Mozaikkockák a parktájfutás magyarországi történetéből

Parktájfutás. Még csak most tanulgatjuk ezt az új szóösszetételt, közben a versenyformának már saját "világkupája" is van. Ha azonban jobban körülnézünk emlékezetünkben, hamar rájöhetünk arra, hogy -miként a Tájfutás '97/4 és a Tájoló '97/5 számában Szerdahelyi Zoltán Hegedüs Andrást idézi- az újszölött bizony már egy kicsit idősebb, legalább serdülőkorában jár (vagy fut). Vagy netán már fel is nőtt? Ezt eldönteni nem is tudtam.
Végigböngésztem a Tájfutás és a Tájoló régi évfolyamait, ahol is a legkorábbi -tájfutás céljára készült- parktérképről és parkban való tájfutásról Boros Zoltán ír (Lap a Népkertről, Tájfutás 1975/2). A cikkben olvasható, miszerint már majd tíz évvel azelőtt (tehát valamikor a hatvanas évek közepén-végén) készített Örsi András egy fotózott térképet az egri Népkertről (ma Érsek-kert), "amivel az akkor toborzott srácok nagyon élvezetes technikai edzéseket futottak". Versenyről itt nem tesz említést, de miért ne tekinthetnénk az edzéseket is parktájfutásnak? Ez esetben a fentebb említett újszölött rövidesen szenior lesz... (vagy veterán, ki hogy szereti)
Boros cikkét továbbolvasva megtudható, hogy akkor -pontos dátumot nem említ, feltehetőleg 1974-ben lehetett- készült egy újabb térkép a Népkertről, Lénárd Miklós munkája. Ezt fénymásolóval sokszorosították, és 730 (!) résztvevőnek szerveztek tájfutó rendezvényt. Nem volt klasszikus értelemben vett verseny, mert a pályát nem időre kellett teljesíteni.
Ezt követően a Tájfutás 1979/4 (Erdélyi Tibor: Parktérkép) és 1980/1 (Skerletz Iván: Mindenkinek van egy parkja..., Hrenkó Pál: Parktérkép a Majorról valamint E.T.: Parktérképek) számaiban olvashatunk parktérképekről, készítésük módszeréről és az első "hivatalosan" megjelent magyar parktérképről, a Városmajorról. Ezt egy próbanyomatot követően 1979-ben adták ki végleges formájában.
Nem tudom, hogy versenyt rendeztek-e rajta?
A Városmajort aztán követte a többi parktérkép, aminek legnagyobb részét az MTFSZ megbízásából a Kartográfiai Vállalat adta ki. Három sorozatban, 1981-82-ben, 1984-ben és 1987-ben. Azóta is több parktérkép jelent meg, különböző méretarányokkal, különböző jelkulccsal és kiadókkal.
Ezen persze megint jól el lehetne vitatkozgatni, hogy mi is számít parktérképnek, meg parktájfutásnak. Nyilvánvaló, hogy a városi parkok térképei és az ott rendezett versenyek igen. És a lakótelepek? És a városszéli, városkörnyéki kiránduló-pihenő parkerdők? Netán a méretaránytól függ? Hiszen parktérkép elképzelhető szinte bármilyen méretarányban, úgy 1:100 és 1:10000 között. Sőt -kicsit tréfásan- a Pilisi Parkerdőgazdaság vagy bármelyik nemzeti park terepeiről készült tízezres, tizenötezres térképek nem parktérképek-e? Ezek már nyilván nem, de látszik, hogy egyértelmű besorolást adni nem könnyű és talán nem is szükséges.
A "hivatalos" kiadású parktérképek első sorozatában jelent meg, és aztán rövid idő alatt szinte teljesen el is fogyott a mi térképünk, a balassagyarmati Palócligetről. Édesapám, Kovács Ferenc készítette-helyesbítette egy kertészeti térkép alapján, 1:200 méretarányban. Én is jártam ki vele a "terepre" segíteni. Nagy, A/2 méretű pauszokon dolgozott, minden fát, padot, szemétgyűjtőt felvett a lapokra. A letisztázott lapokat aztán fotózással kicsinyítette le 1:500-asra, és abban a méretarányban rajzolta meg. A végleges négyszínnyomású térkép pedig 1:1000 méretarányú. Szintvonalak is vannak a térképen fél méteres alapszintközzel. Ez az -egyedül ezen a térképen alkalmazott- alapszintköz a mai napig is a legkisebb, amit tájfutó térképen Magyarországon használtak! És miért is fogyott el a térkép nagy része olyan gyorsan? Nos azért, mert megjelenésétől kezdve jó néhány éven át minden tavasszal tájfutóversenyt rendeztünk rajta a Balassi Bálint Gimnázium elsős és másodikos tanulóinak. Édesapám itt tanít földrajzot, és a gimnáziumi földrajz tananyag keretében minden osztályt kivitt egy-két órán a közeli Palócligetbe, hogy a térképen való tájékozódás alpelemeit megtanulják. A versenyeken 8-10 osztály két-háromszáz diákja vett részt. A lebonyolításban egyrészt az egyesületünk tájfutói (akik többnyire szintén gimnazisták voltak), másrészt teljesen amatőrök vettek részt. Az amatőrök alatt az értendő, hogy például amikor jómagam épp elsős gimnazista voltam, a mi osztályunk adta a rendezőgárdát, ahol a 35 emberből rajtam kívül még két-három tájfutó volt (de ők is épp akkor kezdték). Azaz a pályaberajzolást, az eredményszámolást, pontőrködést mind-mind olyanok csinálták (természetesen megfelelő irányítással), akiknek igazából nem volt benne gyakorlata. A versenyek ennek ellenére jól lezajlottak, a gyerekek élvezték, és sokan kaptak kedvet a tájfutás "élesben" való kipróbálásához, azaz lettek klubunk versenyzői.
Ezenkívül persze gyakran tartottuk ott a szakosztály technikai edzéseit is. Mivel a térkép a Palócliget minden egyes fáját egyenként ábrázolja, ezért évek alatt sem lehetett megunni, mindig lehetett újabb és újabb, változatos pályát kitűzni.
A gimnazistákon kívül két alkalommal azonban neves tájfutók, egykori és mai válogatott versenyzők is futottak a Ligetben.
1984. február 18-19-én az MTFSZ városunkban tartotta XIV. Országos Értekezletét. Vasárnap reggel a vállalkozó kedvű résztvevők futhattak egyet a napi program kezdete előtt. Érdekességképpen álljanak itt a 13 évvel ezelőtti eredményektését eredményezzék. A szimbolikus nevezési költségek tegyék lehetővé minden nemzet részvételét. A témához kapcsolódóan meg kell még jegyezzem, hogy a Tájfutás 1984/2 száma (amely az Országos Értekezlet krónikáját is tartalmazza) a hátoldalán közli az Alsósztregovai Park térképét, amit Madách Imre 1858 körül készített (Alsósztregova -Dolná Strehová- a mai Szlovákia területén fekszik, Balassagyarmattól 30 kilométerre. A parkban lévő kastélyban Madách és Mikszáth emlékkiállítás van.). A térkép, emlékezetem szerint az Országos Értekezleten is látható volt - ahol egyébként a Nógrád megye területéhez kapcsolódó 4 tájegység -Börzsöny, Cserhát, Gödöllői-dombság, Karancs-Medves- tájfutó térképei is ki voltak állítva. Másodjára pedig 1991. június 16-án telt meg a Liget neves versenyzőkkel, köztük külföldiekkel is. Ekkor ugyanis városunk adott otthont a IV. Magyar Erdészeti Tájfutóversenynek.
Ezt a tájfutó versenynaptárban ugyan nem szereplő, de remek versenyt évről-évre megrendezik, mindig más-más helyszínen. Mivel mi, a Bgy. Medosz, erdészeti egyesület vagyunk, ezért mi is részt szoktunk venni rajta versenyzőként, a soproni, mátrafüredi, kecskeméti, stb. erdész tájfutókkal együtt.
1991-ben a szombati egyéni verseny után, ami a Nyírjesben zajlott, vasárnap a Palócligetben rendeztük a váltót. Erre az alkalomra azonban az akkor már több mint tíz éves térképet jócskán javítani kellett, hiszen sok fát kivágtak, új szobrot állítottak, a szabadtéri színpad területét kibővítették, stb. A régi térkép felülvizsgálatát Péter és Zoltán öcsém végezte. A javításokat egy fedvénylapra én rajzoltam meg és annak tartalmát fénymásoló-géppel másoltuk rá a színes térképekre. Az illesztéssel ugyan volt egy kis gond, mivel a fénymásológép nem mindig pontosan "kapta be" a papírt, azaz a színes térképet, ezért a másolatok közül kb. minden harmadikat ki kellett selejtezni. Az így készült "javított utánnyomás" tehát térképészeti kuriózum is. A váltóversenyt is különleges volt, mivel nem a szokásos formában bonyolítottuk le. A 4 fős váltók tagjait előző este sorsoltuk össze. Ez önmagában még nem lett volna újdonság, legalább is az erdészeti tájfutóversenyek indulói számára nem.
Előző évben ugyanis, a Kecskeméten Spiegl Jánosék által megrendezett erdészeti versenyen szintén sorsolással kerültek össze a váltók tagjai. A sorsolás részben irányított volt, tehát minden váltóba jutott felnőtt, ifi és gyerek versenyző, férfi és nő egyaránt. Így nagyjából egyenlő erősségű váltók alakultak ki. Ott akkor a 4 embernek 4 különböző nehézségű pályát (1, 2, 3 és 4 km) kellett lefutnia. Az a verseny egyébként szintén egy parktérképpel, a Csalánosi-parkerdőben zajlott.
A mi váltóversenyünkön az izgalmakat azzal igyekeztünk fokozni, hogy minden versenyzőnek háromszor kellett futnia, azaz a négy versenyzőnek összesen tizenkétszer. A Palócligetben három különböző, de nagyjából egyforma nehézségű és vonalvezetésében hasonló, 600-650 m hosszú pálya volt kitűzve. A rövid pályák miatt a váltások gyorsan követték egymást.
A csapatok tagjai egymás között szabadon határozták meg, hogy ki legyen az első, második, harmadik és negyedik futó. Ötödiknek újra az első, hatodiknak a második, stb., majd kilencediknek újólag az első, tizediknek a második, stb. ment ki a pályára. A váltásoknak ezt a sorrendjét végig tartani kellett. Erre a pályakombinációk miatt volt szükség, amik úgy voltak kialakítva, hogy minden versenyző minden újabb kifutásakor más-más pályán futott.
A tömegrajtkor az első futók még a szokásos módon, a földről vették fel a térképeiket. A következő futók már saját maguk vették le térképeiket az erre a célra felálított, rajtszámmal ellátott karóról, mindig a legfelső térképet. A verseny állása a karóról elfogyott térképek szerint volt figyelemmel kísérhető.
Minden csapat 1 db nagyméretű versenyzőkartont kapott, és a váltás a karton átadásával történt. Időt az egyes váltásokkor nem mértünk, csak a csapatok összeidejét, az utolsó versenyző beérkezésekor. Ezért a csapatok utolsó versenyzői az utolsó kifutásuk előtt egy narancssárga textildarabot tűztek fel a rajtszámuk fölé.
Ez a lebonyolítási forma nagy sikert aratott. Az egymást rendkívül gyorsan követő váltások izgalmassá tették a versenyt, no meg az, hogy néha a csapattagok sem tudták egymásról, a másik mire képes. Ugyanakkor nagyon jó, családias hangulatú verseny volt. Sajnos az eredményeket nem sikerült előkerítenem.
Tudunk éjszakai parktájfutóversenyről is. Ezt a kalocsaiak rendezték az 1990-ben készült Érsekkert térképén.
Az utóbbi években pedig több parktájfutóverseny is volt. Gondoljunk csak a Hegedűs Zoltán által szervezett villámtájfutó-versenyekre, a soproni Hungária Kupa 5. napjára vagy az 1993-as Hungexpo Kupa gellért-hegyi versenyére
Egy pár sorban hadd számoljak legfrisebb parktájfutó élményemről. Az idei Zselic kupa első napja után, szombaton este volt egy jól sikerült parktájfutóverseny Taszáron, a lakótelepen. Egy 1:2500-as, fekete-fehér fénymásolattal futottunk, ami tulajdonképpen csak a házakat és az utakat ábrázolta. Ennek ellenére rendkívül izgalmas volt, és a gyors tempó miatt nagyon kellett figyelni, amit tovább nehezített, hogy az első és utolsó pont kivételével a többit kötetlen sorrendben lehetett megfogni. Rohanás közben tehát még arra is koncentrálni kellett, ki ne hagyjon egyet-kettőt az ember. A 15 pont felkereséséhez a dobogósoknak 6 perc körüli idő kellett, ez 1300-1400 m futást jelentett. Príma verseny volt, köszönet érte a rendezőknek!
Más két- vagy többnapos verseny mellett is kínálkozna alkalom hasonló parktájfutóverseny rendezésére. Terep, térkép is van szép számmal, amint az a mellékelt listából kitűnik. Talán a rendezőknek sem jelent nagyon sok többletmunkát, a versenyzőknek meg jó "szabadidős" elfoglaltság. Megfelelő pályavezetéssel a több éves parktérképek is felhasználhatók, amiből érzésem szerint helyenként még sok van raktáron, annak idején ugyanis ezeket elég nagy példányszámban adták ki. De ha parktájfutóversenyt nem is rendeznek rajta (mondván, épp elég nekik az igazi verseny minden nyűgje), a jelentkezéskor néhány forintért árulva a meglévő készletet a versenyzőknek alkalmat kínálhatnak a város parkjában egy könnyű, térképes átmozgató edzésre. Hát ennyit, néhány mozaikkockányit a hazai parktájfutás múltjáról. Bizonyára szép számmal akadnak olyanok, akik ki tudják egészíteni a leírtakat, különösen az "őskorra" vonatkozóan. Bátran tegyék!

Kovács Péter

Vissza a Tájfutás 1997/6 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!