Gazdasági beszámoló
A részleges gazdasági beszámolót az elnökség december 4-i ülésén megtárgyalta és elfogadásra javasolta. A tagok részére előzetesen kiküldésre került. Mivel az alapszabály szerint kötelező napirend, az időpont miatt csak részleges lehet. Az elnökség január végén tudja csak az év lezárása után megtárgyalni.
Bevételeink az 1996-os évben tagdíjból, vállakozásból, támogatásokból, pályázatból tevődtek össze.
A pénzeszközök, akár csak tavaly, nem mindig a megfelelő ütemben érkeztek. Jellemző volt, hogy a kibocsájtott számlákra történt befizetések csúsztak. A mai napon is több a kintlévőség, mint volt az elmúlt év hasonló időszakában. Több álmatlan éjszakát okozott a szövetségi kapitánynak is, hogy miből fog a válogatott 1-2 nap múlva utazni, versenyezni. Idén a sportdiplomácián belül az IOF tagdíjra már nem kaptuk meg az OTSH-tól a teljes összeget (ezen tavaly még ésszerű átutalásal némileg spórolni is tudtunk), és jövőre valószínüleg még ennyi sem lesz e címen. A bevételek között szereplő könykiadás költségei jövő évben fognak jelentkezni. A reklám bevételek némileg elmaradtak a 95-östől, a pályázatok feltételei keményebbek lettek, lehetőségei csökkentek.
Közvetett "bevételt" jelentett, hogy az elnökség tagjai és a bizottságvezetők teljes egészében társsadalmi munkában tevékenykedtek. Főtitkárunk pedig az év elejétől betegálományban volt, csak táppénzhozzáájárulást fizettünk a TB részére.
Külön köszönetet kell mondanunk mindenkinek, aki társadalmi munkában segített, bármilyen kis feladatot is oldott meg, meg ezek a kis részletek összességükben megfizethetetlen értékűek.
Kiadások
A 96-os év csak igen takarékos, beosztó gazdálkodással volt átvészelhető. Az irodában nem történt fejlesztés, a technikai színvonal sokszor már a munkavégzést is akadályozta.
A könyvelés továbbra is a szövetségi irodában történik szinte napra-készen számítógépen, ami igen nagy segítséget jelent. A pénzügyekkel három fő foglalkozik, Galló Sándor, Szádeczky-Kardoss Tamás és Ludvig Ágnes.
A könyvelés ellenjegyzését részben Skerletz Iván, majd később - a felügyelőbizottság észrevételezése után - Balogh Tamás tette meg.
Ludvig Ágnes, irodavezető
Vissza a Tájfutás 1996/7-8 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!