A világkupák programja
A 98-as menetrendben nincs változás (május vége: Írország, Anglia; július: svéd ötnapos; szeptember közepe: Lengyelország, Szlovákia; szeptember vége, október eleje: Észtország, Finnország), most a versenyszámok sorrendjét, a selejtezők és a pontozás rendszerét véglegesítettük. 96-hoz képest alig van változás, a részletes szabályok hamarosan megérkeznek a szövetségbe. A tíz egyéni versenyből a hat legjobb eredménye számít a végső sorrendbe, tehát ki lehet hagyni a svéd ötnapost, és még valamelyik utat. Így két utazással meg lehet szerezni a hat eredményt, erre talán lesz lehetősége néhány magyar versenyzőnek is.
A 2000-es világkupa programja módosult, a belorusz-ukrán forduló időpontja július eleje lett, az októberi záró fordulót pedig Portugália mellett Franciaország rendezi.
Mesterek 2001
Újra tárgyaltuk a 2001-ben rendezendő Mesterek (Szeniorok) világbajnokságának rendezését, mivel korábbi javaslatunkat (Norvégia) nem fogadta el az IOF elnöksége. Bár az elutasítással nem értettünk egyet, a további hat jelöltből felterjesztettük Litvániát és Romániát az elnökségnek, akik Litvánia mellett döntöttek. Az utóbbi években egyre több a jelentkező ennek a világversenynek a megrendezésére, nyilván mert anyagilag ez a legkifizetődőbb vállalkozás. Ezért megegyeztünk, hogy átlagosan kétévente egy tájfutásban fejlett országnak fogjuk ítélni, ahol jó versenyek és nagy mezőnyök várhatók, más években pedig egy fejlődő országnak, ahol a sportág helyi elismertetésének és fejlesztésének eszköze lehet.
IOF ellenőrök
Az 1999-es skót világbajnokság IOF ellenőre Lasse Niemela volt, őt itt is helyettesíteni kellett. Ugyancsak kijelöltük a 2000-es világversenyek IOF ellenőreit. A 2001-es magyar junior VB-re őszi ülésünkön kerül majd sor. Kértem, hogy ha lehet, magyarul beszélő bírót válasszunk valamelyik szomszédos országból.
Világbajnokság 1999
A 99-es VB rendezői igen aktívak voltak Norvégiában. Színvonalas szóróanyagokkal árasztották el a versenyeket, videón és élőben is bemutatkoztak az érdeklődőknek. A verseny központja Skócia legkedveltebb üdülőhelye, Inverness lesz, így időben kell szállást foglalni, és a költségek sem lesznek alacsonyabbak, mint Norvégiában. A szegény szövetségeknek azt tanácsolták, hogy forduljanak támogatásért a hazájukban működő British Council-hez.
Junior világbajnokság
A fiatalok mezőnye egyre nő. Mivel a programot nem akarjuk egy klasszikus selejtezővel bővíteni, úgy határoztunk, hogy a jövőben a klasszikus számban minden nemzet három versenyzőt indíthat, kivéve az előző junior VB pontversenye szerinti tíz legeredményesebb országot, akik négyet. Így az indulók száma még egy ideig száz közelében marad, lehetővé téve a kétperces rajtidőközt, az amúgy is költséges program pedig nem nyúlik tovább egy selejtezővel.
Világranglista
Legtöbb időt a világranglista bevezetésével töltöttük. Mivel ennek a témának a bizottságon belül én vagyok a felelőse, ez még az üléseken kívüli előkészítő munkákkal és kétoldalú megbeszélésekkel is terhelte amúgy sem könnyű hetemet. Mint minden újdonságnak, ennek is akadnak ellenzői, és kifogásaik egy része jogos is. A 98-ban elinduló rendszer nyilván nem lesz tökéletes, és még sokszor fogunk módosítani rajta, de a kezdés elhalasztása sem könnyítené meg a dolgunkat. A világranglista bevezetését tavaszi budapesti ülésünkön határoztuk el, azóta a szövetségek kaptak egy levelet, amelyben elmagyaráztuk elképzeléseinket, és kértük, hogy jelöljék ki ranglistaversenyeiket. (1/2 - 4 darab, az adott ország elmúlt világversenyeken való eredményessége szerint). A válaszok többsége megérkezett, sok kérdés és megjegyzés kíséretében. Több ország volt elégedetlen a 1/2 (kétévenként egy) verseny rendezésével, ezért ennek a csoportnak is megadtuk a lehetőséget, hogy évenként egy ranglista versenyért folyamodjanak, többségük úgysem reagált az első levélre sem. Komoly kifogás érte a rendszer Európa- és Skandináv-központúságát, de ez a sportág sajátossága, és legfeljebb eltitkolni lehet, megszüntetni nem. Egyik bírálónk szerint sokkal jobban hangzik, és könnyebb támogatót szerezni egy világbajnoki 45. helyezettnek, mint egy világranglista 245.-nek. Neki azt javasoltuk, hogy érveljen továbbra is a világbajnoki helyezéssel. Többen aggódtak, hogy a világranglistát selejtezőfutamok helyett vagy rajtsorrend megállapításra fogják használni. Erre évek múlva valóban sor kerülhet, de csak ha a rendszer már kiforrott és elfogadott lesz. A skandinávok a túlterheléstől féltik a versenyzőket, akiknek a már így is szoros program mellett ezentúl világranglista versenyeken is indulniuk kell. Ezt is figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy a nagyszámú (98-ban kb. ötven) versenyből csak a hat legjobb eredménye számít, így a futók többségének nem kell az eddiginél több versenyen indulnia, legfeljebb az adott versenyre jobban koncentrálni. Eldöntöttük, hogy világranglista versenyen csak egyéni indítás lehet, többnapos versenyeken nem az összetett, hanem a rendező által egy előre kijelölt nap eredménye számít.
A pontszámítási formula még mindig nem végleges. Az évek óta tesztelt és a magyar képlethez hasonlító Simonsen formula helyett az angolok most egy még bonyolultabb, de igazságosabb módszert ajánlottak, próbaszámítások hiányában azonban még nem tudtunk dönteni.
Nincs még meg a rendszer végleges üzemeltetője sem. Bizottságunk elnöke olyan céget keres, aki reklámlehetőségért cserébe elvégzi a számításokat és közzéteszi az eredményeket a számítógépes világhálón. Az már most biztos, hogy a rendezőknek a verseny után közvetlenül a hálóra kell majd küldeniük az eredménylistát (szegény Zetor).
Nem hoztunk egyelőre szabályt arra az esetre, ha túl sok nevezés érkezik egy versenyre. A sok verseny miatt remélhetőleg nem nagyon fog ilyen előfordulni, de ha mégis, akkor 98-ban a rendezőkre bízzuk, hogyan oldják meg a problémát (rajtidőköz csökkentés, mezőny megosztása).
A keretszámokat évente újra elosztjuk a legfrissebb eredmények figyelembevételével. Most egészítem ki az eddigi listát a norvég VB-vel, de szerencsére még az előző VB eredményei sem törlődnek, így Magyarországnak van esélye, hogy 99-ben is két világranglista versenyt rendez.
Egyebek
Beszéltünk még a parktájfutásról, maraton-tájfutásról (mindenféle furcsaság, ami hosszabb, mint egy normál hosszútávú a többnapos pontbegyűjtő csapatversenytől a túlélő versenyig), az olimpiára kerülésről és az IOF bizottságai közötti munkamegosztásról. Következő ülésünket november végén, Szófiában tartjuk.
Hegedűs András