Nagyon rövid bejelentésem van, ez a rövid bejelentés: vége.
Nem csinálom tovább az elnöki funkciót, a hivatalos hírmagyarázat így szól: megnövekedett munkahelyi elfoglaltságom miatt a továbbiakban a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnöki tisztjét teljes értékűen ellátni nem tudom, ezért 1996. december 15-ével elnöki funkciómról lemondok. Kérem a közgyűlés szíves tudomásul vételét.
Engedjék meg, hogy napirend előtt tegyek a bejelentéshez egy kis hírmagyarázatot és elköszönjek Önöktől.
A hírmagyarázat úgy szól:
Oly sok, szép, csodálatos év után hosszas töprengés és megfontolás kikényszerítette belőlem, hogy a fenti bejelentést megtegyem. Szinte napra pontosan hét évet szolgáltam, amely rendkívül sok örömöt okozott számomra. 1989, december 16-ára még sokan emlékezünk, A demokrácia első jeleként hármas jelölésből akkor 73:15:23 arányban győztem. Nem hittem el. Egy év után bizalmatlansági indítványt indítottam magam ellen, és akkor Önöktől 100 %-ot kaptam. Aztán még egyszer 100 %-ot, amely borzasztó boldoggá tett. Legitim elnök voltam, legitim elnök lettem. Ez az óriási bizalom arra serkentett, hogy igen a tájfutást tényleg komolyan, úgy csináljam, ahogy Fekete Jenő leírta, úgy csináljam, ahogy azt Skerletz Iván mindig tanácsolta. Ez adott nekem erőt és hitet, és az, hogy kitűnő emberekkel dolgozhattam, egy nagy családnak tagja lehettem, lehetek. Ekkor ismertem meg igazán, hogy mit jelent a tájfutás. A zöld sportok királya az intelligens atlétika, amely nemcsak sport, hanem tudom, életforma, mint azt kedves barátom Iván mindig hangoztatta. Ezt a két szót nem nagyon szerették, az intelligens atlétikát és a zöld sportok királyát, de én vallom, hogy igen, a sportunk ilyen. Ez valóban életforma, amely igazán megkapott, elvarázsolt és nagyon szívemhez nőtt. Büszke vagyok arra, hogy ennek a családnak hét éven keresztül lehettem a tagja. Kitűnő barátokra tettem szert, amely nagyon mély emberi kapcsolatokat emocionált.
Igen, a tájfutás és a hozzá kapcsolódó válogatott egy igazi ékszerdoboz, amelyben kitűnő tehetségek bontakoztak ki, és amikor úgy éreztük, hogy kátyúban vagyunk, egy-egy világbajnoki cím, vagy helyezés mindig új és új erőt adott. Tulajdonképpen én vagyok, vagy lehetek a világ legboldogabb elnöke. Hiszen kétszer dobogtatta meg felnőtt világbajnoki cím miatt, az ország szívét, s sportszerető közvéleményét Oláh Kati csodálatos eredménye, vagy Domonyik Gábor világbajnoki címei, amelyek valóban egy feltörekvő új generációra vetnek fényt, új fényt, amely boldoggá tehet minket. A sikerek mindig átbillentettek a pozitív irányba, s esetenként elkeseredett, enervált tájfutó társadalmunk s a külső közvélemény felé egy-egy ilyen eredmény stabilizációt is jelentett.
És most vége. Úgy érzem, hogy el kell köszönjek. Bevallom őszintén, a hivatalos indokon kívül döntésembe egy kicsit érzelmeim is vezéreltek. Valami nálam is eltört. Ha ezt nem mondanám el, akkor nem lennék őszinte tagja a tájfutó társadalomnak, ennek a családnak. Tudják mit? A tükörcserepek. Amit az Iván oly sokszor hangoztatott.
Valaki, vagy valakik nem engedték, hogy kedves jó barátomtól, főtitkáromtól elköszönjek. Sőt, még arra sem érdemesítettek, hogy a tájfutás lapjában az általam megírt kis búcsúbeszéd, mely nem hangzott el, néhány részlete megjelenjen. Fájt, rosszul esett, de túltettem magam.
A munkámért soha nem vártam köszönetet, tettem a dolgom. Az ember hét évről önkéntelenül is készít mérleget. Mit csináltam rosszul és mit csináltam jól, milyen hasznot hoztam, mit tettem a tájfutásért. Természetesen sok hibával, nagyon sok hiányossággal, de azt hiszem, hogy tele eredménnyel is. Tehát a mérleg talán lehet egy nagyon picit pozitív is. Nem engedtem szerepeltetni a költségvetés bevételi forrásánál az általam szerzett szponzorokat. És ha átszámítom, vagy forintosítom az általam hozott segítséget, amelyet úgy hívnak, hogy Magyar Honvédség, akkor megdöbbentő 35 millió forinton túl vagyunk. Ha csak az iroda gépesítést, a telefon, a telefax, a számítógépek, a bútorok és a honvédség által biztosított eszközöket, javakat számítjuk, vagy éppen most a szeptemberi Bau Holding segítségnyújtást, akkor mindenkinek tisztában kell azzal lennie, hogy ezen összeg nem magától vándorolt át a tájfutásba. De én nem vártam ezért köszönetet. Ez természetes volt. Természetes, mert ha esetleg valami is elmaradt, vagy nem olyan színvonalon tudtuk teljesíteni, az elmarasztalás nem mindig történt intelligens formában. Gondolok itt a veszprémi világbajnokságra. Örülök, hogy segíthettem, úgy érzem, hogy a tájfutók nagy családja ezt mindenképpen megérdemelte. megérdemli. Természetesen örültem volna én is neki, ha valaki a hét év alatt megkérdezi tőlem: hogy van, elnök úr? Vagy egymás között arról beszél, nem kellene talán az OTSH felé nekünk is valamiféle kezdeményezést tenni? Nem, én mindig tiltakoztam, hogy engem valamiféle díj, vagy kitüntetés érjen. Nekem a jó szó mindig többet jelentett. Az emberi kapcsolat mindennél értékesebb. Úgy érzem, a figyelem nem volt mindig kölcsönös.
Hogy ez a csodálatos család továbbra is együtt maradjon, fontos, hogy a kitűnő edzők és sportolók menedzselve legyenek. Szeretettel emlékszem vissza pl. Bokros Pistának arra az irományára, amit tegnap éppen pont a kis tájfutó szekrényemből kivettem, ahol magyarázta a válogatott felépítését, magyarázta a jövőt és koncepciót gyártott 1990-ben. Én úgy érzem, hogy az ő munkája beért. úgy érzem, hogy ezeket az edzőket mindenképpen fel kell karolni, köszönöm Kárai Kázmérnak azt a hihetetlen munkát, amit Oláh Kati felkészítésébe fektetett, Sávai Máriának azt a hatalmas lelkesedését, amit az ifjúsági sport és a diáksport megújításában végzett, Dr. Tóth Imre professzornak a Csongrád megyei alelnöknek azt a hatalmas lelkesedést, támogatást munkát, amit a régió ifjúsági sportját, a szervezést támogatja. Paksi barátaimnak azt a sok-sok segítséget, amelyet a régió és irányunkban, a szövetség menedzselésében kifejtett. Vagy Somogyvári Karcsinak azt a melegszívű barátságot, azt az együtt eltöltött napokat, sok-sok órát, amelyet gépkocsiban ülve, és beszélgetve a tájfutásért csináltunk. Dr. Szarka Ernő barátomnak, alelnöknek azt a hatalmas szakmai segítséget, szakértelmet, intelligenciát, amit tőle kaphattam. Említhetném még a kitűnő edzők sorát, Hegedüs Zoltán, Horváth Magda óriási munkáját, Dr. Fekete Jenőt, aki a budapesti szövetség elnökeként de mint szakértőként is csodálatos műveivel segíti a magyar tájfutást. Schell Antalnak a kitűnő szakértői munkáját az újságírást, és természetesen mindenkinek, aki valamilyen örömet okozott azáltal, hogy a tájfutást piedesztálra emelte. Köszönöm az elnökségemnek, a segítségnyújtást, köszönöm azt, hogy ha nehéz helyzetben voltam, akkor legalább nem akadályoztak.
Tehát szívemben, ahogy mondtam, Marianské Lazné és Lippe, a két világbajnoki helyszín valamilyen csodaváros. Dánia is, mert valami csodálatos élményt jelentett, hogy világbajnokaink ezen a helyszínen örömet szerezhettek nekünk, Jó tanácsként azt kívánom, hogy becsüljék meg ezt a sportot, hiszen ennek erkölcsi tartása van. Motivációja tagjainak. Köszönet még egyszer az edzőknek szakvezetőknek, szülőknek akik a háttérből önkéntesen segítették a sikereket, és ezáltal engem is.
Elköszönök a megyék, a szövetségek szakosztályvezetőitől, a versenybíróktól a tehetséges sportolóktól. Kérem, hogy továbbra is fáradságot nem ismerve, éjt nappallá téve szervezzék, tegyék színvonalasabbá a versenyeket, országos és nemzetközi szinten egyaránt. Én úgy érzem, hogy fontos a kohézió, fontos az összefogás, kedvez sportunk további fejlesztéséért.
Nagyon kérek mindenkit, hogy sokszor sokat hangoztattam közgyűléseken országosan is, ez egy nagyon nagy, érzékeny család. Vigyázzunk a családtagokra. Kívánok Önöknek, itt ülőknek nagyon sok sikert, kitartást, szép sporteredményeket, magánemberként pedig ha megkeresnek, természetesen mindig segítek. Kérem azt, hogyha ez nem terhes a budapesti szövetségnek, továbbra is szeretném kapni a Tájoló című kis újságot, mert egy végtelenül színvonalas lapnak tartom, és nem szeretnék elszakadni ettől a gyönyörű sporttól életforma, már én is tudom, és azt hiszem, egy picit a család tagja is vagyok. Gondoltam, hogy így elegáns, ahogy én beléptem, ilyen elegánsan lépjek most ki, köszönöm még egyszer a bizalmat, viszontlátásra, isten velük, béke önökkel, tehát köszönöm, hogy segíthettem.

Dr. Holló József

Vissza a Tájfutás 1996/7-8 tartalomjegyzékhez!

Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!