Szeptember 28. Szolnok, Tiszaliget
Sajnos ezen a versenyen nem tudtam részt venni, de az elmondások alapján igen jó verseny lehetett. A megfelelő előkészítésre kellő bizonyíték a 92 induló. Ehhez hasonló létszám még nem fordult elő tájbicikliversenyen itthon. Jellemző, hogy a városban ekkor zajló sporteseményekről tudósító fociszimpatizáns újságíró erősen megkérdőjelezte ennek a sportágnak a létjogosultságát, mivel csak ilyen kevesen érdeklődtek. A versenyzők dicsérték a célba érés után nagyon rövid időn belül kirakott számítógépes eredményeket, és a többkörös, sokpontos, ezáltal nagy odafigyelést igénylő pályát. Bebizonyosodott tehát, hogy egy 1:5000-es parktérképen is igen jó tájbringaverseny rendezhető.
Október 11. Cseh és szlovák hosszútávú bajnokság, Pozsony
Erdélyi Tiborral és Balázzsal hárman utaztunk a versenyre. Péntek este enyhe esőben érkeztünk meg a szállásra, de berendezkedésünk után már vígan zuhogott. Az időjárást és a pályaadatokat szemlélve azt latolgattuk, vajon másnap hány órát fogunk az erdőben tölteni. Szerencsére reggel már nem esett, és a nap is kisütött. A verseny a város melletti erdőkben, a Kis-Kárpátokban folyt. Ez a terület funkcióját tekintve talán a Budai-hegységhez hasonlítható, de a terep annál sokkal kellemesebb: hegyek itt is vannak jócskán, viszont általában tiszta bükkösök borítják. A mi pályánk légvonalban 21, az optimális útvonalon mérve 32,2 km volt, 815 m szinttel és 16 ponttal. Ezek alapján én a túlélésre rendezkedtem be, de a pályán meglepődve tapasztaltam, hogy nem is olyan nehéz. Általában igen hosszú átmenetek voltak, szinte mindegyikben több választási lehetőséggel. A viszonylag szintes terepen ügyesen bántak a hegyekkel, arányosan osztották el az emelkedőket, az egy irtózatos nagy mászást (tolást) kivéve. Már kezdtem beleélni magam a célba érésbe, hiszen a térképről lassan elfogytak a pontok, de az utolsó hajtogatásnál szomorúan láttam, hogy újra a rajtba kell mennünk. Ez persze reálisnak tűnt, mivel még csak a 12. pontnál tartottam. Csekély szlovák tudásom miatt a térképcserét nem sikerült kihámoznom az eloző este kapott tájékoztatóból, de szerencsére a második kör már elég rövid volt, kevés szinttel. A magam 36,1 km-ét (ennyi lett) 155 perc alatt gyűrtem le, ez nagyon jó volt a tervezett 240 perchez képest. A gyoztes Jaroslav Rygl 113 percéig még van mit fejlődnöm. A sportág abszolút favoritja, a cseh Miroslav Rygl itt csak 3. lett 118 perccel. ő "szokta" nyerni a francia nemzetközi versenyt, és a cseh ranglistát is ő vezeti (136-ból). A mi kategóriánkban 57 nevező volt, reméljük, egyszer itthon is lesz ilyen népes mezőny. Végül két érdekesség a versenyről: Verseny előtt szigorúan ellenőrzik a kerékpárok muszaki állapotát, elsősorban a fékeket, és csak a vizsgálatot tanúsító matricával ellátott biciklit engedik elrajtolni. A másik: a legnagyobb sebességet 60 km/h-ban maximálták az erdei aszfaltutakon. Ezt nekem nem sikerült betartanom, 0,8 km/h-val túlléptem, de erről csak én tudok. Balázs az ifik között indult, alig rövidebb pályán. mint én, és neki sikerült az első hatba kerülnie, bár szerényebb mezőnyben.
Október 25. Eger Nagydíj
Az első két napi tájfutópályák után nagy kő esett le szívünkről, mikor a tájbiciklis verseny rajtjában egy kis 1:10 000-es térképet kaptunk, ez ugyanis szinte alig tartalmazott valamit a már jól ismert nagy hegyekből. Fáradt lábaink ugyan nem örültek az első 250 méteren megmászott 50 m szintnek, de a továbbiakban már egy kellemesebb, jól tekerhető pályán haladtunk. Aki augusztusban indult az MTB OB itt rendezett futamán, annak ismerős lehetett a pálya eleje, hiszen az első 5 pontunk az akkori útvonal mellett volt. Aztán már elhagyatottabb ösvények következtek, néhol az ösvény is eltűnt, és erdei biciklizésben lehetett részünk, de ez még mindig jobb volt, mint a felszedett kisvasúton való párszáz méter zötykölődés. Végül egy hosszú befutó a falu főutcáján, és már vissza is értünk a tóparti célba. Szerencsére a pályakitűzo figyelembe vette halmozódó fáradtságunkat, így nem is fáradtunk el annyira, mint vártuk.
November 15. Első Magyar Tájékozódási Kerékpáros Bajnokság
Az év során a 14 tájbiciklis versenyen összesen kb. 390-en indultak, és ebből 6 versenyen a felnőtt férfi kategóriában 7 alkalommal legalább 12 értékelhető versenyző volt. Ez utóbbi azért fontos, mert e feltétel teljesítése után rendezhettünk országos bajnokságot. A rendezésre Erdélyi Tibor vezetésével a szentendrei Hegyimazsolák biciklis klub vállalkozott. Mivel már javában ősz volt, mire teljesült a fent említett feltétel, így a megfelelő időpont kiválasztása is nehéz volt, hiszen ősszel egymást követik a tájfutó OB-k és kupaversenyek, később pedig már jön a tél. Így végül a tájfutóidény legvégét választottuk, bízva az égiek kegyelmében, azaz hogy nem lesz hó. A versenykiírás szerint az OB-n bárki indulhatott korra, nemre és nemzetiségre való tekintet nélkül, de a kevésbé elszántak választhatták a párhuzamosan rendezett Hegyimazsolák kupát is. A nevezési határidő is szokatlanul rugalmas volt, hiszen még két nappal a verseny előtt is lehetett nevezni, akár telefonon is. A forródrótos nevezés mellett az is megoldható volt, hogy a versenyközpont helyét is csak öt nappal a verseny előtt hozzák nyilvánosságra, így addig találgathattunk, hogy melyik terepre készüljünk.
Végül Lajosforrás lett a központ, így a terepre vonatkozó kérdés maradt, hiszen itt három térkép is találkozik. A versenyt Szentendre polgármestere nyitotta meg, sok sikert kívánva küzdelmünkhöz. Ezután következett a nyilvános sorsolás, mindenki magának húzhatott rajtidőt. A rajt és a cél egyedi, a váltóversenyekéhez hasonló módon volt kialakítva, erre a térképcsere miatt volt szükség, de így legalább a nézőknek is érdekesebb, látványosabb volt a verseny. A verseny pillanatnyi állását pedig az első kör részidői tették követhetőbbé.
Aztán ki-ki nekivágott a Bükkipuszta térképen kitűzött, hosszú átmeneteket tartalmazó pályának. Már az elso pont felé haladva is sejthettük, hogy az előző napi zuhogó eső okozta sárral még lesz dolgunk. Lett is. Némelyik úton akkora ragadós sár volt, hogy öcsémnek például megállt tőle a kereke. Másoknak a sárral teleragadt hátsó fogaskeréksor és váltó okozott gondot, és általában igen sokat kellett tolnunk a biciklit. Elcsigázva közeledtünk a cél, a térképcsere felé, de bizakodtunk, hiszen már túl voltunk a pálya nagyobbik felén, és a második kör gyorsabbnak is ígérkezett a pályaadatok alapján. Forró teát kaptunk frissítőként, de volt, akit már ez sem ösztönzött az újbóli teker(g)ésre. A Lajosforrás térképen még kb. 5 km és 8 pont várt ránk, de itt sem lazíthattunk, ez a szakasz is nagyon nehéz volt, a rövid átmenetekben jelentős szinteket kellett leküzdenünk. Az utolsó másfél kilométeren visszakapaszkodtunk a célba, és ott garantáltan hullafáradtan estünk le a bicikliről. Vigasztalt a forró tea és a zsíroskenyér.
Sokan nagyon nehéznek találták, de ez egy kőkemény, igazi OBpálya volt, száraz talajon valószínűleg a tervezett 85 perces gyoztes idő is elérhető lett volna. Az eredményhirdetésen Dosek Toncsi ölthette magára a Tájékozódási Bajnok feliratú nemzeti színű kerékpáros mezt, és a Pilisi Parkerdő által felajánlott fakupát is ő kapta. Meggyőző fölénye azt mutatja, hogy ezek a legjobb helyre kerültek. ő 23,7 km-t tekert a 14,7 km-es pályán, ehhez 112 percre volt szüksége, melyből kilométerórája szerint nagyon keveset, csak 7,5 percet töltött "ácsorgással", azaz tájékozódással. Összehasonlításul nekem 15 perc kellett hozzá. A tanulság: nem csak fizikailag kell fejlődnünk, ha jövőre meg akarjuk szorítani őt.
Összességében egy nagyon jól és gondosan rendezett, OB színvonalú versenyen küzdhettünk a bajnoki címért, reméljük, jövőre is legalább ilyen lesz!
Végül most a versenyidény végén szeretném mindenkinek megköszönni segítségét, a rendezőknek a versenyeket, a versenyzőknek pedig a sok rajthoz állást.
És mivel jövőre is szeretnénk versenyeket, ezért kérjük azoknak a jelentkezését, akik tájfutóversenyük keretében vagy önállóan vállalnák tájbiciklis verseny rendezését.
Kovács Péter
Vissza a Tájfutás 1997/7 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!