyik természeti környezetne egyidejűleg fizikai és szellemi kikapcsolódást nyújthat akkor ennél jobb propaganda szlogen nem is kell. Ezt lehet vállalni, ki kell állni vele mindenki elé. Ha pedig tudunk nyújtani valamit sok ember számára, akkor az attól kezdve érdekes lehet a médiák, a szponzorok számára is.
- Ahhoz, hogy a TV-ben, rádióban, újságokban helyet kapjunk, a legfontosabb megtalálnunk azokat, akik a kapcsolatot tartják az újságírókkal, szerkesztőkkel, ellátják őket információkkal (megfelelő formában), meghívjuk őket az eseményekre, és megtalálják azokat a dolgokat, amikkel hatni lehet rájuk... (pl. a hirdető, támogató cégek médiakapcsolatait fel kell használni).
- Minden tájfutó büszke arra, hogy mi óvjuk a természetet, sőt erre neveljük tagjainkat. Ámde mit ér ez, ha ezt nem tudják rólunk, s ami még rosszabb pl. az erdészek sokszor az ellenkezőjét terjesztik rólunk, de legalábbis mindig a szövetséget találják meg, ha valami problémájuk akad, hiszen a szervezetlen turistákat stb. nem lehet elérni.... Amellett, hogy továbbra is valóban mindent meg kell tennünk a környezet óvása érdekében, propagandát kell kifejtenünk, minél többen ismerjenek minket erről az oldalunkról is. Adott témákban pedig még pályázni is lehet, pénzt is lehet kapni: szemétszüret, környezetkultúrára nevelő program iskolásoknak stb. Ha pedig valaki egészségvédelmi programot állít össze a tájfutásra (is) alapozva az szintén pályázhat, de önfinanszírozó foglalkozások is szervezhetők.
- A szövetség és a szakosztályok a jövőben csak üzleti alapon működhetnek, ha támogatás nincs, vagy csak kevés van. Szolgáltatást kell nyújtani és meg kell kérni az árát. Persze hiába emelnénk a nevezési díjast napi 1000 Ft-ra, mint a nyugati országokban, ha nem tudja senki megfizetni. Akkor úgy járunk, mint az M1 autópálya fizető szakasza, amit elkerülnek. Ezért is kell kifelé nyitni és versenyrendezésben nyílt versenyek, minél több versenyző bevonása szükséges, és ezeken a (tömeg)versenyeken a szponzorok, hirdetők igényeit szintén ki kell szolgálni. Meg kell találni a lehetőségeket, először a tájfutó személyiségeken keresztül, aztán kisebb közösségekben (lokálpatriotizmus), majd, ha valóban jelentős eseményeket tudunk rendezni, akkor az országos médiák, nagyobb cégek figyelmét is felkelthetjük.
- Nemzetközi eredményekre is szüksége van a tájfutásnak. Egyrészt a figyelem felkeltéshez, másrészt ha adódik szponzor, vagy hirdető, az valamilyen teljesítményt el fog várni, különben ki sem nyitja a pénztárcáját. Tehát a válogatott keret(ek)nek eredményesen muködniük kell. Ami szintén személyi, szakmai és anyagi igényekkel jár. Ebben, és a fent említett témákban nagy szerepe van a szövetség mindenkori elnökségének.
- A közeljövőben pedig tisztújítás esedékes. Az utolsó gondolat, amit még leírok, ezzel kapcsolatos. Íme az általam elképzelt vezetői gárda:
ELNÖK
ELNÖKSÉG
"SZAKMAI TESTÜLET"
főtitkár
menedzserek
bizottságvezetők
szövetségi kapitány
FELÜGYELő BIZOTTSÁG
A szakmai testület tagjai kidolgozott javaslatokat terjesztenek az elnökség elé, amely dönt a végrehajtásról és annak módjáról, majd ellenőrzi és számon kéri a végrehajtást. A Szakmai testület dolgozik, de nem szavaz a saját javaslatairól és munkájáról. Az elnökség és/vagy menedzser(ek) kell, hogy kialakítsák a kapcsolatokat, melyek meghatározzák a sportágunkat alkotó képet, melyen keresztül aztán a financiális megoldásokat is fel kell építeni és ápolni.
Fontos, hogy az elnökség tagjai közül a többség aktív tájfutó versenyző és versenybíró legyen, 35 éves kor alattiak is. Mindannyian rendszeres résztvevői legyenek versenyeinknek, eseményeinknek, ha már ezt a mi sportágunk egyedülálló módon, de nagyon helyesen lehetővé teszi.
Sokat töprengtem a most leírtakon, remélem, ezzel nem vagyok egyedül. Kiki másképp értékel, mást tekint fontosnak, de abban bízom, hogy nemcsak én, hanem nálam bölcsebbek is szembesülnek a gondokkal, és tetteink nyomán formálódik sportágunk a mai igények szerint.
Hegedűs Zoltán
Vissza a Tájfutás 1997/7 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!