Elindulhatott tehát a csapat a lehetőségek adta módon személygépkocsikkal (Gera Tibor, Bíró Sándor és jómagam sofőrködésével) valamint Bozán György felajánlása révén az ő mikrobuszával. Nyakunkba vettük Európát: Ausztrián, Németországon és Svájcon át Franciaországba mentünk a Grenoble melletti Vercors vidékére. Ekkora út egy napra túl nagy falat lett volna, de egy újabb segítséggel - a volt SZVSE- s Miklós Andi és svájci tájfutó férje házában való szálláslehetőséggel - két nap alatt tettük meg az utat. Ez kétszer 24 órát jelent, mert már szerda délután elindultunk Budapestről a péntek délutáni érkezéshez, így lehetősége volt a csapatnak egy szerda esti technikai edzésre Sopronban. Ezt és az aznapi szállást a Dedinszky családnak köszönhetjük.
Ennyi ember összefogása volt szükséges ahhoz, hogy fiataljaink eljussanak a Youth Match színhelyére de sikerült!. Már csak(!) a verseny volt hátra. Ez pedig számunkra a terepbemutatóval kezdődött. Kaptunk terepjellemzést előzetesen is, de ami ott várt ránk az felülmúlta a várakozásokat. Olyan köves volt a terep, mintha a bükki Cserepes kő és Lipica összes kisebb-nagyobb szikláját összehordták volna egy helyre. A térkép felirata szerint ugyanez volt a tavalyi Világ Kupa terepbemutatója, amiről rémtörténeteket meséltek a felnőtt válogatottak. Nem csoda, hogy a mieink rögtön eldöntötték: itt ők futni nem tudnak (a tavalyi O-Ringen sem volt ennyire köves!), tehát mindent körbe kell kerülni úton.
Ez a taktika másnap be is vált, annak ellenére, hogy a rendezők állítása és versenyzőink tapasztalata szerint is az egyéni terepe már "sokkal" szelídebb volt. A térkép és a pályák jól sikerültek, számunkra nem volt semmi szokatlan, hazai felkészüléssel teljesíthető volt. Ugyanezt mondhatjuk el a váltó versenyről. Mielőtt a mieink szerepléséről szót ejtenék, lássuk, kik voltak az ellenfelek. 11 ország vett részt, a végső pontverseny sorrendjében: Svájc, Oroszország, Cseh Köztársaság, Franciaország, Magyarország, Ukrajna, Ausztria, Lengyelország, Németország, Belarusz, Szlovákia. Látható ebből, hogy az egyértelműen legjobb három nemzet és a hazaiak után mi következtünk.
A rendezést illetően a terepről, térképről szóltam már. Bővebben annyit, hogy 1000 m feletti magasságban általában jól futható fenyves erdőkben helyenként igen köves talajon zajlottak a küzdelmek. A részletgazdag terület sokszor megkövetelte a figyelmes térképolvasást, de számos útvonalválasztást igénylő átmenet volt a pályákban. Tehát a verseny rangjához méltó volt a színvonal.
Mire voltak képesek itt a magyarok? Előzetesen úgy ítéltem meg, hogy az idei csapat felkészültebb, tehát eredményesebb lesz mint az elmúlt évekbeliek. Sprok Bencét, Zsebeházy Esztert, Cserpák Zsoltot, Dedinszky Imrét, a serdülő fiú és az ifi lány váltót tartottam képesnek jó eredményre. Mit mondhatok utólag? A legnagyobb siker Sprok Bencéé: győzelmet harcolt ki a H16 kategóriában. Elmondhatjuk azt, hogy a nagy versenyeken a győzelmet a legfelkészültebbek közül azok szerezhetik meg, akik az adott helyzetben legjobban küzdenek, legjobban koncentrálnak, az optimális teljesítményt ki tudják hozni magukból mindenféle zavaró körülmény ellenére. Úgy látszik erre Bence képes, ezt már máskor is megmutatta. Abban bízom, hogy ezt a tulajdonságot még sokan kifejlesztik magukban és nagy versenyeken gyakorolják majd.
D18-ban Zsebeházy Eszter több komoly ellenfelét (csehek, oroszok) legyőzve 5. helyen ért célba (győztes Diatchenko Ukrajnából), H18-ban Cserpák Zsolt 8. (győztes a francia Gueorgiou), D16-ban Farkas Zsuzsa 9. (győztes a cseh Stehnova). ők azok akik kevesebbet hibáztak mint a középmezőnyben végzett többi magyar, de nem sikerült dobogóra kerülniük.
A váltóversenyen többen is jó egyéni eredményt értek el (Makrai Éva, Bíró Alma, Cserpák Zsolt, Forrai Miklós), mégsem sikerült az egyénihez hasonló kiemelkedő helyezést produkálni. Az ifi fiúk 5-ek, a D16 és a H16 a 6., a D18-osok a 9. helyen végeztek. Ennél többre is képesek lennének, ha megszoknák és le tudnák győzni a nagy versenyek hangulatát. Erre jó alkalom lesz augusztusban a Bohemia 5 napos verseny Novy Borban. első vonalba - a hagyományosan jó eredményt hozók közé - lett sorolva. Ezzel együtt a támogatás lényegesen elmarad az előző évitől. Végső értékelésként azt mondhatom, hogy a verseny előtt nem vártunk ennél jobb átlageredményt a csapattól, de remélem sok résztvevő úgy gondolja a saját teljesítménye után és a mezőny ismeretében, hogy ennél jobb eredményt akar elérni jövőre. Magyarországon!
Nem hagyhatom szó nélkül, hogy a rendezők, minden igyekezetük ellenére több zavaró rendezési hibát is elkövettek. Ezek közül az egyéni versenyeken a rajtszám hiánya meggátolta a résztvevőket abban, hogy a verseny állását kövessék (nem ismertük a többi országbeli versenyzőket, nem tudtuk ki fut be), ráadásul nagyon lassú volt az eredményközlés. Ilyen színvonalú versenyen a rajt előtt állók és a már befutottak valamilyen elkülönítése elengedhetetlen. Végül pedig a dobogó nélküli eredmény hirdetésnél enyhén szólva zavart mindenkit, amikor a négy kategória közül csak egy - a hazai győztes - esetén hangzott el a nemzeti himnusz.

Hegedűs Zoltán

Vissza a Tájfutás 1997/5 tartalomjegyzékhez!

Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!