Tájbiciklis oldalak, gyakorlati tanácsok
Térkép
Biciklizés közben mind a két kezünkre szükségünk van, ezért a térképet nem kezelhetjük a megszokott módon. Hova tegyük?
- Nadrágunk, bozótingünk zsebébe. (ez nem túl jó, innen elég macerás elővenni)
- Biciklis mez hátsó zsebébe.(menet közben is elővehetjük, de hajtogatni nem tudjuk, és a verseny végére salátává válhat)
- Egy kormányra erősített lapos kis dobozba, abból könnyen elővehető, nem sérül, és nem is esik ki. Egy szigetelőszalaggal rögzített papírdoboz is megteszi.
- Fölső két sarkán a mellkasra biztostűzött, három oldalán zárt műanyag irattartóba, vagy merevebb nylonzacskóba. Ez ugyan lobogni fog menet közben, de nem sokkal zavaróbb mint egy rajtszám, és mindig kéznél van a térkép, csak fel kell hajtani. Hátránya, hogy nem forgatható, így nehezebb tájékozódni, mert nem tudjuk irányba forgatni a térképet.
Az előbbi elforgatható változatát sem nehéz elkészíteni. Ha két irattartót pl. miltonkapoccsal a közepüknél rögzítünk egymáshoz, és csak az egyiket biztostűzzük a mellkasunkhoz, akkor a másik elforgathatóvá válik. A kis felületű kapcsolódási pont környékét érdemes megerősíteni, hogy a kapocs ne szakadhasson ki. Erre alkalmas lehet egy műanyag mosószeres flakon oldalából kivágott darabka is. Vigyázz, mert az irattartó esetleg lefelé forduló nyílásán kicsúszhat a térkép, ezért azt a rajtban be kell ragasztanod.
Skandináviában a jól bevált, mellkasra pántolható, lehajtható, elforgatható sítájfutó térképtartót is használják biciklizéshez.
A legkomolyabb szerkezet a kormányra szerelhető, elforgatható térképtartó. Ennek sem túl bonyolult az elkészítése, minimális kézügyességgel, egyszerű anyagokból összeállítható. A szerkezetet egy állítható bilinccsel, (pl. egy dinamóbilinccsel) célszerű a kormányhoz rögzíteni, így könnyű föl- és leszerelni. Célszerű egy biciklibelső darabot alátenni, így nem karcolhatja össze a kormányt. Ehhez a bilincshez kapcsolódik egy "L" alakú fémlap, melynek a bilincs felőli szára lehet keskenyebb, de a térképtartó lap felőli szára legyen nagyobb felületű, így stabilabban tud támaszkodni rajta a lap. Én "műanyag hullámpapír"-nak nevezem azt az anyagot amiből a térképtartó lapot csináltam, (dobozokat készítenek belőle) ez elég könnyű és rugalmas. Ha masszívabbat akarunk csinálni, akkor két ilyen lapot egymásra ragasztunk úgy, hogy egymásra merőleges legyen a szálirányuk. Ragasztáshoz a Palmatex padlóragasztót ajánlom, ez rugalmas és erős, kapható tubusban is. Az így kapott lapot az "L" alakú fémlaphoz egy csavarral rögzíthetjük, de a csavar környékét a műanyag lapon itt is erősítsük meg. Erre a térképtartóra még kell egy műanyag irattartót ragasztanunk (pl. szigetelőszalaggal), ebbe kerül majd a térkép. Nyílását ennek is célszerű a rajtban leragasztani, de megoldható patenttal vagy tépőzárral is. Még egy kis extra: ez a térképtartó menet közben a rázkódástól elforoghat (ami megálláskor térkép-beforgatást jelent), ezért érdemes a fém- és a műanyag lap közé egy vékony polifoam lapot tenni, ez egymásnak feszíti a két lapot, és gátolja az elforgást. Eleinte szokatlan lehet, hogy a térképtartótól nem látható az első kerék nagy része, de haladás közben egyébként is messzebbre kell nézned előre, így tudsz reagálni az akadályokra.
Végül egy jó hír a lustábbaknak és tehetősebbeknek: külföldön már kapható a Silva cég kormányra pattintható térképtartója.
Tájoló
Tapasztalatom az, hogy nagyon ritkán van szükség rá, mert utakon haladunk, és nincs szükség iránytartásra. Elágazásoknál pedig érkezési irányunk és a választható utak egymás közötti viszonya alapján döntünk. A biztonság kedvéért vigyünk magunkkal egyet.
- A csuklótájoló a legjobb, ez mindig kéznél van (abszolút).
- A kormányra szerelt térképtartóra ragaszthatunk egy szelencét.
- Alkarunkra gumizhatunk egy sima laptájolót.
Szerszámok
Néhány alapvető szerszámot magunkkal vihetünk, ezekkel a kisebb hibákat még kint a pályán megjavíthatjuk, és legalább nem gyalog kell visszajönnünk a célba. Ezek a következők: csavarhúzó, 8-as és 10-es villáskulcs, 6-os imbuszkulcs, esetleg láncprés. Leggyakrabban egy pót-belsőre lehet szükségünk, de ehhez pumpa is kell. A biciklis mez hátsó zsebében is elférő mini pumpák nagyon jó hatásfokúak
Ruházat
Biciklis nadrág: előnye a párnázottság, megkímél a sajgó fenéktől.
Biciklis mez: hátsó zsebeiben elfér a térkép, tájoló, szerszámok, minipumpa, és egy szelet csoki is.
Biciklis szemüveg: hól véd a bogarak és a becsapódó ágak ellen.
Biciklis kesztyű: talajfogáskor leggyakrabban a tenyér bőre sérül.
Kulacs: vihetünk magunkkal bármilyen folyadékot, de soha ne üvegpalackban!
Utazás
A bicikli szállítása nem könnyű feladat, de többféle lehetőség is van rá:
- Egyesületi busz alsó csomagtartójába kiszedett első kerékkel befér. Ugyanezt távolsági buszon is megcsinálhatod, kb. 60 Ft poggyászdíjat kell fizetni.
- Vasúton most már nagyon sok szerelvényen van kijelölt kerékpárszállító peron vagy kocsi, a menetrend feltünteti ezeket. 100km-125Ft. Vigyél magaddal gumipókot, hogy azzal tudd rögzíteni biciklidet!
- Autónál a tetőcsomagtartóra szerelhető kerékpárszállító a legjobb megoldás, ez könnyen fel- és leszerelhető, nagy sebességnél is stabilan tartja a biciklit, és kis ügyeskedéssel akár 5 bicikli is felrakható egy autóra. Budapesten a Nagymező utca 33. alatti kis boltban (T:33-21-276) 2000Ft az alapmodell, és 3000Ft a zárható változat. Bár ha valaki nagyon el akarja vinni a biciklit, akkor tetőcsomagtartóval együtt is megteheti. Én ezt a helyet találtam legolcsóbbnak.
Végül a legközelebbi versenyek
Május 2. péntek, a Vasutas kupa váltó után
Május 19. hétfő, a Budapest kupa váltó után
- A versenyek "0" ideje 13-14 óra, aki indulni akar, legyen 1.. vagy 2. futó a váltóversenyen.
- Nevezés a helyszínen, de köszönjük ha előtte jelentkeztek telefonon. (35)315-387
- Tervezett kategóriák: FN -18, FN18-40, FN40-, páros. Ez utóbbi a tájékozódási tudásukban bizonytalanabb kerékpárosoknak.
- Biztonságotok érdekében a bukósisak használata kötelező. Elképzelhető, hogy néhányat tudunk kölcsön adni. Mivel célunk, hogy minél többen induljanak, és a pontok estig kint lesznek, így megoldás lehet, ha a már beérkezett versenyzőktől kérsz sisakot, esetleg biciklit is.
Továbbra is várjuk a versenyük programját ezzel a versenyszámmal is gazdagítani akaró rendezők jelentkezését. A versenyekről bővebb információt a megelőző versenyeken és telefonon kaphattok. Várunk benneteket!
Kovács Péter
Vissza a Tájfutás 1997/3 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!