Eljutottunk a bajnokságig

Ebben az idényben működött eloször a tájkerékpáros bizottság, egy agilis megszállott, Kovács Péter vezetésével. Már az idény elején megfogalmazódott, hogy jó lenne bajnokságot kiírni ebben a versenyszámban. Az elhamarkodott döntések helyett az elnökség jóváhagyásával olyan kritériumokat állítottak a szakág elé, amelyek teljesítése garancia lehetett arra, hogy ne váljon nevetségessé, értéktelenné a bajnoki cím ebben a számban. Mindkét nem és több kategória is bajnoki befutó lehetett volna, de egy év alatt az is komoly eredmény, hogy a felnőtt férfiak végül is a tájfutóidény után megküzdhettek a bajnoki címért.
Az év során elsősorban a tájfutóversenyek után, azonos helyszínen megrendezett futamok szolgálták a népszerűsítést. Ezekrol a versenyekről elmondható, hogy nem kímélték azokat az indulókat, akik a gyalogospálya teljesítése után pattantak nyeregbe. A bemutató jellegu rövidtávú, 25 perc körüli győztesidővel nyerhető pályák helyett a terepet teljesen kihasználó jó egyórás futamok voltak a jellemzők. Ezeken a helyszínre csábított kerékpárosok tájékozódástechnikai hiányosságok miatt nem voltak képesek mindnyájan végigmenni, a tájfutók dominanciáját figyelhettük meg. A következő esztendőben a pályahosszra és a pályavezetésre nagyobb figyelmet kell fordítani, könnyíteni kell ezeken a "népszerűsíto" versenyeken, mert az az érdekünk, hogy a nem tájfutók közül érkezők sikerélménnyel távozzanak. Talán az is elmondható, hogy egy év alatt odáig jutott a sportág, hogy néhányan ezt a sportot állítják felkészülésük központjába. Ez azt jelenti, hogy számukra viszont egy teljesen profi módon tervezett és szervezett versenyrendszer éves tervét kell kidolgozni. Fontos, hogy a tájfutósportunk fejlettsége folytán nyilvánvaló, tájékozódásban megnyilvánuló magas színvonalat átmentsük a jóval egyszerűbb feladatot jelentő tájkerékpározásba. A teljesen hasonló sítájfutással szemben ugyanis itt hatalmas lehetőségek vannak, a kerékpáros felkészülés az év igen hosszú időszakában lehetséges, azt legfeljebb a hideg és a hó zavarja, az viszont rövid ideig.
Joggal számíthatunk arra, hogy a tájkerékpározás megfelelő vezetés esetén népszerű sporttá válhat hazánkban is, hiszen a kerékpárok és szabadidoben kerekezők száma jelentős. A szabadidős események közé általunk szervezett, tájékozódási pontokkal kijelölt kerékpáros kirándulások kerülhetnek kiírásra, egyszerű pontokkal, a tájfutás hoskorszakát idéző feladattal. (Pl. Balázs kocsma, Hármas-határ-hegyi reptér, Csúcs–hegy, Fenyőgyöngye, Balázs kocsma). Nevezési díj, egyszeru feladat, családi program, szabadidősportra pályázható támogatás...
A másik oldalon viszont: ha most fel tudjuk venni a versenyt a nemzetközi porondon is, akkor folyamatosan fejlesztve az élvonalunkat a majdani VB-számokban sem vallunk majd szégyent. Mert az biztos, hogy egyszer sor kerül majd ebben a számban is világversenyekre. Adottságaink kedvezőek ahhoz, hogy az élmezőnybe tartozzunk! Ez a sport drágább lesz, mint a tájfutás, mert a kerékpárok sokszázezres értékig fejleszthetők, és bizonyos egységei folyamatos felújításra szorulnak. Főleg akkor, ha a körülmények olyan mostohák, mint az első tájkerékpáros OB idején, ahol dagaszthattuk a sarat, a racsnik, váltók, fékek megteltek azzal. Szerencsére ennyire gépet emésztő futam nem volt még egy az év során.
A tájfutóeseményekre szervezett tájkerékpáros versenyek mellett voltak az év során önálló futamok is. Ezeket a tájfutásban üres időpontokban szerveztük. Nem könnyű ilyet találni, ezért is csúszott az ob olyan késoi, november 15-i dátumra. Jövőre természetesen korábbi dátumra kerül majd az, hiszen a felnőtt kategóriában már automatikusan (jogfoly-tonosan) kiírható a bajnokság, míg a többi kategóriában átgondolt szervezéssel lehet megteremteni annak lehetőségét. Jelenleg az ifjúsági fiú és egy összevont hölgykategóriában látok esélyt a kritériumok teljesítésére. Az öregfiúk kategória talán már ma is élhetne, de annak megjelenése ob kategóriaként, egyetlen másik kategóriával a háttérben számomra furcsa lenne. Bár a szituáció a (nem csak tájékozódási) versenysportban fennálló állapotokat hűen tükrözi, nem az élsportra ideális korú fiatalok akarnak sportolni!
A sportág legnagyobb gondját az engedélyek megszerzése jelenti. A Mountain Bike Szövetség is küzdelmet folytat a természetvédőkkel. A bejegyzett versenyzők szerintük kulturáltan közlekednek, nem riogatják, veszélyeztetik a gyalogosokat az erdőben. Rendezett keretekben, kijelölt nyomvonalon zajlanak a versenyeik. A szabadidőben nyeregbe szálló kamikázék tehát nem az igazoltak közül kerülnek ki.
A mi versenyeink egyik fő szabálya, hogy csak az utakon, ösvényeken, nyiladékokon haladhatunk! Tudatosítani kell szabályzatunk ezen pontját mindenhol, még kérelmeinkben is, hogy sportágunkról reális kép alakulhasson ki! S hozzá kell tennünk azt is, hogy pontosan a természetvédő gondolkodásunk és előrelátásunk vezérelte e szabály kimondását.
A gyakorlati pályatervezésben ez akkor okoz gondot, ha akár nyílt mezőkön (ahol semmiféle kárt nem okozna a kerékpárral haladás), akár erdőfoltokon való átvágás lenne logikus a pályában. Utóbbi még akkor is kifizetődő lehet, ha ezen a szakaszon tolni kell a kerékpárt. Mindenhova nem lehet ellenőröket állítani, de a mezőny fegyelmezetten betartja (betartotta) az előírásokat az idényben, csak azok próbálkoztak rövidítéssel, akik nem ismerték az előírásokat! A legjobb módszer egyébként a pályák olyan tervezése, hogy ne érje meg az átvágás! Ezt a lehetőséget nem minden terep úthálózata biztosítja, ez esetben a nagy kerülők és csiki-csuki útvonalak jellemzik a pályát.
Az idény tapasztalata, hogy a légvonaltáv alapján tervezhető tájfutóidőhöz igen közeli, annál alig jobb győztesidőket értek el a kerékpárosok! Sokan azt gondoltuk, hogy kerékpárral azért gyorsabbak leszünk. Végül is a kötelező kerülők annyira megnövelik a ténylegesen megtett távot, hogy bár a sebesség valóban nagyobb a futásnál, a légvonalra vonatkoztatott átlag nagyon közeli. A légvonaltáv felével, kétharmadával többet kerekezünk egy-egy pályán!
Kérdezhetné valaki, hogy akkor mi a jó ebben? Tájfutó múlttal az a jó benne, hogy léptékváltás történt, más dimenzióban kell gondolkodni, három terepet is bejárhatok egyvégtében. Hiányzik a finom térképolvasás, de bekerül a tájfutásban oly sokszor hiányolt útvonalválasztás, mint gondolkodtató feladat. Másként kell gondolkodni, mint tájfutás közben, az elérhető, elképzelhető sebesség az útvonal kiválasztásának vezérmotívuma. A térképkezelés (forgatható állványon), a memória kihasználása, a nagy sebesség melletti terep-térkép kontaktus megtalálása jelent újszerű feladatot. Az élvezet a kerékpározás lendületéből adódó lüktető sebességből, a terepen kerékpározás hullám, gyorsulás, kanyarodás élményeiből tevődik össze! A kerékpározás vezetéstechnikai trükkjeinek felismerése és gyakorlása, a sportszer szeretete egészíti ki számomra a pozitív érzelmi töltést. Sportsérülések esetén, a kerekezés kötöttebb mozgásszerkezete miatt ideális, komoly terhelést adó kiegészítő tevékenység lehet.
Készültem a bajnokságra! Már az év elején tudtam, hogy engem ez érdekel. Nem reméltem, hogy nyerhetek, de vágytam rá! A zsenge sportsérülésem miatt, közvetlenül az OB előtti időszakban úgysem csinálhattam mást. És élveztem, hogy teljes erőbedobással csinálhatok valamit. De az alapot kerékpározásban a meleg nyári időszakban szereztem, amikor futni nem volt kedvem, de órákat voltam képes kerekezni. Többek között a csodálatos Tapolcai-medencében, felnyomultam például a Hegyesdre, a Csobáncra. A Zemplénben a Nagy-Milicre jutottam föl életemben először, két keréken. Sokszor vittem magammal térképet a kerekezésekhez, gyakoroltam a távolságbecslést és a memorizálást, a haladás közbeni térképezést. Résztávos edzéseket csináltam kerékpárral. A kerékpáromat Szuromi Gyuri barátom, örökifjú kerékpáros élversenyző szervizelte a Nella kerékpárcentrumban. Úgy indultam el a bajnokságon, hogy az nagyon fontos számomra. Nem érdekelt esés, kelés, ezúttal az sem, hogy amortizálódik a kerékpár. Tájékozódási hibát nem vétettem, húztam a féket, ahol a beforduláshoz várható volt az elágazás, és mindenütt rá is találtam. Sokszor futottam a bicóm mellett, ahol a meredekség vagy a sár miatt már nem lehetett nyeregből megoldani a dolgot. A pálya vége felé a horhos peremén és az el-eltunő ösvényt keresve szintén többször futottam, a kerékpáromat tolva vagy vállon cipelve. Szeretem a küzdelmet! Büszke vagyok, hogy ezen a kemény, első ízben megrendezett országos bajnokságon sikerült nyernem!

Dosek Ágoston

Vissza a Tájfutás 1997/7 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!