VB krónika - 1997. július 10-17., Grimstad, Norvégia

A csapat augusztus 8-án érkezett repülővel Oslóba. A repülőtéren rajtam kívül Révész Miklós követségi tanácsos úr (volt OTSH főosztályvezető) várta a csapatot. A csapat kényelmes szállásáról és étkezéséről a magyar követség gondoskodott. Ugyancsak ők gondoskodtak a csapat elszállításáról Grimstadba másnap reggel.
Dr. Hegedüs András kinevezett csapatvezető és jómagam, mint az elnöki értekezlet résztvevője hivatali elfoglaltságaink miatt csak hétfőn, 11-én délben érkeztünk Grimstadba. Szállásunk mintegy 2 km-re volt a csapat szerény, de barátságos szállásától. A nagy távolság nehezítette a kapcsolatteremtést. A norvég rendezők nem voltak olyan gavallérok, mint a svéd rendezők, akik 1989-ben a szegényebb országok pénzét kiegészítve egyetlen szállodában tudták elhelyezni az összes résztvevő csapatot.
Az eredményekről: az első napon, normál távon a selejtező versenyeket nem láthattam. A lányok egyike sem került döntőbe (Gárdonyi állt hozzá legközelebb), a fiúk közül Domonyik és Viniczai éppen befértek. Másnap a döntőben mindketten gyengét futottak. A döntő nagyszerű élménye volt a Thoresen-Mortensson párharc, ahol hiába drukkoltam az “öreg"-nek. Így Thoresen harmadik aranyát nyerte, Mortensson ezüstjeinek számát szaporította. Mindketten jóval harmincon túl vannak - ez nem (csak) a fiatalok sportja...
A rövidtávon délelőtt a selejtezőkben valami remény felcsillant. Bejutott Domonyik és magához képest kitűnő idővel Lévai, a lányoknál Kovács Betti és Lubinszki egyaránt jó idővel. Gárdonyi és Viniczai is közel állt a döntőhöz. Délutánra egységesen mind a négyen megdöbbentően gyengén szerepeltek, a délelőtti 2-4 perces hátrányok mindenkinél 10 percekre nőttek.
A váltókon szerény sikerre csak a délelőtti rövidtávú versenyen mutatott forma esetén lehetett számítani. Három kivétellel azonban a délutáni rövidtávú eredmények, vagy annál is rosszabbak ismétlődtek. Először futott tehetségéhez méltót Domonyik, és megfelelőt Viniczai (ha a másik kettő az ő átlagukat futja, a csapat 10-en belül van), és megfelelően Kovács Betti. A többi méla csend - többen szedtek fel 30 (!) perc hátrányt egyetlen szakaszon! Mind a lányok 15., mind a fiúk 18. helye méltatlan hagyományainkhoz, még Norvégiában is.

Teljesen szubjektív egyéni értékelés (mindenkit képességeihez mérve):
Domonyik Gábor: ez nem az ő éve. Három gyenge (normáltáv selejtező és döntő, rövidtáv döntő), egy közepes (rövidtáv selejtező) és egy kitűnő (váltó) szereplés. Adottságai kitűnőek.
Viniczai Ferenc: két gyenge (normáltáv döntő, rövidtáv selejtező), egy közepes (normáltáv selejtező) és egy jó (váltó) szereplés. Az egész társaságból a legegyenletesebb teljesítményt nyújtotta.
Lévai Ferenc: két gyenge (normáltáv selejtező, rövidtáv döntő), egy jó (rövidtáv selejtező) és egy katasztrofális (váltó) szereplés. Technikailag roppant bizonytalannak tűnt.
Dénes Zoltán: egy közepes (normáltáv selejtező, ahol csaknem döntőbe került) és egy gyenge (váltó) szereplés. Küzdőképessége nagy, technikai tudása, tapasztalata szerény.
Wágner István egy szereplési lehetőséget kapott, ezt gyengén teljesítette (rövidtáv, selejtező).
Kovács Betti: két gyenge (normáltáv selejtező, rövidtáv döntő) és két jó (rövidtáv selejtező, váltó) szereplés.
Lubinszki Mária: három gyenge (normál táv selejtező, rövidtáv döntő, váltó) és egy jó (rövidtáv selejtező) szereplés. Mind fizikai, mind technikai gondokkal küzdött.
Gárdonyi Réka: két közepes (normáltáv selejtező, rövidtáv selejtező, mindkettőben hajszál híján döntőbe került) és egy gyenge (váltó) szereplés.
Lux Andrea: két önmagához képest gyenge közepes, egyébként gyenge teljesítmény (rövidtávú selejtező, váltó).
Kesztyűs Szilvia: egy gyenge teljesítmény (normáltáv, selejtező).

Van-e remény? Ezt majd a szövetségi kapitány dönti el. Az én véleményem: Domonyiktól még várható komoly eredmény, Lévai és Dénes más terepen sok technikai felkészítéssel viheti valamivel többre, Viniczait emberi magatartása miatt kellene még maradásra bírni. Van fantázia Lubinszkiban és Kovács Bettiben - ha ők is úgy akarják. Döntő mértékben rányomta bélyegét a szereplésre a szakvezető hiánya. Viniczai végtelen tisztességgel próbálta összefogni a csapatot, Kesztyűs Szilvia segített az adminisztratív ügyekben. Hiányzott azonban valaki, akit lehet szeretni, utálni, szidni, akitől lehet tanácsokat kérni, azokat megfogadni, vagy meg nem fogadni - egy szövetségi kapitány vagy edző. Hegedüs András kijelölt csapatvezető reggeltől-estig ülésezett a Technikai Bizottságban, jómagam - bár rajtokban, célokban igyekeztem jelen lenni - már távol vagyok ettől a generációtól. A jövőben, ha anyagi gondjaink lesznek, inkább ne menjen teljes csapat, de edzőnek mennie kell.
A csapat hangulata. Értelmes emberek, tudtak együtt élni, de nem szerették, nem is utálták egymást. Jó lett volna közel lakni hozzájuk. Veszekedésről nem tudok, egymás biztatásáról igen. Ismét dicsérem Viniczai Ferencet, aki sokat tett a csapat tartásának megőrzéséért. Szövetségi kapitánnyal talán jobb lett volna...
Rendezés
Terepek, térképek, pályák. A rendezésnek ez a része csaknem kifogástalan volt - kivéve a férfi normáltávú döntők és a váltó túlméretezettségét. Ha ezt mi tesszük, nagy ledorongolást kapunk - a norvégeknek szabad.
Szállás, szállítás. A kisvárosban sokfelé voltak különböző minőségű szállások, elég távol egymástól. A szállítás viszont ebben a bonyolult helyzetben is kifogástalan volt.
Eredményhirdetés. Külsőségeiben nagyszerű eredményhirdetések koncertekkel egybekötve a tizenhétezres Grimstad város bűbájos főterén - ez telitalálat volt. Az más kérdés, hogy a normál táv eredményhirdetésénél elfelejtették kihirdetni a 4.-6. helyezetteket (később pótolták).
Titkosság, a verseny tisztasága. Teljes csőd és káosz. A 70-80%-ban norvégül szövegelő szpíker - minden előzetes ígéretet megszegve - a másodperceket számolva beordította a harmadik helyre a norvég kislányt - ezért akár ki is lehetett volna zárni a norvég csapatot. A svájci óvást végül (a szabályokat egy kicsit megszegve, de közmegelégedésre) két harmadik hely kihirdetésével intézték el. Megjegyzések érkeztek a pontőrök “szelektív" láthatóságáról és hallhatóságáról is.
A váltó célja körül és részben terepén, térképén a verseny előtti (!) napon tömegversenyt rendeztek több száz versenyzővel - majd a technikai értekezleten megrótták azokat az edzőket, akik ezen részt vettek! (És a többi sok száz ember?) Ezért egy magyar VB-t földbe tapostak volna, Norvégia viszont bármit megtehet. Csak azt nem értem, Edmond Széchenyi francia ellenőr hogyan asszisztálhatott ehhez?
Nézők. Kevesen voltak! A svéd VB (1989) után ez meglepetés volt. A nagy távolságok és roppant drága közlekedés lehet magyarázat erre.
Kulturális műsorok, egyéb versenyek. Aki versenyezni akart, volt rá bőven alkalom, minden érdeklődő megismerkedhetett a világbajnokság terepeivel, térképeivel, helyenként pályáival is. Gazdag kirándulási lehetőségek és kultúrműsorok várták a jelenlévőket.
Elnöki értekezlet. A Grimstaddal szomszédos gyönyörű kikötőváros, Arendal polgármestere adott helyet az elnökök értekezletének. Téma: az olimpiai szereplés lehetőségei.
A megbeszélés konklúziója: tegyünk meg mindent az olimpiai szereplés érdekében, de nem szabad elveszíteni a sportág karakterét. Az olimpiai műsorba csak legfeljebb 2 órás műsor kerülhet be, 2010 előtt semmiképpen. Gondolkozni kell rövidebb megoldásokon (pl. “egyszemélyes váltó" formájú tömegrajtos egyéni verseny, rövidszakaszos váltók). A parktájfutás lehet az egyik, de nem lehet az egyetlen olimpiai szám. Nem katasztrófa, ha a sítájfutás korábban kerül programba, ez esetleg “berángatja" a másik tájfutást is a nyári játékok programjába. Jómagam aktívan részt vettem a vitában, hangsúlyozva az olimpiai szereplés fontosságát.
Edmond Széchenyi és a francia szövetség propaganda-menedzsere ismertette azt a taktikát, amellyel három év alatt ismertté tették a tájfutást, mint versenysportot Franciaországban. A kapott ötletek jók, talán máskor ismertetem. Arra a kérdésre, mennyibe került ez évi átlagban, a válasz 150000 francia frank volt. Ennyiből talán nekünk is menne...
Mind a cseh, mind a román delegátus tapogatózott Világ Kupa rendezés ügyében. Bár a csehek nem szomszédaink, szívesen rendeznének velünk párban Világ Kupa versenyt 2000-ben. ők Brünntől keletre-délkeletre rendeznének, egy ÉNY-magyar versenyszínhely (Bakony, Gerecse, Sopron) ide jól illeszkedne. A románok 2002-ben Nagybánya környékén rendeznének, el tudnának képzelni egy bükki, sátorosi vagy nyírségi párosítást. Ha mi nem vállaljuk, a bulgároknál tapogatóznak, de ez esetben a nagybányai színhely nem jöhet szóba. Mindkettőnél érdeklődést mutattam, kértem szándékuk írásos megerősítését. Ennek megérkezése után az Elnökség foglalkozhat ezzel az üggyel.
Hazautazás. Honfitársunk, a Norvégiában élő Horváti György szerzett buszt Oslóig ingyen (a dél-afrikai csoport buszát), és adott ingyen szállást, étkezést. A magyar csapat étkezését jelentős pénzösszeggel támogatta.
Néhány hónapja kardoskodtam a teljes magyar csapat részvételéért. Helyesnek tartom-e most is? Igen, ott kellett lennünk, és legyünk ott a jövőben is, ha van valamilyen csapatunk. A jelenlegi magyar csapat átlaga technikailag, fizikailag képzetlen, ezt alkalmilag akaraterővel, elszántsággal reménytelen pótolni. A nagy bizonyítási vágy, amelyet tényleges tudás nem támasztott alá, még gyengébbé tette a szereplést.
A helyzet azonban nem reménytelen, ebben a csapatban is van még fejlődési lehetőség, csak kell valaki, aki ezt kihozza. Ha azonban lesz kapitány, lesz (szerény) pénz, lesz edzési lehetőség, de a leendő válogatott-jelöltek mégsem élnek ezzel, akkor azért az akkori elnökségnek el kell gondolkoznia a csapat kiküldésén. Szorgalmas, elszánt, tehetséges társaságot legközelebb is érdemes kiküldeni, de felkészületlent nem.

dr. Szarka Ernő

Vissza a Tájfutás 1997/6 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!