IOF tanácskozás Budapesten


Az IOF tájfutó bizottsága március 8-9-én nálunk tartotta alakuló ülését. Tessék? A tájfutók tájfutó bizottsága? Hát igen, nagyjából erről van szó. Kezdhetjük előröl a tájfutás kontra tájékozódási futás vitát... Szóval az IOF, ami tulajdonképpen nemzetközi tájékozódási szövetség, most teljesen átalakult és létrehozta a gyalogos, kerékpáros, sí és tolószékes szakágat. Az első vagyunk mi, angolul foot-orienteering, magyarul lábon való vagy gyalogos tájékozódás, de én maradok a tájfutásnál. A bizottság elnöke Geir Tveit, Dániában élő norvég újságíró és világcsavargó. Tagjai jelenleg Lasse Niemela Finnországból, egy brit úr, egy bolgár hölgy és én, de még bővülni fogunk. Feladatunk minden, ami a tájfutással kapcsolatos, kivéve a térképet, a számítástechnikát és a versenyek ellenőrzését, mert erre van 3 másik bizottság (a térképbizottságban Zentai Lacival). Azért marad még nekünk is feladat, amint az alábbi felsorolásból kitűnik.

Olimpia
A tájfutás évtizedek óta szeretne felkerülni az olimpia programjára. Ez nagy népszerűséget és sok pénzt hozna, ugyanakkor veszélyeztetné is sportágunk jellegét és tisztaságát. Most, hogy a nemzetközi elnökség megbízottjai a NOB képviselőivel tárgyalnak ez még világosabb lett. A világbajnokságokon megszokott műsorral és létszámmal biztos nem juthatunk be a nyári játékokra, ott ugyanis a résztvevők száma 10.000-ben van maximálva, így 350 tájfutó beeresztése csak 2-3 másik sportág kizárásával volna lehetséges.
Klasszikus versenyeink pedig a közönségnek és a médiának unalmasak. Így került előtérbe a park tájfutás vagy valamilyen más élvezhetőbb és közvetíthetőbb forma. Fontos, hogy mindig történjen valami és a versenyzők ne tűnjenek el az erdőben. De ez még nem elég. Mivel az olimpiai győzelem értéke sokkal nagyobb, mint egy világbajnokságé, egyesek mindent meg fognak tenni, hogy jogosulatlan előnyhöz jussanak. Ennek megelőzésére javasolja valaki, hogy tegyük nyilvánossá mindenki számára a verseny terepét és térképét jóval az esemény előtt... Ha lenne pár millió dollárom, azt mondanám, hagyjuk meg az olimpiát a strand röplabdázóknak és társaiknak. De sajnos nincs, így várok minden véleményt, ötletet az augusztusi VB-ig, ahol újra tárgyalásra kerül a téma.

Parktájfutás
Az újszülött szépen fejlődik. Egyelőre ők nem akarnak beépülni az IOF szerkezetébe, és mi sem akarjuk erőszakkal bevonni őket. Marad tehát a kölcsönös tisztelet. Mindenesetre felajánljuk nekik, hogy a 98-as világkupa sorozat egyik versenye (éppen a szlovákiai) park tájfutás legyen. Néhány problémát azért összegyűjtöttünk, amire figyelni kell: a résztvevők kiválasztásának módja, naptár egyeztetés, pénz díjak.

Világranglista
Örömmel jelenthetem, hogy a világ le akarja másolni a magyarokat. Ki lesz jelölve kb. 50 'ranglista' vagy 'kiemelt elit' verseny, melyeken a mezőny erősségétől és az elért eredménytől függő ranglista pontokat lehet futni és a hat legjobb alapján éves világ ranglistát fognak vezetni. A képlet hasonló a magyarhoz, csak kicsit bonyolultabb. A kiemelt elit versenyek rendezésére továbbra is pályázni kell, de előre meg lesz szabva, hogy melyik ország hányat rendezhet. A jelenlegi javaslat szerint pl. Svédország négyet, Malajzia felet (kétévente egyet), Magyarország kettőt. A kiemelt elit versenyek szerepe és látogatottsága így nagyon megnő, csakúgy mint a rendezéssel szemben támasztott követelmények. Ilyen versenyt például csak nemzetközi jogosítvánnyal rendelkező bíró ellenőrizhet ('licenced controller'). Magyarországon ilyen bíró még nincs, de ha minden jól megy, hamarosan lesz.

Világesemények
Áttekintettük az 1998-as és a 2000-es világkupa versenyek helyzetét (vannak problémák) majd az egyik legfontosabb téma következett: a 2001-es junior és szenior világbajnokság rendezési jogának odaítélése. 9 pályázat érkezett, s bár volt közöttük megmosolyogni való is (Kína), a harc igen éles volt. A magyar anyagot nagyon magasra értékelték (a Bükk legszebb térképei voltak a mellékletek), az egyetlen kifogás az volt, hogy az előző évi junior VB-t a közeli Csehországban rendezik, de végül is MAGYARORSZÁG ELNYERTE A 2001-ES JUNOR VILÁGBAJNOKSÁG RENDEZÉSI JOGÁT. Lehet készülődni... A szenior VB-t Norvégia rendezi. A 'veterán' szót egyébként az angol megnevezésből is száműzték, az új név 'World Masters Championships'.

Fejlesztési stratégia
Az IOF-nek jelenleg 48 ország a tagja, ez elegendőnek látszik, a hangsúlyt most a fejletlenebb országok megerősítésére kell fordítani. Felmerült egy latin-amerikai program igénye is, de ennél most fontosabb a délkelet-európai térség (szovjet és jugoszláv utódállamok, Bulgária, Románia). Bolgár tagtársunk erre dolgoz ki javaslatot (pl. Balkán bajnokság) következő tanácskozásunkra, melyet Norvégiában tartunk a világbajnokság idején.

Hegedüs András



Vissza a Tájfutás 1997/3 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!