Elnökségi határozatok


Szeptember 15.

Az ülés legfontosabb mozzanata, hogy beiktatásra került Hegedüs Zoltán mint felnőtt, Páhy Tibor az utánpótlás korúak szövetségi kapitánya. Hosszan véleménycsere alapján a munkaköri leírást és a pénzügyi kérdéseket a következő ülésre pontosítják a kijelölt személyek.
Hegedüs Zoltán beszámolt a Junior VB eseményeiről, értékelte a tapasztalatokat. Dr. Szarka Ernő a norvégiai felnőtt VB-ről adott tájékoztatást: tapasztalt bíztató jeleket, és kijelentette, hogy megoldást kell találni a hibák kiküszöbölésére. Elismerve a feladat nehézséget többen a motiváció, illetve az edzési, felkészülési hibákra mutattak rá, a történtek a mai tájfutás hű tükrét adták. A VB ideje alatt tartott IOF munkáról és a jövő irányairól Hegedüs András a foot-O, Zentai László a térképbizottság tagja számolt be.
A Magyar Kupával kapcsolatban Zsigmond Tibor készített előterjesztést tárgyalta az elnökség, döntött a versenysorozat bevezetéséről, elfogadta a bizottság tagjait (Makra Zsigmond, Scultéty Gábor, Vass László). A Magyar Kupa versenyek fő kritériumaként az elitversenyek térbeli elválasztását jelölték meg, a részletek megoldását a rendezőkre bízva. Az elnökség az 1998-ra érvényes rangsoroló jogdíj összegét 20.000 Ft-ban állapította meg, Magyar Kupa verseny a duplája.
Az MTFSZ alapszabályával kapcsolatban az OTSH kifogásokkal élt – nevezetesen jogtalannak tartja a megyei képviselők szavazatát. Az elnökség tudomásul vette, hogy a jogszabályba ütköző paragrafust érvénytelennek kell tekinteni, mindemellett további tárgyalásokat kell folytatni az OTSH illetékeseivel, és a következő közgyűlésen javaslatot tesz a probléma feloldására. A helyi alapszabályok megalkotásában a megyék jogos segítségkérésre Veresné Sipos Etelka vállalta az együttműködést.
Az orfűi Hungária Kupát értékelve az elnökség csak dicsérően nyilatkozott, és köszönetet mondott a lelkes rendezőgárdának. Sőtér János javaslatát egy 1998-as budapesti HK-ra vonatkozóan későinek, megfontolandónak tartotta az elnökség.
Döntött az elnökség az alapítvány létrehozásáról. Hosszas vita folyt a kuratórium tagjainak kiválasztásáról. Az eredeti javaslat három önjelöltjét az elnökség további, az országot országot területileg jól képviselő tagokkal szándékozik kiegészíteni, a névsort a következő ülésre kell előterjesztenie a kijelölt elnökségi tagoknak.
A tájkerékpáros bizottság jelentése szerint a szakág teljesítette a bajnokság rendezésére szabott követelményeket felnőtt férfi kategóriában, ennek alapján az elnökség engedélyezte a pontversenybe nem számító F 21 kategóriájú tájkerékpáros magyar bajnokság megrendezését.
A titkársági tájékoztatóban a pillanatnyi gazdasági helyzetről, a tervezett Dunaholding terepfutóversenyről, és a környezetvédelmi fórumról kapott hírt az elnökség. Tisztelettel emlékeztek meg Bíró Pali bácsi elhunytáról.
Döntés született a következő apróbb kérdésekben:


November 10.

Az elnökség mandátumának végéhez közeledve készül a stafétabot átadására. A tagok a következő ülésre kapták feladatul, hogy saját részterületükről írásban számot adjanak, mely részekből összeáll az egész elnökség beszámolója.
Az elnökség szavazott az újonnan létrehozott Tájfutásért országos alapítvány kuratóriumának tagjairól: Kissné Kis Mária, Lux Iván, Scultéty Gábor, Szarka Ernő, Takács István, Veresné Sipos Etelka, Vass László alkotja a 7 fős kuratóriumot (időközben Lux Iván lemondása révén a tartalékként megszavazott Pelyhe Dénes vállalta a kuratóriumi tagságot.).
Véglegesítésre került az újonnan kinevezett szövetségi kapitányok (Hegedüs Zoltán és Páhy Tibor) szerződésének szövege és feladatai, a megbízatás 1999 szeptember 30-ig szól. Egyben kérte a szövetségi kapitányokat az elnökség, hogy a bizonytalan anyagi háttérre való tekintettel a következő ülésre egyelőre a tavaszig terjedő időszak költségvetését állítsák össze.
Tájékoztató jelleggel elfogadta az elnökség a jövő évi versenynaptárt, mely a rangsoroló versenyeket és a bajnokságokat tartalmazza.
Tudomásul vette és támogatásra méltónak találta az elnökség a sítájfutó bizottság terveit, három versenyt tartalmazó versenynaptárát, mely az ausztriai VB-re való válogatás alapja, és várja a bizottságtól, hogy a nemzetközi szabályok figyelembe vételével tovább dolgozzon a versenyszabályzaton.
Meghallgatta Dosek Ágoston beszámolóját a parktájfutó világverseny lebonyolításáról. A nemzetközi színvonaló, minden résztvevő megelégedésére szolgáló rendezvényért külön köszönetet mondott az elnökség a két főszervezőnek, Dosek Ágostonnak és Hegedüs Zoltánnak.
Döntés született az év végi díjazásokról. Titkos szavazás alapján a Ripszám–Henrik emlékérmet a sportágunkban kifejtett sokéves munkájáért Argay Gyula, Páhy Tibor és Szokol Lajos érdemelte ki, az év edzője az edzőbizottság javaslatának figyelembe vételével a legtöbb bajnoki pontot szerzett szakosztály, a SZVSE edzője, Gera Tibor lett. Az év sportolói Domonyik Gábor (harmadszor) és Lubinszki Mária. A Silva–díjat egyhagú szavazással dr. Dosek Ágostonnak – volt szövetségi kapitánynak – ítélte az elnökség. A halhatatlanok albuma összeállítására, sportágunk múltjának ápolására, nagyjainak elismerésére Veresné Sipos Eta kapott megbízást. Továbbá az éves munka elismerésére jelvénydíjazást tervez az elnökség, részletek a következő ülésen.
Felmentette az elnökség a rangsoroló versenyek rendezési jogdíja alól az 1998. évi éjszakai versenyek és bajnokságok rendezőit.
Elfogadta a DTC elnökségének fellebbezését Kottmann Dezső átigazolásának ügyében, módosította az ad hoc bizottság által bejegyzett dátumot. A Vass László által benyújtott új tagdíjszámítási módszert továbbgondolásra alkalmasnak ítélték és a részleteket a következő - december 8-i - ülésre kérték.

(L. Á.)



Vissza a Tájfutás 1997/7 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!