Nemzetek Versenye Parktájfutó Verseny (1997. április 25., Bükfürdő)

A Hosszútávú OB-ról...

HOB: amilyen rövid így a neve, annyira hosszú volt ez a verseny. Nemcsak időben, távban, de felkészülésben is. Az alapozás alatt lefutott többszáz kilométer edzés után végre itt volt az, amire "úgy vártam" - legalább is arra, hogy végre túl legyek rajta. Elérkezett április 5. Hideg volt, mint télen, megint egy hosszú futás állt előttem, mint télen, ez mégis valami más volt.
Az első meglepetést a rajt okozta - és ez nem volt túl kellemes - nem volt túl jó helyen ahhoz, hogy itt rendesen be lehessen melegíteni. A pálya olyan volt, mint amilyen egy hosszútávú pálya lehet a Zajnát hegyeken: hosszú és szintes. A pontok egészen jók voltak, akár még keverni is lehetett rájuk - én rögtön az első, az úttól kb. 10 m-re levő völgyre hibáztam -, de szerintem egy hosszútávún inkább kevesebb pont, és több útvonalválasztást lehetővé tevő igazán hosszú átmenet kellett volna (hosszú átmenet ugyan itt is volt: 2 km úton futással...) A végső erőpróbát az igazi "zajnátos", meredek, technikás részen - igen szép számban - elhelyezett pontok adták. Nehéz volt fizikailag, technikailag, de a cél bíztatóan egyre közelebb került. A célban aztán újabb meglepetés várt - az eredmény!
Sokan biztos úgy gondolják, milyen könnyű lehet bajnokságot nyerni úgy, ha a kategória legjobbjai egyéb "kötelezettségeik" miatt nem állnak rajthoz, nos őket biztosíthatom arról, hogy egyáltalán nem volt könnyű, tessék megpróbálni...

Gárdonyi Réka

A Postás Kupáról...

Az utóbbi években már szinte szokássá vált, hogy eljövünk a Postásra. Sajnos ez tavaly elmaradt, így az idén még nagyobb kedvvel készülődtünk erre az útra. Habár szokatlan, furcsa volt maga a tény, hogy nem a Budai-(Pilisi)hegyekben rendezik, hanem holmi lapos terepen, ez nem csökkentette a kedvünket. Főleg, mivel ez volt az idei szezon első versenye számunkra. Nekem általában a homokos terep kellemetlen emlékeket idéz, de szerencsére nem ez a helyzet az idei Postással!
Jó ötletnek tartom, hogy ilyen típusú terepen nem nyár közepén, rekkenő hőségben, hanem tavasszal vagy ősszel rendeznek versenyt, amikor a félig nyílt zónákon nem fő fel teljesen az ember feje a tűző naptól (hanem esetleg a technikai nehézségektől...).
Ha már technikáról beszélünk, a terep általánosságban érdekesnek volt mondható. Sajnos túl sok volt az út helyenként, ezek megkönnyítették az átmeneteket. Talán jobb lett volna több rövid átmenet használata. Ahol viszont nem volt úton futási lehetőség, nagyon élveztem az átmeneteket, nagyon oda kellett figyelni a térképolvasásra és az irányra. Általában az iránytartással voltak gondjaim, otthon a hegyes-völgyes terepeken sokszor csak térképolvasással is elboldogul az ember, vagy legalább nem olyan élet-halál kérdése mint egy ilyen síkvidéki terepen. Ami nem tetszett, az a betűkódok használata volt. Úgy tűnik, ez egy általános magyarországi betegség. A másik dolog ami nem tetszett, hogy a térkép nem voltak bezacskózva. Szerencsére eső nem esett, sőt egészen tavaszias idő volt (a hazaihoz képest), de ettől függetlenül igen kellemetlen volt a térképcserénél kivenni az első térképet, és betenni a másikat. Jó ötlet volt szerintem ez a körös térképcserés megoldás, de talán ha a második nap máshol lett volna az érkezés, a végén nem ismertük volna már épp annyira a környéket, s több maradt volna a pályákban a tájékozódás. A verseny vége is nagy versenyhez méltóan fejeződött be, a nyertesek szép díjakat kaptak. Viszont egy kicsit lehangoló volt az eredményhirdetés legvége, amit már csak kevesen vártak meg. Végeredményben a verseny jól sikerült s ezzel hírnevét csak tovább öregbítette.
Remélem, eddigi szokásunknak megfelelően ott leszünk az elkövetkezendő Postás Kupákon is!

Fey Zsuzsa

Számomra éppen az a tény, hogy homokdűnés terepen volt a Postás, volt az egyik fő érv a részvétel mellett, figyelembe véve, hogy az idén a Junior VB Belgiumban, ugyancsak homoki terepeken lesz megrendezve.
Első nap őszintén bevallom, nagyon rosszul ment, és talán éppen ezért, vagy a nagyon késői rajt miatt (du. kettő után indultam), fáradtnak éreztem magam, és egyáltalán nem élveztem a pályát. Úgy tűnt, ami a női elit kategóriát illeti, csak 5 percet kaptam a nyertestől, viszont az F 18-as nyertes időtől nagyon messze volt az egész női mezőny - a pálya ugyanaz volt. A második nap egészen más volt, valahogy minden élvezetes, jól (jobban) ment, és a többiek is mintha "feléledtek" volna: az F 18-asokhoz is közelebb kerültünk. De a pálya nem volt se könnyebb, se sokkal rövidebb, talán hozzászoktunk a terephez, vagy esetleg már ismertük is.
De a pályák jók voltak, mindkét nap, a terep igazán élvezhető és egyedi, és sokan voltak, akiknek az első nap tetszett jobban, szerintem mindenki elégedetten távozott, és kellemes emléket őriz az idei Postás Kupáról.

Fey Enikő

Vissza a Tájfutás 1997/4 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!