A felkészülés
A Spint OB-t követően több alternatíva is kínálkozott a közös edzőtábort illetően. Legyen 5 napos és válogató, ausztriai futásokkal. Felmerült Szlovákia is. Vártam, de nem tudtunk egységesen megegyezni. Telefonok sorozata össze-vissza, vajon ki tud valami konkrétumot. Végül a MEAFC kezdeményezésére, Lux Andiék kocsijával elmentünk Szlovákiába: Domonyik Szabolcs, Lévai Fecó, Andi, Baracsi Gábor és én. Gárdonyi Réka a Wawel Kupát követően csatlakozott hozzánk.
Borult ég, sok eső, rengeteg szint-futás, nagy kajálások a kempingasztal körül, röviden ennyi. No és egy medve, amiről Domonyik Szabolcs tudna bővebben mesélni. Röviden az eseményekről: rögtön az első edzésen történt, hogy Szabcsi és a medve meglátták egymást. Szabcsi egy korhadt fenyőfára próbált felkúszni, persze nem félelmében, csak úgy ösztönösen. A fa nem bírta, letörtek az ágak. Szabcsi végül is megmenekült.
A medvés tábor után a Hungária Kupa előtti 5 nap lehetett volna közös edzőtábor Pécsett, ami mégsem valósult meg az elgondolás szerint. Néhány válogatott utazott csak le a verseny előtt Így az utazó keret teljes létszámmal először a Hungária Kupán találkozott, 8 nappal a VB előtt.
VB-re készülni nagy kihívás, ami számomra megköveteli, hogy ha lehetséges, mindennek elébe a futást helyezzem. Csak lelkiismeretesen, időt és fáradtságot nem kímélve éri meg csinálni. Köszönöm Zsigmond Tibornak a sok-sok külön edzést, és köszönet a DTC-s fiúknak, akik velem futottak, hogy ne egyedül keljen nekivágnom az erdőnek.

VB
Augusztus 8-án mindenkiről fényképet készített a Nemzeti Sport Ferihegyen. Réla és Andi vásárolták meg az ennivalót, amit az odakinti két étkezés mellé vittünk Ezt szétosztottuk még a repülés előtt, és elbúcsúztunk az ismerősöktől, ígérve, hogy a legjobbat próbáljuk majd kihozni magunkból.

A felhők felett
Öröm és izgalom az ismeretlenbe repülés alatt. Álmodozás a jó futásról, az "A" döntőről, ismerős arcokról, a VB forgatagáról: az a fajta öröm ez, amikor a realitások talaján maradva még MINDEN lehet. Vajon hazafelé milyen érzésekkel fogunk lepillantani a világra?
Nem volt könnyű úgy elindulni, hogy tudtuk: eleve nincs esélyünk. Olyan zsákutca-jelleget kapott az egész: hetek, hónapok, sőt talán évek munkájának gyümölcsét learatni nem ez a megfelelő hely. De ha itt nem, akkor hol? Mégis helyt lehet állni becsülettel, jól futni képességeinkhez mérten, levonni a tanulságot, gyakorlatot szerezni a jövőre nézve, a jövő évi Főiskolás VB-re, például. Ez minden.

A fogadtatás
Az Osló-Fornebu repülőtérre Koppenhágából már az esti órákban érkeztünk meg. Az oslói magyar nagykövet várt. Ránk nézett és megállapította rögtön, hogy mi vagyunk a magyarok. Itt kétfelé váltunk. Mi, lányok a nagykövetségen aludtunk, a fiúk egy magyar "kollégához", Balatoni Úrhoz kerültek. Így hát csak a lányok éjszakájáról tudok részletesebben beszámolni. A Nagykövet Úr röpke városnézésre vitt minket, megmutatta a nevezetességeket. Elmondhatjuk, hogy Oslóból is láttunk valamit. A Nagykövetség épülete nincs messze a belvárostól, szép, nyugodt környék. Egy kis lakosztályt kaptunk, teli hűtővel. Azt a jéghideg üdítőt egyikőnk sem fogja elfelejteni!
Másnap reggel Dr. Szarka Ernő kedvenc narancssárga szatyrában narancsot hozott nekünk. Három autóval utaztunk le Grimstadba a délelőtt folyamán. Köszönjük szépen még egyszer a diplomata uraknak, hogy olyan figyelmesek és segítőkészek voltak, ezáltal felejthetetlen élményhez juttatva minket.

Grimstad
Kisebb-nagyobb nehézségek árán sikerült Vinicznek és Szilvinek lejelentkeznie. Mindenáron a nézők versenyére akartak küldeni minket, nagy nehezen megértették, hogy ez a magyar válogatott. Kisdomával is itt találkoztunk először.
A versenyközpontban aludtak a nagyobb (pénzesebb) nemzetek. Mi innen félóra gyaloglásra, egy magánháznál kaptunk szállást. Itt laktak a litvánok is, de a ház egészen másik tájékán, így jóformán nem is láttuk őket, csak a kötélen száradó ruhájukat. Berendezkedtünk a 2-3 ágyas szobákba, bár nem mindenkink jutott külön szoba, ketten a "társalgóban" aludtak. Délután elindultunk Rélával, hogy boltot keressünk, és a VB hangulatot, de hamarosan hazatértünk, mert a bolt messzinek tűnt, arról pedig, hogy a VB-n vagyunk, a környéken alig tanúskodott valami Este irány a versenyközpont! Elfutottunk közösen, a még szükséges dolgokat elintézni. Mindez szombaton, augusztus 9-én történt.

A terepbemutató és a megnyitó napja
A szállásunktól félórányi gyaloglásra, a versenyközpont környékére telepítették a terepbemutatót. Mindhárom VB-számra ez az egyetlen terep kínálkozott hivatalosan. Kis területen sok pont- odafigyeléssel nem tűnt ijesztőnek. Nekem a mozgás jelentett nehézséget a sziklák, áfonyák, páfrányok sűrűjében. A terepbemutató célja épp az egyik elit szállás előtti füves terület volt. Azok a nemzetek, akik nem ott laktak, nehezen tudták megközelíteni.
Fürödtünk egyet a tengerben, majd hazagyalogoltunk. Este elsétáltunk a megnyitóra. Tömve volt a stadion, néhány magyar szurkoló minket is biztatott. A műsorban vidám, fülbemászó VB- dalt énekeltek, lelkes megnyitóbeszédek hangzottak el, a szinte szükségszerű nagy szavakkal. Sue Harvey, az IOF elnöke mondta például: fussuk itt életünk legjobbját. Olyan meggyőzően mondta, hogy az a kétes érzés (zsákutca), amiről már szóltam, ismét megjelent bennem. Nem mi voltunk azok, akik itt valósíthatták meg életük legjobb teljesítményét. Mégis a szavai azt jelentették, hogy igenis mindenkinek meg kell próbálnia! Azért vagyunk itt.

Megpróbáltuk
A klasszikus selejtezőbe Vinicz és Kisdoma jutottak be. Az összes magyar lány, és két fiú kiesett. Én nem tudok a többiek nevében beszélni, hogyan dolgozták fel ezt. Részletezni sem szeretném, mi lehetett a kudarcunk oka. Így papíron, magyarázkodásokkal teli meddő szavak maradnának. Személyesen bárkivel beszélgetek erről, ha megkérdeztek. A cikkem célja a VB eseményeiről beszámolni, nem a hibákról értekezni. Azt éreztem, hogy ekkortól nem találtuk a helyünket. Senki sem érezte jól magát a bőrében. Maradtak a kérdések, amikre nem találtuk a választ. Esélytelenek voltunk, de ennyire! A nap szikrázóan sütött mindvégig, tikkasztó meleg, tengerpart, szabadság jutott nekünk. Hiányzott egy olyan ember, aki éjjel - nappal velünk van, aki tapasztalatával segít odaállni a rajthoz, megtervezi a pihenőnapokat, rendszerbe foglalni az egész utazást. Volt csapatvezetőnk, Hegedüs András (Düdü), aki mindent megtett a csapat érdekében, és segített. Ám neki a versenyközpontban kellett laknia, mint az IOF hivatalos embere, Szarka Ernőnek ugyancsak. Mindig kaptunk tőlük egy- két apróságot, harapnivalót. Nekem megtisztelő volt hogy ilyen nagy emberek sürögtek, forogtak körülöttünk, és lesték minden kérésünket. ők megtették, amit tehettek. Félórányi gyaloglás választott el minket tőlük, és fordítva. Nehéz volt ezt áthidalni. Mi sem várhattuk el, hogy naponta háromszor gyalogoljanak át, vigyenek minket fürdeni, segítsenek bevásárolni, játszanak velünk.

Köszönet, Horvátiék!
Reggelit a házibácsitól kaptunk. A napi két étkezésből úgy számítottuk, hogy az egyik meleg lesz. A háziak viszont úgy számították, hogy a reggeli anyagából ebédcsomagot készítünk magunknak, és ezzel el van intézve. El is volt. Vacsorára általában főztünk meleget a konyhában. Spontán kialakult a munkamegosztás: amit én odaégettem, Fecó kisúrolta. Meglepően sokat mosogattak a fiúk. Röviden: közös alkotás volt minden étkezés.
Még az utazásunk elején történt, hogy meglátogatott minket a Horváti család. ők Oslóban élő tájfutók, magyarok. Felajánlották, hogy megszervezik a váltó után a hazautazásunkat. Az étkezésünk kiegészítésére anyagi támogatást is kaptunk tőlük. Meghatott minket ez a gesztus. Elmondták, hogy annak idején Skerletz Iván sokat segített nekik Romániából Magyarországra kerülni, majd Oslóba kiutazni. Hát minden mindennel összefügg, és mindig később derül ki, hogy hogyan hálálja meg egy- egy jó cselekedet önmagát.

Bankett
Szólnom kell erről is, mert jó néhány napunkat, de főleg a váltó előttit a bankett körüli huzavona határozta meg. A bankettre szombat este került sor. A mi repülőnk vasárnap 12.30-kor indult. Grimstad 4-5 órányi autóútra van Oslótól. A bankettet előre befizette a Szövetség, pénzt nem lehetett visszakérni, ez kb. 75000Ft-ot jelentett. A csapatunk addig sem felhőtlen hangulata még jobban felborult. Volt, aki rögtön a váltó után Oslóba akart utazni, mert az a biztos. Néhányan mindenképpen maradni szerettünk volna. Néztük az autóbusz menetrendeket, érdeklődtünk autókölcsönzés után. A váltó előtti este végleg eldöntötte a problémát az, hogy egy nagybuszban találtak nekünk helyet a futás utáni közvetlen indulással. Este mindent elkezdtünk összecsomagolni, rendbe rakni, kitakarítani. Reggel ezt folytattuk, és a tömegrajtra már minden csomagunkkal kint voltunk. A futás után, délután 3 órakor indultunk. Vinicz külön kocsival jött utánunk, mert ő még ekkor indult ki a negyedik szakaszt lefutni. A bankett jegyeket odaadtuk a magyar szurkolóknak.
Oslóban a Horváti családnál aludtunk. Enni adtak, kifuvaroztak a repülőtérre, rengeteget segítettek nekünk. A Tájfutó Szövetség, és a magunk nevében is köszönjük Horvátiéknak.

Ismét a felhők felett
Kristálytiszta idő várt odafent. Fáradtan a futástól, higgadtabban néztem ki az ablakon. Az akadályokat, amikbe ezen a VB-n ütköztünk, el kell fogadni. Minden nehézség és kudarc ellenére is úgy érzem ki kellett mennünk. Hiszen a csapatból sokan ott lehetnek jövőre ismét Norvégiában a Főiskolás VB-n. Ahogyan kiléptünk a repülőtéren a várócsarnokba, ment mindenki, amerre látott.

Lubinszky Mária

Vissza a Tájfutás 1997/6 tartalomjegyzékhez!

Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!